Válogatott támadót igazolt az NB II-es Szeged

A 31 éves Ádám Martin Szegeden kezdte karrierjét, majd a Vasas Kubala Akadémiára került, ahonnan az angyalföldi klub felnőttkeretébe került fel. A fővárosi együttes színeiben Európa-liga-selejtezőn is pályára léphetett. 2019 januárjában a Kaposvár vásárolta meg a támadót, s a somogyiaknál remek teljesítményt nyújtott, amire a Paks felfigyelt, s 2020 nyarán szerződtette. Ádám Martin a második paksi idényében 31 találattal gólkirály lett a magyar élvonalban.
Ezt követően a dél-koreai Ulszan csapatához igazolt, az együttessel két bajnoki címet ünnepelhetett. 2024 nyarán a görög Aszterasz Tripoliszhoz szerződött, a csapat színeiben a kupában volt eredményes, majd az év novemberében közös megegyezéssel szerződést bontottak a felek. 2025 januárjában korábbi sikerei helyszínére, Paksra tért vissza, ahol idén nyáron lejárt a szerződése, s ezt nem hosszabbították meg.
Ádám Martin 368 profi mérkőzés rutinjával érkezik az NB II-ben 5 ponttal a 11. helyen álló Szegedhez, ezen találkozókon 115 gólt szerzett, s 44 gólpasszt osztott ki.
Klubszinten nyújtott remek teljesítménye miatt Marco Rossi szövetségi kapitány a válogatottban is számított rá. A forráskúti támadó a 2022-es bemutatkozását követően a 2024-es Európa-bajnokságon is szerepelt; összesen 28 alkalommal játszott a nemzeti együttesben, három gólt szerzett.
A játékos a Nemzeti Sportnak adott interjújában elárulta, volt külföldi opciója is, de nem olyan, amiért megérte volna útra kelni.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIÁNÁL
Érkezett: Ádám Martin (Paks), Dragan Cubra (szerb-magyar, FC Napredak Krusevac – Szerbia, legutóbb Trayal – Szerbia, kölcsönben), Fejős Áron (Csákvár), Gera Zalán (Mosonmagyaróvár), Haragos Viktor (Csákvár), Mikló Roland (Békéscsaba), Posztobányi Patrik (Budafok), Prokop Rostislav (szlovák-magyar, Tiszakécske), Széles Imre (MTK), Vékony Viktor (Nagykanizsa), Milos Zekics (szerb-magyar, Teksztilac – Szerbia), Zimonyi Dávid (Videoton FC Fehérvár)
Távozott: Borvető Áron (DVTK), Gera Norbert (ESMTK), Halmai Ádám (Soroksár), Holman Dávid (?), Horváth Milán (Nagykanizsa), Kun Ákos (Nyíregyháza – kölcsönből vissza), Kurdics Levente (Videoton FC Fehérvár), Novák Csanád (Gyirmót), Pruska Dániel (Haladás – kölcsönből vissza, onnan Veszprém), Asmir Suljic (bosnyák-magyar, FK Radnicski 1923 – Szerbia), Szilágyi Zoltán (Kecskemét)








