Neymar kontra Kovács István - tehetségek felépítése, eladása

A múlt heti, Magyarország–Albánia (0–2) U21-es Eb-selejtező ismét világossá tette, az NB I-es meccsrutin nemzetközi szinten kevés, a jelek szerint már Albánia fiataljai ellen is (érdekesség, hogy amíg az albán csapat tele volt légiósokkal, addig nálunk csak egy külföldön szereplő játékos lépett pályára, Adorján Krisztián).

Radó Andrásék ma Ausztriában ugyan javíthatnak, de jelentős előrelépést csak akkor remélhetünk, ha sikerülne megfordítani az elmúlt évek trendjeit, és fokozatosan egyre több magyar játékos szerződne külföldre. A kör persze ördögi, hiszen amíg kevés a kiugró tehetség, amíg nem sikerül javítani a képzés hatékonyságán – ez pedig hosszú távú, akár öt-tíz éves folyamat is lehet –, addig egy helyben toporgunk. Ennek ellenére futballunk vezetőinek, a csapatok tulajdonosainak nem szabad ölbe tett kézzel ülniük, és várni a „csodát”. Rajtuk, az általuk folytatott üzletpolitikán is múlik, hogy a meglévő játékosokból rövidebb távon mit tud kihozni a magyar futball.

Éppen ezért első körben a klubvezetőkhöz fordultunk, de sajnálattal tapasztaltuk, hogy a játékospolitika még több klubnál is tabunak számít a nyilvánosság előtt. Volt olyan klub, amely nem engedte a témában megszólalni egyik alkalmazottját, míg egy másik élcsapattól egy héten át vártunk az írásban elküldött kérdéseink válaszára, mire közölték, „az elnök úr most nem kíván ebben a témában nyilatkozni”.

Ha most nem, akkor mikor? – tehettük volna fel a költői kérdést. Ugyanakkor akik megszólaltak, nem sok jóval biztattak…

A HAZAI KLUBVEZETŐK IS TUDJÁK, TÚL SOKAT KÉRNEK A JÁTÉKOSOKÉRT

HARASZTI ZSOLT, AZ MVM PAKS ÜGYVEZETŐJE: – A magyar szinten meghatározó játékosokat irreális árakért engednék csak el a klubjaik, és ez nincs egyensúlyban a nemzetközi szinten mért valós értékükkel. Persze, biztos nem tettek jót a válogatott és a klubcsapatok nemzetközi kudarcai, ám nemcsak ez a fő probléma. Tapasztalataim szerint a külföldi csapatok már nem vásárolnak zsákbamacskát, éppen ezért először kölcsönbe, opciós vásárlási joggal vinnék a magyar játékosokat. Így viszont nincs a transzferből azonnal pénz, és még a saját csapatunk is gyengül. Szóval megkeresések továbbra is vannak, nálunk is volt valaki iránt érdeklődő a török másodosztályból, és biztos vagyok benne, hogy lesz olyan NB I-es klub, amelyiktől külföldre tud távozni labdarúgó. Mi elsősorban a saját csapatunkat építjük, így nem tartozik a fő céljaink közé, hogy értékesítsük legjobbjainkat – fogalmazott tolnai sportvezető.

A paksiakkal szemben a Lombard Pápa klubfilozófiája már célul tűzi ki, hogy a klub minden évben igazoljon olyan labdarúgót, akit egy, illetve másfél év után akár külföldre is értékesíthet. Lovrencsics Gergő esete mindegyik magyar klubvezető előtt példaként lebeghetne, lehet, hogy nem keresett vele sokat a Pápa (a transfermarkt.de adatai szerint összesen kétszázezer eurót fizettek érte), de a szélső a Lech Poznanban rengeteget fejlődött, kilépett a magyar középszerűségből, a Lombard pedig ismertséget, további kapcsolatokat szerzett a hazainál fizetőképesebb lengyel piacon.

