MK: a sárvári edző fradistaként vezette csapatát a zöld-fehérek ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.31. 19:44
A labdarúgó Magyar Kupa hetedik fordulójában (a főtábla második körében) az élvonalbeli Ferencváros 4–0-ra nyert az NB III-as Sárvár otthonában, így bejutott a legjobb 32 csapat közé. A találkozó után az NSO Tv stábja a hazaiak vezetőedzőjével, a korábban az FTC-ben is játszó Bojan Laziccsal, valamint Skriba Mátéval és Csernik Kornéllal beszélgetett.

Bojan Lazics nem kertelt: azzal kezdte, hogy hatalmas öröm volt számára ez a meccs, hiszen nemcsak játszott a Ferencvárosban, de jelenleg is fradistának tartja magát – többek közt az öregfiúkcsapatban is szerepel.

„Megpróbáltunk helytállni a mérkőzésen, s úgy érzem, sikerült is. Óriási a különbség a két együttes között, de megdicsértem a játékosaimat, mert egy ilyen erős gárda ellen nagyon nehéz így helytállni.”

És vajon tervez-e helytállni egyszer majd a Ferencváros edzőjeként is?

„Természetesen. Lépésről lépésre kell haladni, még csupán most kezdtem el dolgozni edzőként. Focistaként is ez volt az álmom, dolgozni kellett érte sokat, de sikerült. Bízom benne, hogy edzőként is így lesz, mert az a célom, hogy egy nap NB I-es tréner leszek. Azonban sokat kell még tanulnom.”

A sárváriak csatára, Skriba Máté szerint együttese mindent megtett a mérkőzésen, ám azért látszott a kétosztálynyi különbség.

„Én úgy éreztem, hogy a Fradi ezen a pályán nem tudott annyira magabiztosan futballozni, mintha jobb talajon lett volna a meccs. Minden elismerésem a fiúké!”

Skriba végigjárta a korosztályos válogatottakat, játszott az NB I-ben is; kíváncsiak voltunk, mennyire elégedett azzal, hogy 26 évesen a harmadosztályban szerepel?

„Abszolút nem vagyok elégedett, próbálok mindennap tenni azért, hogy visszakerüljek. Jelen pillanatban itt tartok, de mindent megteszek annak érdekében, hogy ez változzon.”

Csernik Kornél ezúttal a védelemben kapott szerepet a Ferencvárosban, Lovrencsics Gergőt pótolta.

„Megvolt a korai gól, ami megnyugtatta a csapatot. Ugyan védőt játszottam, ám próbáltam azt a mozgást végezni, amit a mester kért, ami szerintem sikerült is. Előre ugyan a bal oldalunk volt aktívabb, de szerintem megoldottam azzal a feladatot, hogy nem kaptunk gólt. Én legszívesebben középső középpályást vagy balszélsőt játszom, néha azonban edzésen is előfordult, hogy bal védőt kell játszanom, így aztán most is tudta pihentetni a mester Lovrencsics Gergőt.”

MAGYAR KUPA
7. FORDULÓ (FŐTÁBLA, 2. FORDULÓ)
Sárvár (NB III)–Ferencváros 0–4
(Finnbogason 11., 83., 88., Böde 50.)

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
11 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 10:43

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 09:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34
Ezek is érdekelhetik