Waltner-dupla után: a labda egy nyelvet beszél

„Tizennégy gólt szereztem és nyolc gólpasszt adtam a szezonban eddig, és még van két fordulóm arra, hogy javítsak, de ha így marad, akkor sem lehetek szomorú – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Waltner Róbert. – Egy tízessel kellene fiatalabbnak lennem, hogy ilyen szezon után a ranglistán előrébb tartó klubok érdeklődését felkeltsem, és engem is napi szinten foglalkoztasson a dolog, ám harminckét évesen inkább a realitásokat figyelembe véve mondom azt: nagyon jó lesz itt nekem a következő idényben is."

A Mattersburg az előző szezonban majdnem búcsúzott az élvonaltól, első osztályú tagságát csak az utolsó fordulóban sikerült biztosítania. A nyáron három játékossal erősítette meg a keretét az együttes, gólvágónak a figyelmet magára Zalaegerszegen felhívó Waltnert igazolták. A három új ember közül az egyik már a téli átigazolási időszakban elhagyta a gárdát, a másik a nyáron teheti ugyanezt, miután tavasszal csupán egy meccset játszott. Waltner azonban élvezi a további bizalmat.

„Az ősz lényegében elment a megismerkedéssel, a beilleszkedéssel, de tavaszra már összeállt a kép. A játékomra addig sem volt panasz, csatárként viszont elsősorban a góljaim minősítenek, szerencsére azzal sem maradtam adós. Persze, még most sem teljes az összhang, van még miben javulunk az összeszokottságot illetően. Például Zalaegerszegen tudtam, hogy a rövidre érkezik a beadás, vagy legalábbis oda szánják, és így én is oda helyezkedtem. Itt még mindig nem lehetek teljesen biztos benne, hogy megkapom a labdát a rövidnél, vagy átszáll a hosszúra. De azért egyre gyakrabban előfordul már, hogy összejön a dolog."

Az osztrák labdarúgásról Waltner Róbert a szezonban a következő tapasztalatokat szerezte: inkább a fizikai erőre, a test-test elleni párharcokra, a sok futásra épül, ahol a csatárt nemcsak gólja után éltetik és tapsolják meg, hanem akkor is, ha az elvesztett labda után visszatámadja a védőjét és becsúszva mondjuk bedobásra szereli.

„Volt olyan ismerős, aki tavaly nyáron azt mondta: nem fekszik majd nekem az osztrák stílus. De így visszatekintve azt kell válaszoljam, nem volt igaza. És még olyan nagyon változnom sem kellett. Felvettem a ritmust, tudom én csinálni ezt a melósabb futballt, nincs ezzel problémám. Otthon sem a pengeségemből éltem meg, hanem a hajtásomból, a küzdésemből. A fizikai alapokkal pedig nem voltak gondjaim, Csank János csapatából érkezve ez különben is nonszensz lett volna."

„Nem mondtam le a válogatottságról"

A támadó 32 évesen még aligha sorolható a kiöregedőfélben lévő játékosok közé, életkorából adódóan akár a válogatott hozóembere is lehetne. Főként támadóként, hiszen nemzetközi szinten gólerősnek számító csatárokban nem vagyunk túl jól eleresztve. Waltner azonban csak szeretne ismét válogatott meghívót kapni – korábban hatszor ölthette magára a nemzeti együttes szereplését –, meglátása szerint aligha kézbesít majd a postás olyan borítékot, amelyen címzettként ő, feladóként pedig az MLSZ szerepel.

„Nem mondtam le a válogatottságról, sőt, kifejezetten boldoggá tenne, ha meghívnának és bizonyíthatnék, de nem számítok rá, nincs realitása. Foglalkoztat persze a dolog, főként amikor gólokat is szerzek, de úgy vagyok vele: amikor otthon játszottam, inkább képben voltam, akkor nem hívtak. Miért hívnának most? Voltam otthon gólkirály, a szezon legjobbja, mégsem válogattak be, mert más volt az éppen aktuális kapitány koncepciója. Régebben valahogy egyértelműbb volt: az volt válogatott, aki gólokat lőtt, vagy huzamosabb ideig kitűnt a játékával. Nem akarom én összehasonlítani egyik játékost a másikkal, egyik kapitányt a másikkal, de volt, hogy klubjukban peremembereket hívtak be, vagy éppen kispadozókat. Nem magam mellett érvelek, mert szerintem több olyan játékos is van, akár még odahaza is, aki hozzám hasonlóan éli meg ezt a szituációt."

Waltner elárulta, bár korábban már három, teljesen különböző futballkultúrával rendelkező országban légióskodott – Argentínában, Cipruson és az Egyesült Arab Emírségekben –, Ausztriában egyik tapasztalatából sem meríthetett.