ÁRKI GÁBOR, A LOMBARD KLUBMENEDZSERE: – Mi próbálunk olyan labdarúgókat is magunkhoz csábítani, mint David Abwo és Lovrencsics Gergő, akiket aztán értékesíteni tud a klub. Jelentős pénzek folyhatnak be ebből, így jelenleg is van a keretünkben két-három olyan külföldi és magyar játékos, akiért már van kereslet kintről. Nem kérünk irreális árakat ezekért a labdarúgókért, hiszen tisztában vagyunk a klub és a magyar játékosok helyével a nemzetközi piacon. Felül sem, de alul sem értékeljük magunkat – nyilatkozta Árki.

A Haladás ügyvezetője, Tóth Miklós egyetért abban, hogy a magyar labdarúgás elmúlt időszakának kudarcai kihatással vannak a magyar játékosok nemzetközi megítélésére, ám nemcsak ebben látja a problémát.

TÓTH MIKLÓS, A HALADÁS ÜGYVEZETŐJE: – Az utóbbi időben a külföldi csapatok próbálnak lejárt szerződésű labdarúgókat megszerezni, nem pedig kifizetni értük hatalmas pénzeket. Azt gondolom, kicsit megváltozott a felfogás mostanában. A menedzserek és a klubok megfigyelői U19-es, U20-as, U21-es korosztályos válogatott mérkőzésekre járnak, de a legújabb az, hogy még 18 éves koruk előtt megpróbálják átigazolni a kinézett tehetségeket, mivel így a játékos az UEFA szabályainak megfelelően náluk töltené be azt a bizonyos következő három évet, amellyel saját nevelésű labdarúgónak számítana a későbbiekben. Saját tapasztalatból beszélek, mivel a mi Akadémiánkon is felütötte a fejét ez a jelenség – jelentette ki a szombathelyi sportvezető.

Szavai azt bizonyítják, hogy külföldön már a tinédzserekért hatalmas verseny folyik, miközben Magyarországról egy huszonéves játékost is alig-alig akarnak elengedni a klubok. A Haladás vezetőedzője, Artner Tamás többször hangoztatta, hogy Guzmics Richárd és Devecseri Szilárd itthon az egyik legjobb belső védőpárosnak számít. Ezzel nem vitatkozunk, de láttuk a válogatottban, hogy mindez nemzetközi szinten mennyit ér. A ma már 26 éves Guzmicsnak évekkel ezelőtt külföldre kellett volna szerződnie a gyorsabb, dinamikusabb fejlődés érdekében.

A DVTK sportigazgatója, Kovács Zoltán az elszabaduló árak mellett éppen a szakmaiságról, a dinamikusság fontosságáról beszélt.

KOVÁCS ZOLTÁN, A DVTK SPORTIGAZGATÓJA: – A külföldre szerződők számának csökkenése a magyar bajnokság, a magyar futball kritikája. A megítélésen rövid távon alapvetően a már külföldön játszó labdarúgóink, a nemzetközi kupainduló csapataink és a válogatott tud javítani. Probléma, hogy a gazdasági válság következtében az úgynevezett kisebb nyugati klubok már nem igazolnak pénzért, a közepes klubok pedig nem Magyarországról igazolnak. Hallomásból tudom azt is, hogy több hazai klubnál nem megfelelően árazzák be a játékosokat. A magam példáiból a korábbi újpesti munkám idejéből Korcsmár Zsoltot és Simon Krisztiánt tudom említeni, akik esetében sikerült megegyeznünk az érdeklődő klubokkal. Korcsmár a norvég Brannhoz igazolt, Simon eladásáról pedig megegyeztem a német Hoffenheimmel, de ő végül a Feyenoordot választotta, amelyhez kölcsönbe került. Érkezett ajánlat Barczi Dávidért is, de csak kölcsönbe vitték volna, és úgy nem akartuk elengedni. Diósgyőrben viszont ezen a téren mindent a nulláról kellett kezdenie az új tulajdonosnak, miután a korábbi öt-tíz évben lerombolták, tönkretették a klubot, az akadémiák elvitték a gyerekeket, a jövőben olyan közeget kell teremtenünk, hogy ne akarjanak elmenni.

