Az Újpest a BVSC-vel kötött kooperációs szerződést

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.31. 22:20
Az Újpest a BVSC-vel kötött kooperációs szerződést
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Újpest FC kooperációs szerződést kötött a 2024–2025-ös idényre vonatkozóan a másodosztályú BVSC-Zuglóval.

Az előző idényben az Újpesttől Mucsányi Márk, míg a mostaniban már Kovács Dominik szerepel a BVSC-ben kölcsönben. Ez az átigazolás mind a játékosoknak, mind a klubok számára előnyös, és az is volt. Erre a sikeres együttműködésre építve a két tradicionális észak-pesti klub megállapodást kötött az MLSZ által kialakított kooperációs szerződés keretei között – számolt be róla az újpestiek honlapja. 

Ennek értelmében a most futó idényben több – 2004-es születésű vagy annál fiatalabb – újpesti labdarúgó a számára éppen legelőnyösebb megoldás szerint léphet pályára az NB I-ben vagy az NB II-ben. 

Az aktuális versenykiírás szerint kooperációs versenyengedélyt élvonalbeli sportszervezet egy időben maximum öt 2004. január 1. után született, azaz U21-es és annál fiatalabb korosztályú futballistája részére válthat ki, viszont a másodosztályú csapatok egy adott mérkőzésre maximum három ilyen labdarúgót nevezhetnek.

 

Legfrissebb hírek

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Kétgólos hátrányból fordított a Kisvárda, sorozatban nyolcadik győzelmét aratta

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 17:55

Ezúttal kihúzta a hajrát az Újpest, a DVSC ellen szakadt meg a nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 15:58

Nagy Barnabás: Az edzőváltás a mi kudarcunk is

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 11:31

NB II: ismét képernyőre kerül a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.04.12. 09:56

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Horvát sikeredzővel hozták hírbe az Újpestet

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 08:56

Másodedzőként tért vissza Újpestre a szerb középpályás

Labdarúgó NB I
2025.04.10. 16:07
Ezek is érdekelhetik