Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
• Melbourne
Vágólapra másolva!
2026.02.03. 11:21
null
Fotó: Reuters
A szerb legenda kis híján ellopta a rivaldafényt Carlos Alcaraztól az Australian Openen, de a spanyol zseni gyűjtögeti tovább a Grand Slam-trófeákat.

 

Nem a leginkább várt forgatókönyveket hozta az év első Grand Slam-tornája, mindkét nemben olyan játékos diadalmaskodott, aki korábban nem nyerte meg az Australian Opent. Carlos Alcaraz ezzel a legfiatalabb lett, aki elérte a karrier Grand Slamet, míg Jelena Ribakina a második nagy trófeájának örülhetett.

A SZERB KLASSZIST 38 ÉVESEN SEM LEHET LEÍRNI

A verseny legnagyobb meglepetését egyértelműen Novak Djokovics szolgáltatta, a 38 éves szerb zseni jó eséllyel kiesett volna a negyeddöntőben, ha az olasz Lorenzo Musetti nem sérül meg, viszont az elődöntőben teljesen más arcát mutatta, és fantasztikusan játszva legyőzte Melbourne 2024-es és 2025-ös győztesét, a szintén olasz Jannik Sinnert, aki az előző öt Grand Slam-viadalon egyaránt bejutott a döntőbe, ahogy a legutóbbi négy kemény pályás majortornán is, ezúttal viszont hiányzott belőle a rendíthetetlenség és a következetesség, amit megszoktunk tőle.

Djokovics ráérzett, mi az ellenszer Sinnerrel szemben, és sorozatban elszenvedett öt vereség után le tudta győzni. Egyúttal – bár a döntőt négy szettben elveszítette Carlos Alcarazzal szemben – bizonyította, továbbra is ott lohol a két fiatal sztár nyomában, és ahogyan lehetősége nyílik rá, megpróbálja nevető harmadikként bezsebelni az újabb, a 25. Grand Slamet. Az biztos, hogy idén is legfeljebb tizenegynéhány versenyen indul el, és megnyilatkozásaiból úgy tűnik, valóban folytatja a pályafutását a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig. Minek is hagyná abba, ha még mindig ilyen szintet képvisel? Az amerikai futballista Tom Brady és a még mindig aktív kosárlabdázó, LeBron James mellett az egyetemes sport egyik örökifjú alakját tisztelhetjük Novak Djokovicsban.

A férfiaknál egyébként az első négy kiemelt jutott be az elődöntőbe, és közülük Sinner mellett nagyon csalódott lehet Alexander Zverev is. A GS-tornagyőzelem nélküli német klasszis előtt felcsillant a remény, Alcaraz sérülése után vissza tudott jönni kétszettes hátrányból, ám a spanyol egyre jobban lett, úgyhogy hiába alakított ki breakelőnyt a döntő felvonásban Zverev, riválisa innen is meg tudta fordítani az összecsapást egy elképesztő, 5 órán és 27 percen át tartó ütközetben.

CARLOS ALCARAZ MÁRIS LEGENDÁS JÁTÉKOS

De foglalkozzunk a győztessel, aki még nincs 23 éves, ám amint azt már sokszor, sok helyen leírták, eljutott a karrier Grand Slamig, és összességében hét nagy trófeát szerzett eddig. Ha jövőre ismét nyerne Melbourne-ben, elérné a dupla karrier Slamet, ami korábban két játékosnak sikerült az open érában: Djokovicsnak 34, Nadalnak 35 éves korában…

Az már inkább csak számmisztikai érdekesség, hogy Roger Federer, Nadal és Alcaraz is úgy nyerte meg élete első Australian Openjét, hogy ötödször indult el rajta, 22 éves volt, rögtön az első döntőjét behúzta – és mindhárman február elsején tették mindezt.

Alcaraz korábban még a legjobb négy közé sem jutott el itt, decemberben elváltak útjai Juan Carlos Ferreróval, aki 2019 óta egyengette az útját, ennek ellenére jobban játszott Ausztráliában, mint korábban bármikor. Jelenleg a Pablo Carreno Bustával kilenc éven át dolgozó Samuel López Alcaraz a vezetőedzője, akinek a teljesítménye máris felértékelődik. Benoit Maylin, francia újságíró úgy véli, a váltás arra vezethető vissza, hogy Ferrero túl szigorú volt, míg López megengedőbb, de ez nem jelenti azt, hogy Alcaraz kevesebbet melózna, sőt, változtattak a szerváján Djokovics nyomdokaiba lépve. Djoko egyébként azt mondta, máris legendás játékos Carlos Alcaraz, és az emberi tulajdonságairól is pozitívan beszélt. Időarányosan olyan jól áll a spanyol, hogy már inkább az lenne a meglepetés, ha nem érné el legalább a 20 Grand Slam-győzelmet karrierje végéig.

Jelena Ribakina a férfimezőnyben is versenyképes adogatásaira építve verte végig a mezőnyt (FOTÓ: AFP)

JELENA RIBAKINA REMEKELT, DE FURCSA LÉGKÖR LENGI KÖRÜL

Mielőtt rátérnénk röviden a nőkre, emlékezzünk meg a mieink szerepléséről: sem kiemelkedőnek, sem csalódást keltőnek nem nevezhető a produktumuk. Marozsán Fábián nagyon közel járt, hogy életében először bejusson a 16 közé egy majortornán, azonban nem élt vele, két szett- és breakelőnyből maradt alul Danyiil Medvegyevvel szemben. Babos Tímea jó két évre visszalépett a profi sporttól, míg másik jelentős női párosjátékosunkban, Stollár Fannyban benne lehet egy kiugró eredmény a közeljövőben.

És igen, ahogyan a férfi, úgy a női egyest sem az nyerte meg, aki igazán nagy esélyes volt (lásd Arina Szabalenka). Jelena Ribakina fantasztikus, a férfimezőnyben is versenyképes adogatásaira építve verte végig a mezőnyt, csupán a döntőben bukott el egy játszmát, így a 2022-es wimbledoni sikert követően győzött ismét GS-en. Az általa képviselt jelenség egyébként elég furcsa, szinte teljesen érzelemmentesen teniszezik, edzőjét, Stefano Vukovot azután is visszavette a csapatába, hogy el volt tiltva a Ribakinával szemben mutatott bántalmazó viselkedéséért. A WTA magatartási kódexét megsértő edzővel a kazahnak állítása szerint sohasem volt semmi problémája, szuper köztük a kommunikáció – bármi is legyen az igazság és húzódjon meg a háttérben, a Vukovnak Melbourne-ben kiosztott edzői elismerést finoman fogalmazva sem fogadta tapsvihar a nézőtérről. 

 

 

Legfrissebb hírek

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
22 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
Tegnap, 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
Tegnap, 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50
Ezek is érdekelhetik