A most kialakult általános helyzetben egyébként a genetikai adottságok is számítanak. Régen azért tudtunk versenyképesebbek lenni, mert sokkal lassabb volt a futball, de az idők előre haladtával mi nem tudtunk felgyorsulni. Régen kevésbé volt szerepe a dinamikának, amiben a legnagyobb az elmaradásunk. Játékos-pályafutásomra, légiósként szerzett tapasztalataimra visszagondolva is azt tudom mondani, az edzők ugyanazokat a gyakorlatokat végeztetik itthon is, mint külföldön, hiszen a különböző edzésmódszerek ma már elérhetők az internetről. A futómennyiségben sincs lényeges különbség a nyugati csapatokhoz képest, a különbséget az irány, a dinamika, a gyors futások száma, sebessége jelenti. Ezek a jellemzők meghatározzák a játékosok külföldre szerződését is – véli a korábbi válogatott labdarúgó.

A volt győri ügyvezető, Klement Tibor a saját felelősségét is elismerte, amikor arról kérdeztük, hogyan lehetséges, hogy az utóbbi években U-válogatott futballisták tucatjait adó klubból egyetlen magyar fiatal sem szerződött ezen időszak alatt külföldre. A korábbi sportvezető a nemzetközi kapcsolatok fontosságára irányította a figyelmet.

KLEMENT TIBOR, A GYŐRI ETO VOLT ÜGYVEZETŐJE: – Jelenleg nem dolgozom a futballban, ezért nem lenne szerencsés, ha kívülről állást foglalnék a klubok játékospolitikájáról. Az ugyanakkor tény, hogy csak annak a klubnak van esélye utánpótlás korú labdarúgókat értékesíteni, amely megfelelő nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik, és az ilyen klubok tudnak minőségibb légiósokat is szerződtetni. Ebből a szempontból önkritikus vagyok, mert mi, Győrben nem tudtunk ilyet felmutatni. Példaként említhetem a grúzokat: amióta a nemzetközi futballban egyre szélesebb körben jelentek meg grúz tulajdonosok, nőtt a külföldön dolgozó grúz edzők és légiósok száma is. De mondhatjuk a sorozatukban is említett délszláv országokat, például a szerbeket vagy a horvátokat, akiktől szintén sok edző dolgozik külföldön. Amíg a magyar edzők nem jutnak el erre a szintre, addig nehéz előre lépni. Győrben például ezért javasoltam, hogy Szasa Sztevanovics a pályafutása befejezése után dolgozzon a vezetőségben, mert több nyelvet beszél, szerb származásának is köszönhetően széles körű kapcsolatokat tud építeni. Vagy említhetem a klubnál dolgozó Vincze Ottót is, aki szintén beszél idegen nyelveket, játszott Svájcban és Spanyolországban is, megvannak a kapcsolatai, hosszú távon ő is sokat segíthet az ETO ismertségének kiépítésében, amire korábban nem fektettem elegendő hangsúlyt. Hosszú távon egyébként az idén immár harmadik alkalommal megrendezett nemzetközi utánpótlástorna, az Audi-kupa is ezt a célt szolgálja – mondta Kelement.

„A MENEDZSEREKRE ITTHON MÉG MINDIG TOLVAJKÉNT TEKINTENEK”

A klubvezetők mellett a játékosügynökök munkájától is nagyban függhet a magyar labdarúgók külföldi szerződése. Velük beszélgetve az látszik, hogy tárgyalási pozícióikat alaposan behatárolja a hazai bajnokság színvonala, ami miatt NB I-es meccsre már nem is szívesen jönnek külföldi megfigyelők, és korlátozó tényezőt jelenthet a klubok üzeltpolitikája, illetve az, hogy a rövid távú eredményesség érdekében sokszor gátolják a fiatalok külföldre szerződését, és nem is tudják felmérni a piaci viszonyoknak megfelelő, reális árat.

