„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2026.02.03. 09:33
null
Pető Tamás (Fotó: Dömötör Csaba)
Nem maradt visszhang nélkül a hétfő esti Budapest Honvéd–Videoton FC Fehérvár NB II-es mérkőzés, amely a hazaiak 2–1-es sikerével zárult. A fehérváriak mestere, Pető Tamás ugyanis azt nehezményezte, hogy a játékvezető nem állította ki a második hazai gólt szerző Csontos Dominikot.

A kispestiek védője még a meccs 42. percében taposott rá az egyenlítő gólt szerző Németh Dániel bokájára, Antal Péter játékvezető sárga lappal „jutalmazta” a belépőt. A Videoton játékosát a szünetben sérülés miatt le kellett cserélni. Csontos a második félidő elején gólt szerzett, eldöntve a három pont sorsát.

Az első félidőben egy jogos kiállításért reklamáltunk, két olyan szabálytalanságot is elkövettek ellenünk. Némethnek még a cipője is átvérzett. Nem tudom, minek kell történnie ahhoz, hogy piros lapot kapjon valaki, el kell törnie a bokáját a másiknak?” – mondta Pető Tamás az M4 Sportnak a meccs után.

AZ OMINÓZUS SZABÁLYTALANSÁG

Össze kellett varrni, de bízom benne, hogy a következő fordulóban már pályára tudok lépni. Meccs közben hajtott az adrenalin, most már kicsit megpihent, így már érzem” – így Németh Dániel, akinek szétnyílt a bokája a belépő nyomán.

LABDARÚGÓ NB II
16. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 2–1 (1–1)
Budapest, Bozsik Aréna, 3722 néző. Vezette: Antal Péter (Szert Balázs, Aradi József)
HONVÉD: Tujvel – Ujváry (Nyers, a szünetben), Szabó A., Baki, Csontos D., Hangya – Szamosi Á., Kesztyűs B. (Szabó T., 70.) – Varga K. (Pinte, 57.), Kántor K. (Kállai K., a szünetben), Medgyes (Zuigeber, 74.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
VIDEOTON: Nagy G. – Virágh M., Kocsis G., Spandler – Simut (Geiger, 73.), Murka, Haraszti (Dékei, 90+2.), Kecskés M. (Kovács K., 64.), Zsótér – Varga R. (Bartusz, 64.), Németh D. (Kovács P., a szünetben). Vezetőedző: Pető Tamás
Gólszerző: Baki (13.), Csontos D. (54.), ill. Németh D. (17.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. Budapest Honvéd

16

11

2

3

33–14

+19 

35 

  2. Kecskeméti TE

16

9

3

4

29–17

+12 

30 

  3. Vasas FC

16

9

3

4

27–17

+10 

30 

  4. Mezőkövesd

16

8

4

4

26–19

+7 

28 

  5. Csákvári TK

16

7

7

2

24–15

+9 

28 

  6. Karcagi SC

16

6

6

4

19–22

–3 

24 

  7. Szeged-Csanád GA

16

6

5

5

18–16

+2 

23 

  8. Kozármisleny

16

5

6

5

18–21

–3 

21 

  9. Tiszakécske

16

5

5

6

19–25

–6 

20 

10. FC Ajka

16

6

1

9

12–20

–8 

19 

11. BVSC Zugló

16

5

2

9

14–18

–4 

17 

12. Szentlőrinc SE

16

3

7

6

21–22

–1 

16 

13. Videoton FC Fehérvár

16

3

6

7

16–20

–4 

15 

14. Békéscsaba

16

3

6

7

18–28

–10 

15 

15. Budafoki MTE

16

3

5

8

16–29

–13 

14 

16. Soroksár SC

16

3

4

9

21–28

–7 

13 

 

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
3 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
14 órája

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

Megtörte a téli szünet a lendületet: a BVSC ellen ért véget az Ajka hárommeccses győzelmi sorozata

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:00

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49
Ezek is érdekelhetik