U20-as reménységek: megváltók és nímandok (2. rész)

1995: Caio (brazil) és Joseba Etxeberria (spanyol)

Caio karrierje a tehetséges brazil ifjoncokhoz hasonlóan kifejezetten ígéretesen indult, ami viszont másoknak összejött, neki nem sikerült. Röviden: nem futott be nagy karriert. A katari torna legjobb játékosát „levadászta" az olasz sztárcsapat, az Internazionale, de a milánóiaknál könnyűnek találtatott. Egy év múlva távozott, de még Olaszországban maradt, viszont a Napoliban sem sikerült gyökeret eresztenie. Brazíliában már sokkal jobban érezte magát, foglalkoztatta őt a Santos, a Flamengo, a Fluminese és a Grémio is, ráadásul a nagyválogatottban is szerephez jutott, tizenegy meccsen léphetett pályára, nyolc gólt szerzett. Tehát képben maradt a legfelső szinten is, más kérdés, ha megjelentek azok a honfitársak, akik fel bírták venni az európai ritmust, neki már nem osztottak lapot. Hét éve Németországban még kalandozott egyet – Rot-Weiss Oberhausen –, jelenleg hazájában ismert televíziós és rádiós szakkommentátor.

A torna gólkirálya a spanyol Joseba Etxeberria lett, akiből ugyan nem lett nemzetközi klasszis, viszont Spanyolországban, baszk származásúként még inkább az Athletic Bilbaóban beírta magát a történelemkönyvekbe. Tizenhét évesen első osztályú játékosnak, három évvel később nagyválogatottnak mondhatta magát. A nemzeti együttesben 53 találkozón 12 gólt szerzett, ott volt a keretben az 1998-as vb-n, valamint a 2000-es és 2004-es Eb-n. Raúlék mögött azonban csak mellékszereplő lehetett a szélső egy olyan korszakban, amelynek legjobbjai megalapozták a mai utódok sikereit. Ebben a folyamatban Etxeberria nem tűnik fontos lépcsőfoknak, de mindenképpen említést érdemlően részese volt a történéseknek.

1997: Andrés Nicolás Olivera (uruguayi) és Adaílton Martins Bolzan (brazil)

A hat évig Spanyolországban légióskodó uruguayi Andrés Nicolás Oliverában vélhetően több volt annál, mint amit felnőttjátékosként végül elért. A celestében 19 évesen bemutatkozó középpályás 28-szoros válogatott. Ideális korban, 24 évesen lehetett ott a 2002-es vb-n, de végig kispados volt csapata három mérkőzésén, a csoportkör után – egy vereség és két döntetlen – pedig csomagolhatott. Spanyolország után 2006-ban Mexikóba tette át a székhelyét, ahol megtalálta egyéni számításait. Uruguayban viszont nem csinált nyarat.

De akkor mit mondjunk a brazil Adaílton Martins Bolzanra, aki tíz góljával az U20-as vb-k történetének második legeredményesebb gólkirálya. Neki nem hogy a nyár, még a tavasz sem nagyon volt sikeres. A felnőttválogatottban szóba sem kerülhet a neve, ami másodosztályú játékosként több mint furcsa lenne. De ő legalább futballistaként profitálni tudott a jó kezdetből. Rövid franciaországi kitérőt (PSG) leszámítva Olaszországban játszik, de a Parma például már sok volt neki. Nem úgy a Verona, a Genoa és jelenleg a Bologna. A gólokkal egyik helyen sem maradt adós, más kérdés, a másodosztályban, vagy kiesés elől menekülő élvonalbeli együttesben játszva aligha lehet maradandót alkotni. Neki sem sikerült, bár 33 évesen még van hátra néhány éve a profi futballban.