PAUNOCH PÉTER, JÁTÉKOSÜGYNÖK: – Elhiheti mindenki, rajtunk, ügynökökön nem múlik, hogy minél több magyar játékost juttassunk el jegyzett csapatokhoz, és az elmúlt években szerintem nem is volt olyan magyar labdarúgó, aki a tehetsége alapján megérett a külföldi játékra, de végül nem jutott ki. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk. Saját példámból kiindulva én a napokban Abu-Dzabiban voltam, az év végén pedig Londonba utazom játékosbörzére. Egy-két kivételtől eltekintve (például Holman Dávid, Kovács István) általánosságban elmondható, hogy nem nagyon van piaca a magyar NB I-ben szereplő játékosoknak, ha lennének megfelelő szintű futballistáink, ezeken a börzéken biztosan csapatot lehetne találni nekik. A problémát abban látom – a külföldi klubok visszajelzései alapján –, hogy a csapatok képviselői már el sem nagyon akarnak jönni magyar bajnokikra megfigyelni a játékosokat, csak a nemzetközi színtéren néznék meg őket, ahol viszont nem vagyunk jelen, vagy ha mégis…

És hogy miért nem? A nem túl rózsás nemzetközi megítélésünk mellett a bajnokság színvonalával magyarázható mindez. Ezért a bajnokság színvonalát kellene mindenképpen javítani! Hogyan? A nemzetközileg versenyképessé tett utánpótlásképzés (lásd Németország – Bundesliga) mellett bármilyen furcsa is, de minőségi idegenlégiósok szerződtetésével, mert – a saját léptékünkben mért példánál maradva – a török bajnokság sem csak a tehetséges török játékosok miatt került anno Európa magasan jegyzett bajnokságai közé – állított példát a menedzser.

FILIPOVICS VLADAN, JÁTÉKOSÜGYNÖK: – Tény, hogy a magyar játékosok iránti kereslet az elmúlt négy-öt évben visszaesett. Ez összefügg a pénzügyi válsággal, mert azon klubok többsége, amelyek korábban Magyarországról vásároltak, ma már nem fizetőképesek, vagy csak kisebb összegért tudnak vásárolni. Nem tudnak hét-nyolcszázezer eurót, vagy akár még többet kifizetni, mint korábban. A magyar tulajdonosok viszont – érthető módon – ugyanakkora összegeket szeretnének kapni a futballistákért, mint amennyit például néhány éve Gera Zoltánért, Juhász Rolandért vagy éppen Dzsudzsák Balázsért kaptak.

A mostani helyzetből alapvetően kétféle módon léphetünk előre. Egyrészt szükség lenne állandó nemzetközi kupaszereplő csapatra, csapatokra, akik eljutnak a csoportkörig, de az sem mindegy, hogy ott hogyan szerepelnek, mert a pofozógépnek bizonyuló együttesből senki nem igazol szívesen. És persze szükség lenne kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó válogatottra is. A klubcsapatra jó példa a Videoton, és az NSO piacelemzésének előző részében példaként már említett Walter Lee esete. A spanyol szélsőnek volt két jó meccse az Európa-ligában a fehérváriak színeiben, és ez elég volt ahhoz, hogy a Lokeren kivásárolja a szerződéséből. Persze, esetében jól cseng, hogy a Barcelonánál nevelkedett. Ezzel együtt kapásból legalább öt olyan magyart tudnék mondani, aki jobb nála. Ha a magyar játékosok folyamatosan tudnának az európai porondon bizonyítani, irántuk is megnőne a kereslet.

