Fehérvár: Zivzivadzét kitették az első keretből – hivatalos

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.10.11. 17:29
null
Botrányosan viselkedett csapatával szemben a grúz támadó (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár közleményben erősítette meg a Nemzeti Sport értesüléseit: Budu Zivzivadzét száműzték az első csapat keretéből.

Mint ismert, amíg a Mol Fehérvár–Újpest (0–1) meccs lefújása után a fehérvári szurkolók azt követelték „kedvenceiktől”, hogy vegyék le a mezt, a vendégszektorban érthetően a jókedv volt az úr, az újpesti drukkerek még arról sem feledkeztek meg, hogy a tavasszal a Megyeri úton kölcsönben szereplő, a lila-fehéreket 11 góllal segítő Budu Zivzivadzét is éltessék. A Vidi grúz támadója értékelte a gesztust, tapssal viszonozta, majd elcserélte a mezét Vincent Onovóval, s a kapottat még a pályán magára is húzta.

A Mol Fehérvár kedd késő délután közölte: „támadónk a hétfő esti, Újpest FC elleni vereséget követően kirívóan tiszteletlen magatartást tanúsított a klubbal, szurkolóinkkal és csapattársaival szemben, így kikerült az első csapat keretéből”.

Zivzivadze 2020 nyarán igazolt Mezőkövesdről Székesfehérvárra. 2022 tavaszán kölcsönben az Újpestben szerepelt, ahol kiváló formába lendült, azonban nem maradhatott a Megyeri úton. Májusban egy grúz hírportálon megjelent tőle egy nyilatkozat arról, hogy nem kívánja Fehérváron folytatni a pályafutását – ügynöke júniusban azt közölte, csak félreértésről volt szó. Júliusban Sallói István sportigazgató sem zárta ki a grúz csatár távozását, ám végül maradt a piros-kékeknél. Mostantól azonban nem edzhet az első kerettel...

Legfrissebb hírek

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12

A vendégszurkolók miatt csúszott a kezdés, az Eintrachtot ez nem zavarta meg, győzött Bochumban

Német labdarúgás
2025.03.16. 19:39

Harmincévesen jutott el a Bundesligába Budu Zivzivadze

Német labdarúgás
2025.01.06. 09:25

A Bundesligába igazolt a Videotont és az Újpestet is megjárt grúz támadó – hivatalos

Német labdarúgás
2025.01.03. 15:56

Budu Zivzivadze útja minta lehet Szabó Leventének – interjú

Légiósok
2024.11.02. 10:02

Dárdait megelőzve fejelt gólt Zivzivadze, de nyert a Hertha

Német labdarúgás
2024.10.26. 14:57

2. Bundesliga: kikapott a nyitányon a Hertha; Zivzivadze mesterhármast lőtt

Német labdarúgás
2024.08.03. 15:41

Eb 2024: a grúz sajtó méltatja, a kapitány figyelmezteti a csapatot

Foci Eb 2024
2024.06.11. 12:48
Ezek is érdekelhetik