1999: Seydou Keita (mali) és Pablo Counago (spanyol)

A nigériai korosztályos vb-n a mali válogatott bronzérmes lett, Seydou Keita személyében pedig a torna legjobb játékosát is adta. A Barcelona BL-győztes csapatának fontos fogaskereke franciaországi inasévek után igazolt Sevillába, majd szerződött egy szezont követően Katalóniába. Mali válogatottként lehetőségeit erősen behatárolja, hogy kis nemzet kis csapatában játszhat, hiába társ Mahamadou Diarra (Real Madrid) és Mohamed Sissoko (Juventus). Korosztályos szintén talán elég az eredményességhez egy-két kiemelkedő képességű játékos, felnőttként ehhez minimum csapatra van szükség, de még inkább egy komplett keretre. Seydou Keita fizikai adottságaival és képességeivel alighanem sok neves válogatottba is beférne, így azonban nemzetközi színtéren a kiugrási esélye a válogatott játékosaként erősen a nullához közelít. Örülhettek, hogy az Afrikai Nemzetek Kupáján sikerült egy-egy negyedik helyet megcsípni (1994, 2002, 2004), sokkal többre nem nagyon vihetik.

Pablo Counagónak spanyol játékosként erre jóval több lehetősége van. Illetve esetében már csak volt. Az aranyérmes együttesben a Japán ellen 4–0-ra megnyert döntőben is két gólt szerzett, olyan társak között játszhatott, mint Xavi, Gabri, Marchena, Yeste, Varela, a kapitány Orbaíz vagy a cserekapus Iker Casillas. Counago 43 korosztályos válogatott mérkőzésén 23 gólt szerzett, de a nagyválogatott közelbe már nem fért oda. Életkorából adódóan Eb-győztes is lehetne, aki most éppen a dél-afrikai vb-re készül, ehelyett az angol másodosztályban ha nem is vegetál, de elvan. Mellette szóljon, hogy az Ipswich Town 2001 óta foglalkoztatott profija, ebbe csupán kétszezonos málagai kitérő fért bele.

2001: Javier Saviola (argentin)

2001-ben Argentínában rendezték a vb-t, a házigazda pedig visszaült a trónra, hiszen 1995-ben és 1997-ben is diadalmaskodott, az utóbbi nyolc tornából pedig öt alkalommal. Nem véletlenül nyert olimpiát Athénben és Pekingben. A 2001-es sikert döntően olyan játékos szállította, akire Argentínában már régóta vártak. Javier Saviola nemcsak gólkirály lett – 11 gólja rekord az U20-as vb-ken –, hanem legjobb játékos is. Ez addig csak egy fiatalnak sikerült. Viszont még annak a Diego Maradónának sem, akinek reinkarnációját látták Saviolában. Kicsi, gyors, gólérzékeny, bár kevésbé izmos és dinamikus. Ezt az összehasonlítást Argentínában aligha ússza meg bárki, aki egymás után két egyeneset tud rúgni a labdába, mielőtt gólt szerez. Más kérdés, hogy Saviola esetében a párhuzam sokáig kitartott. Nem ok nélkül. Mint ahogyan az is más kérdés: a válogatott ebből alig profitált valamit, hogy később a saját karrierjét is szisztematikusan építse egyre lejjebb és lejjebb.

Saviolát 15 millió fontért szerződtette a Barcelona 2001-ben, a 19 éves támadó első spanyol szezonjában 17 gólt szerzett Louis van Gaal együttesében, ezzel ő végzett a harmadik helyen a liga góllövőlistáján. A folytatásban ezt nem sikerült felül-, csak alulmúlnia, szerepe és fajsúlya egyre kisebb, játéka egyre inkább megkerülhetővé vált. Monacói és sevillai kölcsönadásából sokat profitált ugyan – utóbbival UEFA-kupát is nyert –, de Barcelonába visszatérve nem fért bele Frank Rijkaard elképzeléseibe. A nagy rivális Real Madrid csapott le rá 2007-ben, de végleg perememberré vált, jelenleg a portugál bajnoki címet megszerző Benfica nem túl sok visszhangot kiváltó játékosa.