A másik fontos tényező a klubpolitika. A példaként már ugyancsak szóba kerülő Szlovéniának sincsenek állandó kupaszereplői, de ott, hasonlóan Horvátországhoz, Szerbiához, a klubok a játékosok eladására építenek. Amikor egy futballistának jól megy a játék, akkor – a magyar csapatokkal ellentétben – nem várnak az értékesítéssel. Minél előbb el akarják adni, hogy hozhassák helyére a következő fiatalt. Magyarországon egyetlen klubnál sem működik efféle, folyamatos és tudatos, nem pedig kényszer szülte körforgás. Bár egy-egy példát már itthon is láthattunk, hiszen például a DVSC-nél Dzsudzsák Balázs azt követően kapott több lehetőséget, hogy Halmosi Pétert eladta a klub.

Ugyanakkor Magyarországon inkább az az általános tapasztalat, hogy a játékosügynökökre úgy tekintenek, mint a tolvajokra. Ha egy jó formát mutató futballistára érkezik egy ajánlat, a klubvezető rögtön arra gondol, mit mondanak majd a szurkolók, mi lesz az eredményekkel. Továbbá még mindig probléma, hogy itt nem kapják meg időben a fiatalok a lehetőséget a bizonyításra. Neymar két centivel magasabb és másfél hónappal idősebb Kovács Istvánnál, a brazil klasszis 2010 augusztusában, tizennyolc évesen már bemutatkozott a felnőtt válogatottban, ugyanabban a hónapban Kokó a harmadik NB I-es meccsét játszotta. A Videoton középpályása huszonegy évesen kétszer szerepelt a felnőtt válogatottban, Neymar negyvenötször. Brazíliában rengeteg a jobbnál-jobb játékos, mégis megadják az esélyt a bizonyításra a fiataloknak. (Csakúgy, mint például a horvátok vagy a szerbek.) Magyarországon a válogatott nem tud egyről a kettőre lépni, alig van négy-öt kiemelkedő tehetség, de nekik mégis éveket kell várniuk a lehetőségre. Miért? – tette fel az ismét csak költői kérdést a szerb ügynök.

Neymart véletlenül sem szeretnénk Kovács Istvánhoz mérni, nem lehet. Óriási köztük a különbség, ahogy ezt a számok is mutatják. A brazil támadó eddigi profi pályafutása alakalmával, 21 éves korára a transfermarkt.de statisztikái alapján 199 meccsen lépett pályára (ebbe a hazai bajnokik, a nemzetközi kupameccsek, illetve a korosztályos és felnőtt válogatott találkozók számítanak bele), összesen 15 766 percet töltött a pályán, 103 gólt szerzett. A szintén 21 éves kis Kokónak ezzel szemben 99 felnőtt meccse van, 6368 perce és kilenc gólja. De, hogy ne csak a világklassszis Neymart hozzuk példának: a januárban 11 millió euróért a Dinamo Zagrebtől az Interhez igazoló, ám ott egyelőre nem kimagasló Mateo Kovacic még csak 19 esztendős, de már most 113 meccsnél, 7371 percnél és hét gólnál jár. Azért, hogy a számok és a tendenciák változzanak, hogy a magyar futballisták már nagyon fiatalon több lehetőséget kapjanak a felnőttek között, így nagyobb eséllyel pályázhassanak külföldi szerződésre, a Magyar Labdarúgó-szövetség is próbál tenni…

MLSZ: NAGYON NAGY A KLUBOK FELELŐSSÉGE

NYILASI TIBOR, AZ MLSZ SPORTIGAZGATÓJA: – A Magyar Labdarúgó-szövetség feladata e területen a futballunk tendenciáinak elemzése, majd a folyamatok helyes befolyásolása, illetve az utánpótlás-válogatottak megfelelő színvonalú versenyeztetése. Éppen ezért rendszerszinten kívánjuk kezelni a magyar labdarúgásban tapasztalt esetleges nem kívánatos folyamatokat. Azzal, hogy a szövetség az NB I-re, azaz OTP Bank Ligára vonatkozóan ösztönzi, az NB II-ben pedig kis túlzással „kényszeríti" a hazai nevelésű játékosok szerepeltetését, pontosan azt kívánja elérni, hogy az elit akadémiákról, utánpótlásműhelyekből kikerülő tehetségek korábban, már fiatalon megkapják a lehetőséget a hazai felnőtt karrierjük megkezdésére.

