Mint lapunk is beszámolt róla, bő másfél hónapja a klub vezetősége ultimátumot adott a szakvezetőségnek, miszerint ha a csapat a következő hat mérkőzésén nem szerez legalább kilenc pontot, vagy a következő két meccsét elveszíti, akkor a szakmai stábban és a játékoskeretben is drasztikus változtatásokat hajtanak végre. Nos, a Tatabánya a hatból az első két találkozóján nem kapott ki, viszont összesen csupán nyolc pontot gyűjtött, azonban az utóbbi hetekben mutatott javuló forma és fejlődés egyértelmű jelei arra ösztönözték a többségi tulajdonost és a főszponzort, hogy továbbra is bizalmat szavazzanak Gyürki Gergely vezetőedzőnek és Dragóner Attila ügyvezetőnek – olvasható a klub közleményében.
A közleményben a klub hangsúlyozza, hogy a csapat jövőjét érintő döntés már az utolsó őszi fordulót megelőzően megszületett, így a Békéscsaba elleni mérkőzés eredménye (amelyen 1–0-ra kikapott a Tatabánya) ezen nem változtatott. A vezetőség meggyőződése, hogy a stáb rendelkezik a tavaszi szezon sikeres szerepléséhez szükséges szakmai és mentális erőforrásokkal. Mint írják, a csapat a következő időszakban – a téli szünetet kihasználva – intenzív alapozó munkát végez, hogy felkészülten várja a februárban kezdődő tavaszi szezon küzdelmeit. A cél továbbra is a stabil tagság az NB II-ben, valamint, hogy a klub méltóképpen képviselje a tatabányai labdarúgás hagyományait és tradícióit.
Ugyanakkor a többségi tulajdonos és a főszponzor továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri a csapat teljesítményét, s amennyiben a jövőben jelentős formahanyatlás következne be, a vezetőség kész azonnali intézkedéseket hozni a klub érdekében.
Az NB II küzdelmei február 9-én folytatódnak, s a Bányásznak nem lesz könnyű a sorsolása a következő esztendő elején, ugyanis a Szeged, a Honvéd, a Kisvárda és a Vasas vár rá az első négy tavaszi játéknapon.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Kozármisleny | 15 | 8 | 5 | 2 | 26–16 | +10 | 29 |
2. Kazincbarcika | 15 | 8 | 4 | 3 | 33–16 | +17 | 28 |
3. Kisvárda | 15 | 8 | 2 | 5 | 27–24 | +3 | 26 |
4. Vasas FC | 15 | 8 | 1 | 6 | 25–21 | +4 | 25 |
5. Szentlőrinc SE | 15 | 6 | 4 | 5 | 18–17 | +1 | 22 |
6. BVSC-Zugló | 15 | 5 | 7 | 3 | 12–11 | +1 | 22 |
7. Soroksár SC | 15 | 6 | 3 | 6 | 21–18 | +3 | 21 |
8. Budafoki MTE | 15 | 5 | 6 | 4 | 22–25 | –3 | 21 |
9. Csákvár | 15 | 5 | 4 | 6 | 21–24 | –3 | 19 |
10. Szeged-Csanád GA | 15 | 4 | 7 | 4 | 16–15 | +1 | 19 |
11. Gyirmót FC Győr | 15 | 5 | 3 | 7 | 24–27 | –3 | 18 |
12. FC Ajka | 15 | 4 | 6 | 5 | 20–23 | –3 | 18 |
13. Mezőkövesd | 15 | 4 | 4 | 7 | 20–22 | –2 | 16 |
14. Békéscsaba | 15 | 4 | 4 | 7 | 13–16 | –3 | 16 |
15. Tatabánya | 15 | 4 | 2 | 9 | 14–27 | –13 | 14 |
16. Budapest Honvéd | 15 | 3 | 4 | 8 | 14–24 | –10 | 13 |