Nikolics Nemanja letette az állampolgársági esküt

Vágólapra másolva!
2011.01.28. 13:52
null
Nikolics letette az állampolgársági esküt (Fotó: vidi.hu)
A vidi.hu tájékoztatása szerint a Videoton játékosa, Nikolics Nemanja a mai napon letette a magyar állampolgári esküt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a későbbiekben akár a magyar válogatottban is pályára léphet.

„Tudjuk róla, hogy ismeri ezt az országot, bírja a nyelvet és szolgálja is a hazát, hiszen a Videoton futballistájaként nagy tettre készül az idén" – mondta Nikolics Nemanjáról Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

A politikus azután beszélt a futballistáról, hogy Nikolics letette az állampolgársági esküt s átvette a köztársasági elnök és az igazságügy-miniszter kézjegyével ellátott honosítási okiratot a székesfehérvári Hiemer-ház Moskovszky-termében.

kerdes=Ön szerint szerepet kap Nikolics a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőin a magyar válogatottban?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
cikkertekelo_szavazas
cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd

„Tudtam, hogy nem könnyű megkapni a magyar állampolgárságot, de bíztam benne, hogy édesanyám okán, aki magyar, hamarabb lezárul az ügy. Nem így történt, de utólag ennek már nincs jelentősége, a lényeg, hogy a kezemben van a honosítási okirat. Köszönet jár a szüleimnek is, akik rengeteget segítettek, hiszen számos dokumentumot be kellett nyújtsak a kérelem beadását követően. Boldog vagyok, hogy elérkezett ez a nap" – idézi a vidi.hu Nikolicsot.

Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Nemzeti Sport Online kérdésére korábban a következőket nyilatkozta a Videoton két csatáráról, André Alvesről és Nikolicsról.

„Velük akkor tudunk foglalkozni, ha magyar állampolgárok lesznek. Az ajtó minden szóba jöhető játékos előtt nyitva áll, így előttük is, ha ennek már nem lesz más akadálya. Az állampolgárrá válásuk folyamatát mi (a szakma) nem tudjuk felgyorsítani."

Tehát az sem elképzelhetetlen, hogy Nikolics a jövőben akár a magyar válogatottban is szerepelni fog. Ezt a lehetőséget a decemberi állampolgársági vizsgája után a csatár sem zárta ki.

A csatárral hosszabb interjút olvashatnak a Nemzeti Sport szombati számában!

HONOSÍTOTT LABDARÚGÓK, AKIK MAGYAR VÁLOGATOTTAK LETTEK –
A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA
Név Eredeti állampolgárság
Első magyar válogatottság
Válogatott mérkőzések száma
Miriuta Vasile román 2000. november 15., Macedónia ellen 9/1
Leandro brazil 2004. június 2., Kína ellen 10/0
Kerekes Zsombor jugoszláv 2004. november 30., Szlovákia ellen 9/2
Csizmadia Csaba román 2007. február 6., Ciprus ellen 12/0
 Priskin Tamás
 szlovák 2005. augusztus 17., Argentína ellen 30/8
Az ungvári születésű Koman Vladimir azért nem szerepel az összeállításban, mert ő már profi pályafutását megelőzően, gyerekkorában megkapta az állampolgárságot. Sowunmi Thomas nem számít honosított játékosnak, mert az édesanyja magyar állampolgár (szemben Nikolicséval), így automatikusan járt neki az állampolgárság.

 

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
7 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
16 órája

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

A góljával győzte le a Vidi a kedvenc csapatát – Wittmann Géza-interjú

Képes Sport
2025.03.23. 10:35

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41
Ezek is érdekelhetik