Aki figyeli az MLSZ vezetőségének ténykedését, láthatja, hogy e folyamatot a jövőben folytatni kívánjuk, és évről-évre több magyar fiatal beépítését fogjuk szabályzatainkkal is szorgalmazni. Nagyon nagy a klubok felelőssége: átgondolt-e az üzleti modell, megfelelően pozícionálja-e a menedzsment a klubot a hazai és a nemzetközi piacon? Számos jó példát látunk arra, hogy egy magyar tehetség szerepeltetése nem csak „forszírozás" eredményeként valósulhat meg, hanem tudatos politika részeként is (lásd Szombathelyi Haladás, Budapest Honvéd, Videoton FC, stb.), és az is elmondható, hogy járulékosan is profitálnak a magyar futballisták szerepeltetéséből a korán ébredő csapatok, hiszen ez hatással lehet az olyan későbbi folyamatokra, mint a jegyeladás, a mezvásárlás. A korosztályos válogatottak versenyeztetését az eddiginél is hatékonyabb módon kívánja megvalósítani a szövetség, de azt tudni kell, most is vannak olyan korosztály (például az 1995-ös), amely csaknem 70 rangos, az MLSZ által finanszírozott nemzetközi mérkőzésen szerepelt. Ez biztosan szolgálja a focistáink versenyképességét. Másrészről az is igaz, hogy a magyar profi futballba az utóbbi évekbe több pénz érkezett, mint korábban, így érthető, ha több magyar futballista „itthon tartására" van lehetősége az NB I-es, NB II-es kluboknak.

Az MLSZ elnöke korábban többször is elmondta, meg kell vizsgálni annak a helyzetnek a kezelését (ha szükséges, szabályzati szinten), hogy ha egy fiatal – mondjuk, korosztályos válogatott játékos – nem szerepel csapatában, akkor azonnal, ingyenesen kölcsönvehető legyen. Az MLSZ szándékait jól mutatja az a néhány intézkedés, amelyet már meghozott, vagy amelyeket kilátásba helyezett, ám a megoldás középpontjában a klubok állnak, amelyeknek nagyon pontos utánpótlás-stratégiát kell kidolgozniuk annak érdekében, hogy piacképes játékosokat építsenek fel, s megfelelő, reális áron adjanak el. Miután e rendszerbe állami támogatási pénz is érkezik, a szövetség minden egyes forint megfelelő felhasználásáról szeretne meggyőződni, ezért szakmai átvilágítást kezdeményezett a kluboknál, akadémiáknál, s többek között ennek eredményeinek figyelembevételével fogja a szükséges változtatásokat előkészíteni – összegzett a szövetség igazgatója.

A fentiekben sok megfontolandó gondolatot, tanulságos példát olvashattunk. Úgy látszik, mindenki tudja, mi a probléma, csak éppen mégsem változik semmi. Halkan jegyezzük meg még egyszer, amit egy hónapja piacelemzésünkben írtunk, és amivel mostani cikkünket is kezdtük: két éve nem vásárolt ki a szerződéséből nyugati klub magyar játékost – az azóta egyaránt hazatérő Simon Ádám és Horváth Gábor jelentette az utolsó fecskéket…

Piacelemzésünk legfontosabb, magyar vonatkozású tapasztalatait, a lehetséges megoldási javaslatokat, illetve a pozitív példákat az alábbi táblázatunkban összegeztük.