Marcelo Bielsa a szép jövő előtt álló, akkor 21 éves Saviola helyett a 35 éves, veterán Claudio Caniggiát vitte ki a 2002-es vb-re, ami mély nyomokat hagyott a fiatalemberben. Nemkülönben a csoportkörben ragadt argentinokon… Athénban tagja lehetett az olimpiai bajnokságot nyerő együttesnek, 25 évesen pedig a 2006-os vb-n jött el számára az igazán nagy kiugrás lehetősége. A Sevillával jó idényt futott, a vb-n Elefántcsontpart ellen (2–1) gólt szerzett, a Szerbia és Montenegró elleni kiütéses sikerből (6–0) két assziszttal vette ki a részét. A vb-n a nyolcaddöntőig jutott a dél-amerikai csapat, Saviola három alkalommal játszott – akkor kezdőként –, de pechjére már kezdett a fejére nőni a Lionel Messi, Carlos Tévez duó, azóta pedig a Sergio Agüero, Gonzalo Higuaín páros is, így az idő múlásával a nála jobbak háttérbe szorították. A 40-szeres válogatottnak semmilyen sansza nem volt már a dél-afrikai repülőjegyre – mármint a nemzeti csapat tagjaként –, pedig még mindig csak 28 éves!

2003: Ismail Matar (arab emírségekbeli) és Eddie Johnson (amerikai)

Az arab emírségekbeli torna legjobb játékosával gyorsan végezhetünk összeállításunkban. Ismail Matar a házigazdák játékosaként érdemelte ki az elismerést, ami azért nehezen elfogadható, mert csapata még a négy közé sem jutott be. Persze szigorún csak szakmailag értékelhetetlen a produktuma, sportdiplomáciailag annál inkább. A csoportkörben a hazaiak a mindig kiváló játékerőt képviselő Panamát mosták le 1–0-ra, ez elég is volt, hogy csoportharmadikként ott lehessenek a nyolcaddöntőben, amelyben a legnagyobb fegyvertényt felmutatva Ausztráliát verték meg 1–0-ra. Méghozzá Matar találatával, ez elég is volt számára a torna legjobbja címhez. A térségben azért játszott néhány, európai mércével mérve is klasszisnak nevezhető futballista, Matar nem sorolható közéjük. Ő jelenleg az al-Vahda játékosa. Van, aki nem hallotta még e csapat nevét? Magára vessen egy, de legalább két követ. Azért álljon itt, hogy hazája felnőttválogatottjának a mai napig meghatározó alakja, aki közelít századik fellépéséhez. Jelenleg 86-nál jár, amit azért nem mondhat el mindenki magáról még az Arab Emírségekben sem…

A gólkirály Eddie Johnson a Dallas és a Kansas játékosaként kinőtte az MLS-t, egy kis erőgyűjtésre átjött az öreg kontinensre. A köröket a Fulhamban kezdte el futni, amelynél azonban könnyűnek találtatott, miként a Cardiff Cityben sem ragaszkodtak hozzá. Jelenleg a görög Ariszban pallérozódik. A nemzeti együttesben 20 évesen mutatkozott be, azóta negyven fellépést számlál a legjobbak között, amibe belefért már egy CONCACAF Arany-kupa-siker 2007-ben. A 2009-es Konföderációs-kupa döntőjéről azonban lemaradt, a még bő, 30 tagú vb-keretben viszont még ott van a neve. Reménykedhet, hátha egyénileg előrébb jut a pályafutása, ráadásul ebből hazája is profitál.

2005: Lionel Messi (argentin)

Úgy nőtt Lionel Messi a korosztályos mezőny fölé a 2005-ös hollandiai eseményen, ahogy manapság már a világ fölé jutva teszi ugyanezt. A lépést mindössze néhány kivételes zseni tartja vele. Az argentin klubszinten a Barcelona megkerülhetetlen kulcsemberének számít immár évek óta, a katalánok sikereinek egyik legfőbb kovácsa. Esetében a párhuzam még inkább adja magát Maradonával, mint Saviolánál. Bár ezt az indulásnál legfeljebb csak sejteni lehetett, biztosan tudni nem. A 2006-os vb még kicsit korai lett volna az igazán nagy dolgok véghezviteléhez, Maradona annak idején egyéni elismerése után három esztendőt várt a spanyolországi vb-re – amelyen még le tudták vadászni őt az ellenfelek –, és további négy évet arra a mexikói tornára, amelyen már nem. Ebből kiindulva Messi számára most – túl a németországi vb-n, zsebben egy Aranylabdával és egy Aranycipővel – jöhet el a válogatottban az áttörés ideje.

