Vasas: „Pintér Attila egy taktikai zseni, a legjobb magyar edzőm”

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.20. 09:32
Pintér Attila az NB II-ben vasárnap, a Soroksár ellen irányíthatja először a Vasast (Fotó:
A Vasas FC középpályása, a korábban két keresztszalag-szakadást is elszenvedett Vida Máté a csakfoci.hu-nak adott interjúban beszélt a csapat új vezetőedzőjéről, Pintér Attiláról.

 

„A nyáron megfordult a fejemben, hogy elhagyom a Vasast, mert játszani szerettem volna, de az edzőváltás után végül úgy döntöttem, hogy maradok és megküzdök a helyemért – nyilatkozta a csakfoci.hu-nak Vida Máté, aki az előző idényben csak 11 bajnoki meccsen szerepelt a Vasasban. – Megmondom őszintén, tartottam picit Pintér Attilától, hiszen én is hallottam, hogy mennyire szigorú és kőkemény. Mivel egyáltalán nem ismertem, nem tudtam, hogy mire számíthatok tőle. Azonban már a harmadik edzés után kiderült számomra, hogy iszonyatosan felkészült, minden apró részletre odafigyel, egy taktikai zseni. Néha ugyan harsányabban teszi szóvá, ha valamit nem jól csinálunk, de erre szüksége van egy magyar játékosnak. Valljuk be, ha nem fognak minket keményen, olykor hajlamosak vagyunk a lazaságra. Nála ilyesmi nincs. Az eddigi magyar edzőim közül eddig ő a legjobb.”

A teljes interjú itt olvasható.

 

Legfrissebb hírek

Kristiansen és Breistöl is visszatért, a Győr 27 góllal verte meg a Vasast a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.26. 19:25

Janurik Kinga 53 százalékkal védett, nyert az FTC Kisvárdán

Kézilabda
2025.03.22. 20:01

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Konkoly Csaba: Továbbra is jó pozícióban vagyunk

Kézilabda
2025.03.19. 11:38

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

Mészöly Géza lett a Budafok edzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 14:30

Csányi Sándor: Ülnek olyan fiatalok a kispadon, akik elérik a pályán lévő külföldiek szintjét

Magyar válogatott
2025.03.18. 08:30
Ezek is érdekelhetik