„Annyira más országokról, nemzetekről, kultúráról beszélünk, hogy a múltam itt semmit nem segített. Először is pár alapszón kívül gyakorlatilag semmit nem beszéltem németül, így a kommunikációval gondjaim voltak. Szerencsére csak az öltözőben, mert a pályán a labda a világ minden táján ugyanazt a nyelvet beszéli, a mérete pedig, miként a pályáké, ugyancsak állandó. De ha megvan a nyelvismeret, például odahaza vált klubot az ember, a beilleszkedés ott sem zökkenőktől mentes. Kinek rövidebb, kinek hosszabb időre van szüksége, amíg megtalálja a helyét és kialakulnak a játékkapcsolatai a társakkal."

A ZTE-játékos nem felelne meg a kinti teszten, de a mattersburgi sem itthon

Az előző szezon borotvaélen való táncolását követően a vezetőség a biztos bentmaradást tűzte ki célul a csapat elé, amelyet a Mattersburg alaposan túlteljesített: középcsapattá vált. Miközben elindult egy fiatalítási hullám: két szélső hátvédjük 17-17 éves, a balszélsőjük 20, középső középpályásuk 21. Ebben az átalakulófélben lévő együttesben Waltnernek állandó helye és kulcsszerepe van. A magyar és az osztrák futball közötti különbségeket saját bőrén megtapasztalva sem tudja az egyiket előrébb, a másikat hátrább rangsorolni.

„A ZTE-től jövő játékos aligha felelne meg egy edzésteszten Ausztriában, de ugyanez igaz fordítva is. „Csúszik-mászik, de nem elég fifikás", mondanák osztrák csapattársaimról Zalaegerszegen. Mattersburgban pedig az lenne a vélemény: jól osztja a labdákat, ügyes a srác, de nem hajt eléggé. És itt vége is lenne a történetnek mindkét részről. Nem könnyű nekünk magyaroknak még Ausztriába sem kiigazolnunk, pedig az anyagi lehetőségeket és a körülményeket össze sem érdemes hasonlítani. Hiába ajánlottam én a klubvezetőknek másik magyart a figyelmükbe, olyat, akit odahaza jegyeznek és elismernek, nem érdeklődtek utána, mondván: nem ilyen típust keresnek."

A Mattersburg magyar légiósa megerősítette: a kinti közegből anyagi lehetőségeiket figyelembe véve a Rapid, Salzburg, Austria trió emelkedik ki, főként előbbi kettő.

„Nem tudom, otthon most az anyagilag is legjobban eleresztett Videoton és Debrecen hol jár költségvetésben, de biztos, hogy nem versenyképesek az osztrák élklubokkal. Otthon néhány kulcsember van megfizetve, és általában a légiósok, ahogyan azt tapasztaltam. Ez Ausztriában sincs másként, itt is a légiósok keresnek jobban, mint a hazaiak, viszont sokkal nehezebb odakerülni egy csapathoz külföldiként, mint Magyarországon."

Waltner Róbert, ellentétben korábbi állomáshelyeivel, ezúttal belátható távolságon belül légióskodik, így gyakori vendég a szülői háznál, vagy éppen a ZTE-edzésen.

„Száznegyven kilométer a távolság, hamar haza lehet érni, bár most éppen három hete nem jártam otthon. Megvan a kinti életünk is, nekem már régen is szimpatikus volt Ausztria, az emberek, az életkörülmények, amelyről benne élve hasonlóan jó élményeket szereztem. Hetente egyszer vagy kétszer van napi két edzésünk, ez a programtól függ, a többin egyszer edzünk, általában másfél órákat, állandó napi programjaim közé sorolhatom a német nyelvórát. A meccs előtti napot mindig hotelben töltjük. A pihenőidőben nagyon odafigyelek a regenerálódásra, talán ennek is köszönhető, hogy fiatalabbnak érzem magam a koromnál, és a csapattársaim sem hittek többnek huszonhétnél. A feleségemmel gyakran kirándulunk vagy ugrunk át Bécsbe. Kell a kikapcsolódás, de azért otthon minden magyar sportadót látok, bújom az internetet, minden hír, infó eljut hozzám, úgyhogy abszolút képben vagyok."

A bajnoki aranyérmesre azért nem mert – akart? – betippelni, mint mondta: a DVSC és a Videoton mellett is szólnak érvek.

„A debreceniek az utóbbi években már megedződtek a kemény csatákban, úgyhogy bírják a téttel bíró meccsek pszichés hatását, a koncentrációjukra aligha hat negatívan a bajnoki hajrá feszültsége. A Videoton mellett szól viszont, hogy még nem nyert bajnoki címet korábban, ez plusz motivációt jelent. Ráadásul szépen játszik, és szuper edzője van. Majd meglátjuk, magam is kíváncsi vagyok a végkifejletre."