AZ ANGOL FUTBALL TOPJÁTÉKOSAI

Paul Gascoigne

Paul Gascoigne

A jó öreg Gazza példáján megtanulhatja a serdületlen, kiforratlan ifjúság, hogy mit sem ér az istenáldotta tehetség, ha mindehhez minimális akarat és intelligencia párosul. Igaz, az 1967-ben született Gascoigne még egy igen csonka pályafutással háta mögött is minden idők egyik legjobb angol karmestere, aki 1988 és 1998 között 57-szer szerepelt a nemzeti csapatban, és tíz gólt szerzett. A Newcastle neveltjeként a Tottenhamben futott be, majd 1992 nyarán 5.5 millió fontért a Lazióhoz igazolt, ám a jó kezdetek után sportsérülések is hátráltatták (korábban egy kocsmai verekedésben súlyos sérülést szenvedett, amely után soha nem volt már olyan jó a térde, mint előtte). Innen a Rangershöz tette át székhelyét, később a Middlesbrough, az Everton és a Burnley gárdáját erősítette. 35 évesen a kínai Gansu Tianmához írt alá, de nem sokkal később már a sokadosztályú Boston Unitednél játékos-edző. Innen vonult vissza 2004-ben. A következő esztendőben a Kettering Town menedzsere lett, ám súlyos alkoholizmusa tönkretette edzői karrierjét is. A válogatottal szerepelt az 1990-es világbajnokságon, ahol a legjobb négy közé jutott. Az 1996-os, hazai kontinenstornán szintén az elődöntőig vezette a „háromoroszlánosokat", és ezen a tornán lőtte csodagólját a skótoknak. Az 1998-as vb előtt az utolsó pillanatban került ki a keretből, pedig a France 98 lett volna "Gazza" hattyúdala a nemzetközi színtereken.

Gary Lineker

A szimpatikus támadó éppen akkor, a nyolcvanas évek környékén termelte a gólokat, amikor a csontzenés futball élte virágkorát, és a legnehezebb dolguk volt a támadóknak (hogy egyáltalán túléljék a 90 perceket). Az 1960-ban napvilágot látott támadó a Leicester City, az Everton, a Barcelona, a Tottenham és a Nagoya Grampus Eight csapatában kereste kenyerét, a nemzeti tizenegyben 1984-től tizenhárom éven át 80 fellépésen 48 alkalommal rezgette meg az ellen hálóját. Háromszoros angol gólkirály, kétszer az Év játékosa Angliában. 1986-ban a világbajnokság gólkirálya, az év végén ezüstcipős, majd 1991-ben harmadik a FIFA Év játékosa szavazásán. Minden idők egyik legsportszerűbb játékosa (soha nem kapott még csak sárgát sem) az 1986-os vb-n hat, a következőn négy gólig jutott, két Európa-bajnokságán viszont nem brillírozott. 1994-es visszavonulása óta a médiában tevékenykedik.

Bobby Moore

Robert Frederick Chelsea Moore (élt 1941 és 1993 között) pályafutása során Anglia és a nagyvilág egyik legelismertebb védője volt, 108 alkalommal volt válogatott. 1958 és 1974 között a West Hamben futballozott, majd három idényt lehúzott a Fulhamben, hogy a San Antonio Thunderben és a Seattle Soundersben vezessen le. 1962 és 1970 között három vb-n vett részt (1966-ban aranyat nyert, vezéregyéniségként), megfordult az 1968-as Eb-n is. 1964-ben az Év játékosává választották, két évvel később az Év sportszemélyisége Angliában. 1978-as visszavonulása után kisebb csapatoknál edzősködött. Pelé szerint Moore volt a legtisztábban játszó, legsportszerűbb védő, akivel pályafutása során dolga akadt.

