NB II: válságértekezlet tartottak Tatabányán

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.10. 13:28
Fotó: OPUS TIGÁZ Tatabánya/Facebook
Válságértekezletet tartott és ultimátumot adott a szakmai stábnak és a játékosoknak a labdarúgó NB II-ben sereghajtó Opus Tigáz Tatabánya tulajdonosi köre.

A klub honlapja szerint a Tatabányai SC ügyvezető elnöke, illetve a csapat főtámogatója szerdán megbeszélést folytatott Dragóner Attila ügyvezetővel, valamint Gyürki Gergely vezetőedzővel. Az indoklás szerint – noha az együttes újoncként jól kezdte a bajnoki küzdelmeket – a közelmúltban elért eredmények elfogadhatatlanok, a tatabányai labdarúgás hagyományaival összeegyeztethetetlenek, hiszen minden eszköz rendelkezésre áll a sikeresebb szerepléshez.

A vezetők kiemelték: a következő hat fordulóban a csapatnak legalább kilenc pontot kell szereznie, ellenkező esetben drasztikus változások várhatók a szakmai stábban és a játékosállományban egyaránt. Ugyanez érvényes abban az esetben is, ha a Tatabánya folytatja a mélyrepülést, és a következő két fordulóban vereséget szenved.

Az ügyvezető és a vezetőedző tudomásul vették a visszajelzést, a döntést elfogadták.

Az újonc két győzelemmel és hét vereséggel a tabella utolsó helyén áll. A következő fordulóban a Mezőkövesdet fogadja, majd a Csákvár otthonába látogat.

AZ NB II ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Gyirmót FC Győr952214–10+4 17 
2. Kazincbarcika951324–11+13 16 
3. Kozármisleny944117–12+5 16 
4. Kisvárda95415–1515 
5. Szentlőrinc943212–8+4 15 
6. Csákvár942313–12+1 14 
7. BVSC-Zugló93518–7+1 14 
8. Budafoki MTE934215–18–3 13 
9. FC Ajka933312–14–2 12 
10. Szeged-Csanád Grosics Akadémia92619–8+1 12 
11. Mezőkövesd932414–15–1 11 
12. Soroksár SC931513–14–1 10 
13. Vasas FC931515–17–2 10 
14. Békéscsaba923410–10
15. Budapest Honvéd921610–18–8 
16. Tatabánya9278–20–12 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik