Videoton: Suljic elmondta, hová csábították még

Vágólapra másolva!
2015.09.02. 14:32
Asmir Suljic boldog, hogy az Újpest után a Videotonban folytathatja a pályafutását, és reméli, hogy a fehérvári csapatból előbb-utóbb Bosznia-Hercegovina válogatottjába is beverekszi magát – derült ki abból az interjúból, amelyet a támadó egy bosnyák honlapnak adott.

„Érdeklődtek irántam Törökországból és Belgiumból, sőt bejelentkezett a lengyel Lech Poznan is, de a Videoton volt a leggyorsabb és a legkonkrétabb – idézi a klix.ba Asmir Suljicot. – Bevallom, nagyon boldog vagyok, hogy a Vidihez kerültem, mert egyfelől a bajnoki címvédőről és egy rendszeres európai kupaszereplőről van szó, másfelől itt fantasztikusak a körülmények. Biztos vagyok abban, hogy jó döntést hoztam.”

Az átigazolási időszak hajrájában aláíró Suljic elismerte, egyelőre nem megy jól a Vidinek, de új csapattársaival feltett szándékuk, hogy a Debrecen elleni győzelem adta lendülettel meginduljanak felfelé a tabellán.

„Vissza akarunk kerülni oda, ahová tartozunk, vagyis az első háromba. Nagyon jó csapatunk van, az idény végén a bajnokságban és a kupában is a legjobb helyezésekért akarunk harcolni.”

Mivel válogatott játéknapok közelegnek, szóba került, hogy a támadó eddig hiába várta a meghívót a nemzeti együtteshez.

„Sajnálom, hogy nem kaptam esélyt a bizonyításra, noha volt már példa arra, hogy egyedüli külföldiként bekerültem az idény csapatába az NB I-ben. Azt mondják, a magyar bajnokság nem elég erős, én viszont úgy érzem, megvannak bennem a válogatotthoz szükséges képességek. De most nem ezzel foglalkozom, hanem azzal, hogy bebizonyítsam, a Videotonnak megérte pénzt költenie rám.”

Legfrissebb hírek

NS-emlékezés: Amikor Kovács Ferenc felugrott

Labdarúgó NB I
2024.12.13. 18:58

Szavazzon a XX. század góljára! – Májer Lajos, 1985. május 22., Real Madrid–Videoton 0–1

Minden más foci
2024.12.11. 18:36

Szavazzon a XX. század góljára! – Csuhay József, 1985. április 24., Zseljeznicsar–Videoton 2–1

Minden más foci
2024.12.10. 18:53

Kiütés a felnőttfilm után – interjú a 40 évvel ezelőtt mesternégyest szerző Szabó Józseffel

Képes Sport
2024.12.05. 16:31

Hasonló csodameccs – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2024.11.29. 00:21

40 éve nyert simán a PSG otthonában a Videoton – videó

Minden más foci
2024.10.24. 13:13

Videó: az UEFA-kupa-menetelés 40. évfordulója alkalmából találkoztak a Videoton legendái

Labdarúgó NB I
2024.09.22. 12:30

A Fradi és az Újpest kiütéssel jutott tovább

Népsport
2024.09.18. 09:55
Ezek is érdekelhetik