Alan Shearer

A Lineker melletti másik nagy újkori angol gólvágó nem elsősorban válogatottbeli vitézkedési miatt került be odahaza sportágában a Dicsőség Csarnokába, hanem azért, mert az élvonalbeli bajnokság legrettegettebb csatárai közé tartozott. A kőkeményen brusztoló, mindig lelkes, a durvább eszközöktől sem ódzkodó, tank- és nagyszerű ék három profi klubot szolgált: a Southamptont, a Blackburnt és a Newcastle-t. Egyetlen bajnoki címet gyűjtött csupán, de három alkalommal lett az Év játékosa és aranycipős odahaza, nem mellékesen ma is a Premier League összesített gólkirálya.

Mindössze egy vb-n vett részt (1998-ban két gólt szerzett), de három kontinenstornán hétszer volt eredményes. 1996-ban Angliában 5/5-ös mérleggel zárta az Eb-t, ez aranycipőt ért. 2006-ban, közel a 36-hoz vonult vissza, 63 válogatott meccsen 30, 559 bajnokin 283 góllal vonva karriermérleget, 32 európai kupatalálat mellett. 2009 áprilisában a Newcastle menedzsere lett, de a kiesés után menesztették kedvenc „szarkáitól".

Sir Bobby Charlton

Az angol válogatott (106 fellépésén 49-ig jutott) és a Manchester United gólrekordere 1937-ben látta meg a ködöt, Ashingtonban. 1954 és 1973 között a Manchester Unitedet erősítette, majd több kisebb klubban is megfordult. A háromszoros világválogatott és angol bajnok, a Bajnokcsapatok Európa-kupáját is elnyert támadó, aki túlélte az MU emlékezetes légi szerencsétlenségét, 1958 és 1970 között játszott a válogatottban. Négy világbajnokságon vett részt, 1966 vb-elsőséget és aranylabdát hozott számára, 1970-ben pedig beválasztották a torna álomcsapatába. 1966-ban első a France Football választásán, 1967-ben és 1968-ban második. Számtalan szavazáson került be minden idők legjobb futballistái közé, többek között minden idők vb-válogatottjába is befért. Szereplési rekordját (758) a „vörös ördögök" között nemrégiben döntötte meg Ryan Giggs, gólcsúcsa (249) elérhetetlen messzeségben áll az utódoktól. A Preston North Endet játékos-edzőként is szolgálta, majd visszavonulása után a Wigan segédedzője, később a Man. United igazgatóságának tagja lett.

Peter Shilton

Minden idők egyik legismertebb kapuvédőjét tisztelhetjük Shilton személyében, akinek pályafutása nagy részében nyugodt szívvel használhatták vele kapcsolatban a „jó öreg" jelzőt. 125 fellépésével válogatottsági rekorder, két Európa- és három világbajnokságon vett részt. Az 1949-es születésű Shilton 1997-ben vonult vissza a Leyton Orientből, korábban a Leicesterben, a Stoke-ban, a Nottinghamben, a Southamptonban, a Derbyben, a Plymouthban, a Wimbledonban, a Boltonban, a Coventryben és a West Hamben profiskodott.

Mint a jó bor, egyre idősebben lett egyre érettebb. Az 1990-es világbajnokságon csapata erőssége volt, bár a kisdöntőben csúnyán megtréfálta a meszes derekú nagypapát a szemtelen Roberto Baggio. A hidegvérű kapus 1005 bajnokival a háta mögött vonult vissza. Az IFFHS szerint Shilton a történelem nyolcadik legjobb kapusa.

Billy Wright

William Ambrose Wright a klubhűség egyik mintaképe: 1939 és 1959 között egyetlen klubját, a Wolverhampton Wandererst erősítette. A középhátvéd a nemzeti tizenegyben 1946-tól 1959-ig 105-ször szerepelt, 1950 és 1958 között három világbajnokságon is megfordult. A nemzeti csapat mezében egyszer sem került a neve a játékvezetők noteszébe (akkor még nem voltak lapok), ellenben Puskás Ferenc az évszázad mérkőzésén alaposan elküldte gyufáért nevezetes visszahúzós cselével. A centerhalflegenda visszavonulása után az U-válogatott élére került, majd az Arsenal menedzsere lett, kevés sikerrel. Ezek után a médiában tevékenykedett, később szeretett klubja igazgatásában segített. 1994-ben hunyt el.

David Beckham

A válogatottban az 1998-as világbajnokságon a nagy rivális argentinok elleni emlékezetes kiállítása után bűnbak lett (kiestek), de Sven-Göran Erikssonnál a csapatkapitányi karszalagot is megkapta.

A 2002-es vb előtt már egy nemzet aggódott azért, hogy felépül-e középlábcsont-töréséből, amelyet az argentin Aldo Duscher okozott neki egy BL-meccsen. Felépült. A világbajnokságon gólpasszt és gólt is jegyzett, utóbbit éppen az argentinok hálójába helyezte el, büntetőből. 2003 őszén az Európa-bajnokságra vezérelte a „háromoroszlánosokat", előtte nyáron az esztendő legkuszább átigazolási huzavonája végén rajzolta oda aláírását a madridi szerződésére. Mielőtt kikötött a Bernabéuban, a barcelonai elnöki székbe ültette Joan Laportát, aki megígérte a támogatóinak, hogy mindenképpen megszerzi őt, de megválasztása után feltételes módba tette korábbi állítását.

Beckham a 2006-os vb előtti idényt pazar formában futballozta végig, elszántan, harcosan (és néha újra parádésan) szántotta a hispán gyepeket, így Eriksson bizalmi embere azzal a szent elhatározással utazott el Németországba, hogy élete talán utolsó nagy tornáján médiasztárból futballegendává váljon. A válogatottban csapatkapitányként hét selejtezőn öt gólt vágott, ám az Ausztria elleni mérkőzésen ő lett az angol válogatott első kiállított csk-ja. A nagy tornán igencsak elemében volt, de a portugálok elleni kiesés másnapján sajtótájékoztatót tartott, ahol könnyek között mondott le csapatkapitányi tisztéről. Az angol válogatott újabb kudarca Eriksson menesztésével járt, és utódja, Steve McClaren kihagyta a „szent tehén" Beckhamet.

Első amerikai idényében nem okozott csalódást, gólokat is szerzett, majd amikor az év végén véget ért a bajnokság, kölcsönbe a Milanhoz került, ahol igen gyakran régi önmagát idézte. Szép lassan a válogatott kezdőjébe is visszakerült, kilenc világbajnoki selejtezőn szerepelt összesen. Nyáron visszatért a Galaxybe, ahol változó formában futballozott, és már ősszel bejelentették, hogy a télen újra a Milanhoz igazol kölcsönbe, hogy a Serie A-ban készüljön fel utolsó világbajnokságára. Ám egy Achilles-ín-szakadás áthúzta számításait: Beckham az angol válogatottat kísérő stáb tagjaként vett részt a dél-afrikai tornán, és ez volt válogatottbeli hattyúdala.

Bryan Robson

A nyolcvanas évek legjobb angol középpályása a West Bromwich neveltje, de az MU-ban teljesedett ki karrierje, amely klubot 1981-től tizenhárom éven át szolgálta. 1994 nyarán a Middlesbrough-hoz igazolt játékos-edzőnek, majd két idény múlva visszavonult. 90-szeres válogatott, ezeken a fellépésein 26 gólt vágott. A Manchesterrel kétszeres bajnok, négyszeres FA-kupa-, egyszeres Kupagyőztesek Európa-kupája és európai Szuperkupa-győztes. „Captain Marvel" három világbajnokságon és egy kontinenstornán irányítgatta válogatottját, majd visszavonulása után felcsapott menedzsernek: a Boro után a Bradford City, a West Bromwich és a Sheffield United gárdáját vezette. A népszerű „Robbo" legutóbb Thaiföld szövetségi kapitánya volt.

Jimmy Greaves

Az 1940-ben született támadó korának egyik legjobb gólvadásza volt: a válogatottban 57/44-es mérleggel zárt, klubjaiban pedig több mint 400 találatot szerzett tétmérkőzéseken. A Chelsea-ben kezdett, majd 1961-ben 80 ezer fontért a Milanhoz igazolt, de ott hiába ment jól neki, hamar hazatért, hogy a Tottenhamben, majd a West Hamben játsszon. Alig volt 31, amikor visszavonult, de később újra stoplist húzott a Brentwood Town, a Chelmsford City, a Barnet és a Woodford Town színeiben. Greaves minden idők harmadik legeredményesebb játékosa a válogatottban Bobby Charlton és Lineker mögött. Az 1966-os, hazai vb-nek kezdőként futott neki, de hamar megsérült, viszont cseréje, Geoff Hurst a negyeddöntőből továbblőtte csapatát, majd a fináléban mesterhármast vágott. Hősünk a torna után már csak háromszor szerepelt a nemzeti csapatban, pedig csupán 27 esztendős volt még. Egy érdekes rekordot tart a visszavonulása után a médiában tevékenykedő Greaves: összes válogatottjában és klubcsapatában hálórezgetéssel debütált!

Kevin Keegan

A kétszeres aranylabdás „Hatalmas egér" minden idők egyik legtechnikásabb angol futballistája volt, a maga idejében ismertsége a Beatlesével vetélkedett. Az 1952-es születésű Keegan az Enfield House és a Scunthorpe után 1971 és 1977 között szolgálta a Liverpoolt, csaknem száz góllal. 1977-ben „ezüstlabdás″ lett, majd a következő két idényben senkit sem találtak nála jobbnak az európai labdarúgók között. Sikerei csúcsán a Hamburghoz igazolt a rengeteg klubcímet besöprő Keegan, aztán 1980-ban váratlanul hazatért a Southamptonhoz, ahonnan két idény múlva a Newcastle-hez szerződött. Innen is vonult vissza, 1984-ben. 63 válogatottbeli szereplését 21 góllal tette emlékezetessé, de „mindössze" egy-egy vb-n és Eb-n szerepelt, és ezeken egyszer sem talált a kapuba. Menedzsernek sem volt utolsó: vezette a Newcastle-t és a Fulhamet, volt szövetségi kapitány is, de miután 2005-ben menesztették a Manchester Citytől, majd tett egy sikertelen kiruccanást a "szarkáknál", kegyvesztetté vált az elnökök szemében.

Tony Adams

Az angol középhátvédek egyik legkiemelkedőbb, legmorcosabb, legkeményebb, legönfeláldozóbb és legszomjasabb tagját tisztelhetjük a markáns arcélű bekkben, aki 1997 és 2000 között 66-szor acélosította a „háromoroszlánosok" hátsó sorát. Az „ágyúsokkal" négy bajnokságot, három FA-kupát és egy KEK-et nyert, a nemzeti csapattal három kontinenstornán és az 1988-as világbajnokságon vett részt. 1980-ban, 14 évesen került az Arsenalhoz, és innen is vonult vissza 2002 nyarán. Ma menedzserként keresi a sörre valót: vezette már a Wycombe Wandererst és a Portsmoutht is, majd az azeri Gabala FC mestere lett.

Gordon Banks

A fantasztikus reflexekkel rendelkező kapus mutatta be a futballtörténelem egyik legnagyobb védését az 1970-es világbajnokságon, nem mellesleg a német futballstatisztikai szervezete, az IFFHS minden idők második legjobb kapuvédőjének választotta meg őt, Lev Jasin mögött. 1937 legvégén született, 1963-tól egy évtizeden át szerepelt a válogatottban, 73-szor, noha legszebb éveit „csak" a Leicesterben és a Stoke-ban töltötte. 41 évesen, már félvakon akasztotta szögre kesztyűit a Fort Lauderdale-ben. 1966-ban világbajnok lett odahaza a kétszeres Ligakupa-győztes játékos, aki egy alkalommal az Év játékosa is volt Angliában.

John Barnes

A nyolcvanas évek darálófocijából emelkedett ki a jól megtermett, jamaicai származású középpályás, aki tizenhárom éven át vallhatta magát válogatottnak. Összesen 79-szer léphetett pályára az angol színekben, tizenegyszer gólt is tudott lőni. A Watfordban bukkant fel, legszebb éveit a Liverpoolban töltötte, majd levezetett a Newcastle-ben és a Charltonban. 2000-ben utolsó klubjában, a Celticben menedzserként számoltak vele, de játékosként is regisztrálták az akkor 36 esztendős, ballábas játékost. Itt hamar megbukott, majd hosszú szünetet követően volt Jamaica szövetségi kapitánya, később egy rövid időt a Tranmere Rovers kispadján is eltöltött. A roppant élvezetesen, színesen, ugyanakkor a kornak megfelelő smirglis modorban labdarúgó Barnest az 1986-os és az 1990-es világbajnokságon, valamint a kettő közötti kontinenstornán is láthattuk (már aki) szerepelni.

Sir Stanley Matthews

Az első albioni aranylabdás 1934-től 1957-ig volt a nemzeti csapat tagja, 54 mérkőzésén 11 gólt vágva. Az 1915 és 2000 között élt egykori kiváló jobbszélső 24 éven át profiskodott, a Stoke és a Blackpool adta keretek között. Ötven volt, amikor visszavonult, de 1970-ben még visszatért a máltai Hibernians színeiben. Ezt a klubot menedzserként is szolgálta akkoriban, előtte a Port Vale-ben tanulta meg új szakmája alapjait. A Stoke-nál elnökként, a Blackpoolnál alelnökként tevékenykedett később. Az IFFHS minden idők 11. legjobb labdarúgójának választotta meg, honfitársai közül csak Bobby Charlton előzte meg.

Paul Scholes

Scholes a Manchester közvetlen közelében lévő Salfordban született, és rövidnadrágos kora óta az MU-ban kergette a labdát. Egy ifjúsági FA-Kupa- és egy U18-as Eb-diadallal a zsebében lett az első csapat tagja (1993-ban kötött profiszerződést a klubbal, egy napon a "Fergie-fiókákkal", David Beckhammel és a két Neville-fiúval, Garyvel és Phillel), leginkább annak köszönhetően, hogy az 1994–95-ös szezonban Eric Cantona eltiltás, Mark Hughes pedig sérülés miatt hiányzott. Első mérkőzésén csereként beállva góllal debütált az Ispwich Town ellen elveszített bajnokin, aztán ott is ragadt a kezdőben. 1997-ben mutatkozott be az angol válogatottban Dél-Afrika ellen, szokása szerint góllal, és remekelt az 1998-as vb-n is, ahol szintén egy szép találattal debütált.

Persze nem csupán móka és kacagás volt a rőt üstökű középpályás eddigi pályafutása. Bár nyilván nem reklámozza, de tény, hogy 1999 júniusában, Svédország ellen ő lett az első angol labdarúgó, akit a bíró leküldött a Wembley Stadion szent gyepéről. Remek formáját látva Sven-Göran Eriksson kapitány 2005 tavaszán több alkalommal is megpróbálta rábeszélni, hogy a közelgő világbajnokságra tekintettel térjen vissza a nemzeti tizenegybe – a Canossa-járás azonban sikertelen volt.

„Ginger Prince", azaz a Vörösesszőke Herceg 2011-ben visszavonult, de a következő idényben visszatért, mégpedig remek formában. Végezetül egy árulkodó adat még 2002-ből: a szezonban Paul Scholes átlagosan 272-szer ért labdába egy mérkőzés során!

Sir Alf Ramsey

Ramsey azért került fel listánkra a ma már nem túl ismert, de Angliában futballikonnak számító Steve Bloomer és Dixie Dean előtt/helyett, mert játékosként több mint 300 bajnokit vívott a Southampton és a Tottenham színeiben. 32-szeres válogatottként és vb-résztvevőként vonult vissza, hogy menedzserként az 1966-os világbajnokságon megszerezze az aranyat hazájának legényeivel. Később sem az 1970-es nagy tornán, sem az 1968-as Eb-n nem vallott szégyent választottjaival. 1978-ban vonult nyugdíjba a Birmingham City kispadjáról, 1999 áprilisában hunyt el.