Gera Zoltán: Alázatból fölénk nőtt a Tatabánya, ezen változtatnunk kell

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.08.20. 06:35
Gera Zoltán nagyon sok hibát látott a Vasas játékában (Fotó: Török Attila)
Az újonc Tatabánya 1–0-ra nyert a Vasas vendégeként az NB I 4. fordulójában. A mérkőzés után Gera Zoltán és Gyürki Gergely értékelt.

Gera Zoltán, a Vasas vezetőedzője így értékelt a vereség után.

„Megérdemelten nyert a Tatabánya, nem sikerült nekünk ez a meccs igazán jól, nem sikerült dominálni, kevés helyzetet alakítottunk ki. A párharcokat az ellenfelünk nyerte meg, a második labdákat ők szedték fel, és ebből folyamatosan tudtak ránk jönni. Amikor támadtunk, sokszor indokolatlanul eladtuk a labdát, ezekből pedig ellentámadásokat vezetett a Tatabánya. Sajnálom a szurkolóinkat, nem ezért jöttek ki, ahogy mi sem ezt akartuk. De az ellenfelünk ma alázatból fölénk nőtt, ezen változtatnunk kell, és ez nemcsak a játékosokra, hanem ránk is vonatkozik. Jó tanulólecke volt.”

Gyürki Gergely, a Tatabánya vezetőedzője a következőket mondta a győzelem után.

„Fantasztikus mentalitással, mindent legyőző akarattal küzdöttek ma a játékosaim. Meg tudtuk lepni a Vasast a letámadásokra épülő játékstílusunkkal, miközben szervezetten védekeztünk. Ellenfelünk birtokolta a labdát, de sok minőségi helyzettel ez nem párosult. Sok területen van még fejlődnivalónk, de a ma mutatott mentalitás jó kiindulópont a folytatáshoz.”

Labdarúgó NB II
2024.08.19. 21:58

Váratlan hazai vereséget szenvedett a Vasas a Tatabányától

A tabella élére léphetett volna az angyalföldi csapat, de az újonc keresztülhúzta a számításait.

 

LABDARÚGÓ NB II
4. FORDULÓ
VASAS FC–OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 0–1 (0–1)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 2019 néző. Vezette: Kovács Imre (Máyer Gábor, Ring Kevin)
VASAS: Jova L. – Pávkovics, Otigba, Iyinbor (Ódor M., 64.) – Bodnár J. (Pintér F., 64.), Rácz B. (Szánthó, 64.), Hidi M. S. (Cseke B., 75.), Urblík J., Doktorics (Deutsch L., 84.) – Könyves, Tóth M. Vezetőedző: Gera Zoltán
TATABÁNYA: Lóth – Eördögh, Buna, Kiprich D., Jagodics M., Varga D. (Katona K., 78.) – Szegleti, Bertus (Letenyei, 59.) – Csernik, Jelena, Vida K. (Soltész B., 70.). Vezetőedző: Gyürki Gergely
Gólszerző: Eördögh (29.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

1. Szentlőrinc

4

3

1

8–3

+5 

10 

2. Gyirmót FC Győr

4

3

1

8–4

+4 

10 

3. BVSC-Zugló

4

2

2

4–2

+2 

4. Vasas FC

4

2

1

1

6–4

+2 

5. Tatabánya

4

2

2

4–4

6. Kisvárda

4

2

2

6–7

–1 

7. Békéscsaba

4

1

2

1

5–3

+2 

8. Kozármisleny

4

1

2

1

5–4

+1 

9. Szeged

4

1

2

1

4–4

10. Kazincbarcika

4

1

1

2

9–6

+3 

11. Csákvár

4

1

1

2

5–6

–1 

12. Budapest Honvéd

4

1

1

2

5–7

–2 

13. Mezőkövesd

4

1

1

2

3–6

–3 

14. FC Ajka

4

1

1

2

2–5

–3 

15. Budafoki MTE

4

1

1

2

5–10

–5 

16. Soroksár SC

4

1

3

3–7

–4 

 

 

Legfrissebb hírek

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

Férfi kézi NB I: a Tatabánya otthon hozta a kötelezőt a Dabas ellen

Kézilabda
2025.03.23. 20:11

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

A nemzet bombázói: Gera Zoltáné a XXI. század magyar gólja

Magyar válogatott
2025.03.20. 09:29

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

Gera Zoltán: A válogatott megérett arra, hogy kijusson a világbajnokságra

Magyar válogatott
2025.03.18. 17:09

Robbie Keane: A négy rúgott gól alighanem jót tesz az önbizalmunknak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 09:32

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05
Ezek is érdekelhetik