Ezt némiképp megkérdőjelezi, hogy eddig a válogatottba visszatérve nem igazán találta a helyét, s a kapitányok sem találták meg az ő ideális feladatkörét. Próbálták beilleszteni a csapatba és a taktikába – van hová, kiváló társak jutnak szerephez mellette –, miközben az élet túlhaladta ezt az elképzelést. Messi olyan magasságokba jutott, hogy inkább köré kellene építeni a társakat és a játékot, neki meg képletesen szabad kezet adni. Vagyis nem kötni meg őt mindenfajta taktikai elvárásokkal. Ha ezt az egyveleget sikerül megtalálniuk az argentinoknak, Messi vb-győzelemre vezetheti a bivalyerős kerettel bíró együttest.

2007: Sergio Agüero (argentin)

Annál is inkább, mert csatártársai között ott találjuk Sergio Agüerót, aki 2007-ben vezette győzelemre honfitársait, begyűjtve az egyéni címeket is. A Kun becenévre hallgató csatár Maradona vejeként apósa fizimiskájára és mozgására Saviolánál és Messinél lényegesen jobban emlékeztet. Az Európa-ligában győztes Atlético gólerős, meghatározó emberét Maradona már Németország előtt bekövetelte a keretbe, de 18 évesen lemaradt a megelőlegezett bizalomról, nem úgy élete első nagy lehetőségéről: a madridiak klubcsúcsot jelentő 23 millió eurót fizették érte az argentin Independientének. Még abban az évben bemutatkozott a felnőttválogatottban, méghozzá Brazília ellen… Agüero 22 évesen így most első vb-jére készül, ami nem szól amellett, hogy már most csúcsformáját hozza, függetlenül a klubszinten bemutatott produkciótól. Egy vb tétje és hangulata teljesen más, ott tudni kell felnőni a feladathoz. Agüero esetében alighanem a rutinszerzés tornája lesz a dél-afrikai, a nagy kiugrás Brazíliában várható tőle. Bár erről a nagy rivális házigazdák alighanem szívesen lemondanának. Az argentinok szekerét most elsősorban Messinek, valamint a hozzá hasonlóan nem vb-újonc Téveznek, illetve Diego Militónak kell tolnia. Agüero pedig a gólerős szezont maga mögött tudó Gonzalo Higuaínnal figyel, tanul és készül.

2009: Dominic Adiyiah (ghánai)

A 2009-es tornát Egyiptomban rendezték, annak legjobb játékosa, egyben gólkirálya – nyolc találattal – az aranyérmes ghánai Dominic Adiyiah lett. A támadó előélete szakmailag nem éppen tiszta sor, tekintve, hogy a Feyenoord Akadémián eltöltött egy idényen kívül eddig alig tud felmutatni valamit. Hazájában (Heart of Lions) és egy norvég kiscsapatban (Fredrikstad) játszott eddig, de elég volt az U20-as vb kiugró teljesítménye, és máris az AC Milan kötelékében találta magát. Legalábbis papíron. Ő még azon játékosok közé sorolható, akiben ott a lehetősége annak, hogy évek kemény munkájával a legjobbak közé is feltornázza magát. A válogatottban már 2009-ben bemutatkozott, az idén tagja volt az Afrikai Nemzetek Kupáján döntős csapatnak. A vb-rendező kontinens pillanatnyilag második legjobb csapataként alighanem a dél-afrikai tornán is számolni kell majd Ghánával. A csoportban német, ausztrál, szerb trió szerepel még, még sikerülhet a továbbjutás a Michael Essien köré épített együttesnek, amelyben Adiyiahra fiatal kora ellenére már most nagy feladat hárul.