Eb 2024: a grúz sajtó méltatja, a kapitány figyelmezteti a csapatot

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 12:48
Budu Zivzivadze (Fotó: Getty Images)
Grúzia meggyőző teljesítményt nyújtott Európa-bajnoki főpróbáján, a helyi sajtó szerint ragyogóan futballozva győzött 3–1-re Montenegró ellen.

Optimistán várják a grúzok az Európa-bajnokságot. Az Eb-újonc nagyszerű főpróbát tartott, Montenegróban nyert 3–1-re, a helyi sajtó szerint meggyőző sikert arattak, az együttes parádésan futballozott. Willy Sagnol szövetségi kapitány szerint azonban vannak még gondok, amelyeket a torna rajtjáig meg kell oldani.

Willy Sagnol (Fotó: AFP) 
Fotó: SAVO PRELEVIC

„Sok lehetőségünk volt, ha jobb a helyzetkihasználásunk, több góllal is nyerhettünk volna – mondta a 47 éves kapitány. – Ez a győzelem sokat jelent az önbizalom-növelés szempontjából az Európa-bajnokság előtt, bár erőnlétileg még nem állunk készen. Egy hét van még az első mérkőzésig, teljesen fel kell készülnünk, ki kell javítanunk a hibákat. Fiatal játékosaink vannak, jó tapasztalatszerzési lehetőség nekik az Eb.”

Ami a csapatot illeti, a támadókat tekintve kedvező helyzetben vannak a grúzok. A Napoli játékosát, Kvaracheliát nem kell bemutatni, mellette Mikautadze és a korábban a Mezőkövesdben, a Fehérvárban és az Újpestben is futballozó Zivzivadze is opció elöl. A helyi sajtó szerint védekezésben és helyzetkihasználásban mindenképpen javulnia kell az együttesnek az Európa-bajnokságon, nem szabad könnyelműen elveszíteni a labdát, teljes koncentrációra van szükség.

Grúzia legnagyobb erénye a csapategység és a gyors ellentámadások, Kvarachelia utóbbiban a csapat vezére, gólokat és gólpasszokat várnak tőle. Csakvetadze szögletei és szabadrúgásai kifejezetten veszélyesek, erre minden bizonnyal épít majd a válogatott Németországban. A 3–5–2-es rendszerben a két szélen fel-le futkosó Sengelia és Kakabadze elsődleges feladata a védekezés, így Willy Sagnol valamelyest visszafogja őket, a középen futballozó Gocsoleisvili mozgékonyságával sok gondot okozhat az ellenfeleknek.

Grúzia jó benyomást tett a Monte­negró elleni mérkőzésen, magabiztos győzelmének köszönhetően remek hangulatban utazik Németországba.

 

GRÚZIA
Kapusok: Luka Gugesasvili (Qarabag – Azerbajdzsán), Giorgi Loria (Dinamo Tbiliszi), Giorgi Mamardasvili (Valencia – Spanyolország)
Védők: Lasa Dvali (APOEL – Ciprus), Giorgi Gocsoleisvili (Sahtar Doneck – Ukrajna), Giorgi Gvelesziani (Perszepolisz – Irán), Otar Kakabadze (Cracovia – Lengyelország), Guram Kasia (Slovan Bratislava – Szlovákia), Szolomon Kvirkvelia (Al-Ahdud – Szaúd-Arábia), Luka Locsosvili (Cremonese – Olaszország), Dzsemal Tabidze (Panetolikosz – Görögország)
Középpályások: Szandro Altunasvili (Wolfsberg – Ausztria), Giorgi Citaisvili (Dinamo Batumi), Giorgi Csakvetadze (Watford – Anglia), Zuriko Davitasvili (Bordeaux – Franciaország), Dzsaba Kankava (Slovan Bratislava – Szlovákia), Otar Kiteisvili (Sturm Graz – Ausztria), Giorgi Kocsorasvili (Levante – Spanyolország), Nika Kvekveszkiri (Lech Poznan – Lengyelország), Szaba Lobzsanidze (Atlanta United – Egyesült Államok), Anzor Mekvabisvili (Universitatea Craiova – Románia), Levan Sengelia (Panetolikosz – Görögország)
Támadók: Hvicsa Kvarachelia (Napoli – Olaszország), Giorgi Kvilitaia (APOEL – Ciprus), Georges Mikautadze (Metz – Franciaország), Budu Zivzivadze (Karlsruher SC – Németország)
Szövetségi kapitány: Willy Sagnol (francia)

F-CSOPORT
JÚNIUS 18., KEDD
18.00, Dortmund: Törökország–Grúzia
21.00, Lipcse: Portugália–Csehország
JÚNIUS 22., SZOMBAT
15.00, Hamburg: Grúzia–Csehország
18.00, Dortmund: Törökország–Portugália
JÚNIUS 26., SZERDA
21.00, Gelsenkirchen: Grúzia–Portugália
21.00, Hamburg: Csehország–Törökország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik