A végére pörögtek fel: ZTE-siker a Honvéd ellen

Vágólapra másolva!
2011.04.02. 19:21
null
A Zalaegerszeg továbbra is harcban állt a dobogóért (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
A labdarúgó NB I 21. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén a Zalaegerszeg a Budapest Honvédot fogadta. Gól és helyzetek nélküli első félidő után hamar előnyhöz jutott a hazai csapat Danils Turkovs révén, ráadásul a 64. percben a Honvéd Hajdú Norbert kiállítása miatt emberhátrányba került. A ZTE Djordje Kamber révén a hajrában megszerezte második gólját, erre azonban még volt válasza a fővárosiaknak egy büntetőből elért találattal. Csank János együttese végül megőrizte előnyét, és továbbra is tapad az élbolyra a tabellán.

Mindkét csapatban sok volt a hiányzó, a ZTE kapujában Vlaszák Géza eltiltása miatt így bemutatkozhatott Sipos Gábor. Az első félidőben igencsak hadilábon álltak a csapatok a helyzetekkel, gyakorlatilag sikerült igazi lehetőség nélkül „lehozni" az első 45 percet.

A küzdelemmel még nem is lett volna baj, a kapuk előtt azonban elfogyott a tudomány. A Honvéd birtokolta többet a labdát az elején, de főleg a pontrúgásaira koncentrált. A játékrész második felében átvette az irányítást a ZTE, de ez nem mutatkozott meg gólhelyzetekben.

Az egyetlen igazán említésre méltó momentum Daniel Turkovs nevéhez fűződött, a 13. percben hiába teremtette meg magának a lövőhelyzetet, csúnyán eltörte a labdát a tizenhatoson belül.

Ennél csak jobb jöhet – gondolhatták a szurkolók, és ez végül be is következett. Az 52. percben egy védelmi megingást kihasználva Turkovs lépett ki Djordje Kamber passzával, és a jobb alsóba lőtt (1–0).

A Honvéd gondjait tovább súlyosbította, hogy Hajdú Norbert a 64. percben megkapta második sárgáját, és mehetett az öltözőbe.

A hazai csapat mindent megtett az előnye megtartásáért, semmit sem kockáztatott. A hajrában mégis sikerült megszereznie a második találatot: Kamber egy bal oldali szögletet védhetetlenül fejelt a hálóba (2–0).

Nem késett sokáig a vendégek válasza, a 87. percben büntetőhöz jutott a Honvéd, amit Akassou értékesített (2–1).

Egyenlítésre már nem futotta, az utolsó percek lepörögtek, és végül 2–1-re nyert a ZTE. A hazaiak az eredmények számukra kedvező alakulásával még a dobogóra is felléphettek volna, de a Paks győzelme miatt erre végül nem került sor. A Honvéd viszont, köszönhetően a Siófok MTK elleni győzelmének, két pontra került a kieső helyektől.

ZTE–HONVÉD 2–1

 

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 21 14 5 2 43–19 +24 47
2. Ferencvárosi TC 21 12 1 8 33–30 +3 37
3. Paksi FC 21 11 4 6 36–28 +8 37
4. ZTE FC 21 11 3 7 37–30 +7 36
5. Kaposvári Rákóczi 21 10 3 8 32–27 +5 33
6. DVSC-TEVA 20 9 5 6 35–30 +5 32
7. Lombard Pápa Termál FC 21 8 4 9 34–37 –3 28
8. Vasas 21 8 4 9 26–32 –6 28
9. Kecskeméti TE-ERECO 21 9 12 36–40 –4 27
10. Győri ETO FC 20 7 6 7 21–21 0 27
11. Újpest FC 21 7 5 9 32–28 +4 26
12. Szombathelyi Haladás 21 7 5 9 28–27 +1 26
13. Budapest Honvéd 21 6 6 9 23–26 –3 24
14. MTK Budapest 21 6 5 10 25–32 –7 23
15. BFC Siófok 21 5 7 9 17–27 –10 22
16. Szolnoki MÁV FC 21 3 5 13 17–41 –24 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik