– Igaz, hogy Bécsnek nem éppen a legelőkelőbb részén nőtt fel?
– Nem volt túlzottan jómódú a családunk... – mondta lapunknak adott interjújában Peter Stöger, a Ferencváros osztrák vezetőedzője. – Normális életet éltünk, minden fényűzés nélkül. Édesapám és édesanyám mindent megadott nekem, igaz, túlzottan nagy igényeim nem voltak, az a fiú voltam, akit egy labdával le lehetett kötni. A város legnagyobb kerületében nőttem fel, a környékünkön sok szegény család élt, rengeteg volt a török származású, de velük is jól kijöttem. Sohasem szégyelltem, Donaustadt az otthonom, az én kerületem. A mai napig ott van a házam.

– Hány évesen kezdett futballozni?
– Az első labdámat édesapámtól kaptam, háromévesen már semmi más nem érdekelt, csak a labdarúgás. Ehhez képest meglehetősen későn, kilencévesen lettem igazolt játékos, addig odahaza, a kertben és az utcán rúgtam a labdát. Édesapám mindenben támogatott. Ami nem véletlen, hiszen ő is imádta a labdarúgást.

SZERET SOKAT BESZÉLGETNI A JÁTÉKOSOKKAL

– Mikor döntötte el, hogy edző lesz?
– Már játékoskoromban.

– Fiatal trénerként volt példaképe? Akit bálványozott, akire leginkább hasonlítani szeretett volna?
– Nehéz kérdés... Ilyen idolom talán sohasem volt. Játékosként is sok mindent tanultam az edzőimtől, már akkor volt jegyzetfüzetem, amibe mindent felírtam. De nem csak a jó dolgokat raktároztam el, azokat is, amelyekről tudtam, ha egyszer edző leszek, biztosan nem szeretném így csinálni. Azért sem bálványoztam soha senkit, mert szerintem egy trénernek legyen saját egyénisége. Alakítsa ki a saját filozófiáját. Persze, hallgassa meg mások véleményét, de a végső szót ő mondja ki. Sok edzőből össze tudnék gyúrni egy tökéleteset, de olyan nincs, aki mindenben lenyűgözött volna.

– Kubatov Gábor elnök úgy jellemezte, hogy csendes, bölcs ember, aki – némileg meglepő módon – rendkívüli csapatember... Helytálló a jellemzés?
– Az ötvenes éveim közepén járok, a bölcsesség talán ebből adódik, átéltem már ezt-azt. Valóban szeretek csapatban dolgozni, és így is gondolkodni. Nálam az egyén sohasem nőhetett túl a csapaton. Ha teniszező lettem volna, talán másként gondolkodnék, de a labdarúgásban igenis szükségünk van egymásra, igenis fontos, hogy a másik miként végzi a munkáját. A szakmai stábban mindenki véleményét meghallgatom, de az utolsó szó az enyém.

– Szeret beszélgetni?
– A kommunikációval sohasem volt gondom. A játékosokkal is szeretek félrevonulni, elmondani nekik, mi az, amit a pályán várok tőlük. Emellett akár a magánéletükről is szívesen eltársalgok velük, ők is emberek, fontos a családi hátterük. Talán ez újdonság néhányuknak, de én ilyen vagyok. A kommunikáción sok múlik.

SZERINTE A LEVERKUSEN A CSOPORT FAVORITJA

– Már eltöltött néhány hónapot a Ferencvárosnál. Jó döntés volt Magyarországra szerződnie?
– A legjobb. A Ferencváros rögtön lenyűgözött, még akkor is, ha a kezdet nem volt könnyű. Normál esetben lennie kellett volna néhány hétnek, amíg a játékosokkal egymásra hangolódunk, ám az Európa-bajnokság miatt sok futballistánk különböző válogatottaknál volt, mire megjöttek, máris kezdődött a Bajnokok Ligája-selejtező. Persze azt is szokták mondani, teher alatt nő a pál­ma, és mi a tétmérkőzések közepette értünk eggyé, igazi csapattá. A Ferencváros nagy múltú klub, és immár azt is tudom, hogy a szurkolói egyszerűen lenyűgözőek. Szóval a Fradi tökéletes választás volt.

– Azt mondják, szeret konkrét célokban gondolkodni.
– Olyan vagyok, aki szereti konkretizálni a kitűzött célt. Nálam sohasem volt olyan, hogy nyerjünk meg minél több mérkőzést, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle végül... A Fradinál három célt tűztem ki magam elé erre az idényre. Mindenképpen szerettem volna az egyik nemzetközi kupa csoportkörébe bejutni, kis szerencsével a Bajnokok Ligája is sikerülhetett volna, de nem vagyok elégedetlen az Európa-ligával sem. A bajnoki cím magától értetődően fontos, ha a következő idényben is szeretnénk minimum idáig eljutni, az újabb aranyérem kötelező. És nagy vágyam az is, hogy a tavasszal is talpon legyünk a nemzetközi porondon. Februárban, márciusban is szeretnék nemzetközi tétmérkőzéseket játszani.

– Ehhez nem ártott volna némileg könnyebb Európa-liga-csoportba kerülni...
– A csoport finoman fogalmazva sem könnyű, de talán jól van ez így. Nagy csapatok ellen bizonyíthatunk, a Bayer Leverkusen, a Real Betis és a Celtic is igazi topklub. Semmit sem bízunk a véletlenre, amint véget ért a sorsolás, a stábtagok máris elkezdték a riválisok játékának ízekre szedését. Mostanra mindent tudunk az ellenfeleinkről. Ne keseregjünk azon, hogy ilyen csoportba kerültünk, inkább mutassuk meg, igenis felnőttünk ehhez a szinthez is!

– Melyik a legerősebb együttes a csoportban?
– Szerintem nem kérdés: a Leverkusen. Nálam egyértelműen a németek a favoritok. Jól ismerem őket, az elmúlt tíz évben figyelemmel követem őket, nem sok gyenge pontjuk van. Igazi csapatot alkotnak, kimagasló egyéniségekkel. Amire mindenképpen fel kell készülnünk, hogy rendkívül gyors játékosaik vannak, a támadóikat nem lesz könnyű feltartóztatni.

– Mennyire érintette érzékenyen a Lengyelországba távozó Ihor Haratin klubváltása?
– Nincs mese, a pótlását meg kell oldanunk! Az átigazolási időszak végén az ilyen veszteségek benne vannak a pakliban, még akkor is, ha a magam részéről nagyon nem bántam volna, ha marad. Mindenki láthatta, mennyire sokszínű középpályás, nem véletlenül játszott szinte minden mérkőzésen nálam is. A futballban viszont gyorsan változnak az események. Ihor jó lehetőséget kapott, és az eladásával a klub is jól járt. A labdarúgás ilyen.

BUDAPEST EGYSZERŰEN LENYŰGÖZTE

– Megkedvelte már Budapestet?
– A város egyszerűen csodás. Korábban sok barátom járt a magyar fővárosban turistaként, nem véletlenül mondogatták, mennyire lenyűgöző hely. Most magam is tapasztalhatom. A belvárosban lakom, szeretem, ha minden közel van.

– Esténként szeret nagyokat sétálni a Bazilika környékén, vagy inkább otthon marad és filmet néz?
– Attól függ, milyen kedvem van. Sokat dolgozom, az agyamat nehezen kapcsolom ki. Sokszor még esténként is a taktikán töröm a fejem. Van, hogy elmegyek, megiszom egy limonádét, de az estéket szeretem otthon tölteni. Igaz, jól is nézne ki az én koromban, ha bárokban üldögélnék... A viccet félretéve, jól érzem magam otthon, még akkor is, ha sokat vagyok egyedül. A feleségem Bécsben dolgozik, de nemrég meglátogatott néhány napra.

– Mi a legnagyobb különbség Budapest és Bécs között?
– Eddig csak hasonlóságot látok. Mindkettőt a Duna szeli át, és a két főváros építészete is hasonló, a folyó partjait összekötő szép hidakkal, a csodás, történelmi épületekkel. Nekem a hangulatuk is közel áll egymáshoz, talán ezért is érzem itt, Budapesten ilyen jól magam.

– Hogyan képzeljük el a lakását? A falakon bekeretezett mezekkel, csupa futballra emlékeztető relikviával?
– Fenéket! Ha belépne a lakásomba, fel sem tűnne, hogy bármi közöm van a labdarúgáshoz. Annak idején játékosként sem gyűjtöttem a mezeket, a legtöbb dresszt, amit kaptam, a barátaimnak ajándékoztam. Talán odahaza, az édesanyám otthonában a szekrény mélyén vannak még régi mezek, de alighanem belepte már őket a por.

– Fradi-mezük van már a barátainak?
– Naná! A legtöbbjük máris kapott tőlem ajándékba.