Dzsudzsák: Akár reggelig is játszottam volna

Vágólapra másolva!
2011.08.06. 22:41
null
Dzsudzsák Balázs (22) hatvan percet kapott az Anzsiban játszott első tétmeccsén (Fotó: fc-anji.ru)
Címkék
Mint ismeretes, Dzsudzsák Balázs ma délután a Tom Tomszk ellen 2–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen bemutatkozott az Anzsi Mahacskalában, ám a 60. percben lecserélték. A Nemzeti Sport által készített exkluzív interjúban elmondta, szíve szerint másnap reggelig játszott volna, annyira hiányzott már neki a tétmérkőzés.

 

„Persze, hogy nem voltam vidám a lecserélésemkor, mert játszottam volna még tovább, egészen a lefújásig – válaszolta a 24 esztendős balszélső a Nemzeti Sport azon felvetésére, hogy lecserélésekor egyáltalán nem tűnt vidámnak. – Annyira hiányzott már a futball meg a versenyhelyzet, hogy bírtam volna reggelig. De természetesen nincs tüske a szememben. Hogyan is lehetne, elvégre én még csak az első tétmeccsemen szerepeltem az Anzsiban. A szakmai stáb mindenesetre elégedett volt velem, amiként én is megfelelőnek ítélem meg a teljesítményemet, bár az eső áztatta mély talajon nem volt egyszerű érvényesülni. Csak sajnálom, hogy nem tudtam gólt szerezni vagy gólpasszt adni.

Arra a kérdésre, hogy továbbra is tart-e még a szurkolók szeretete iránta, így felelt a magyar: „Hogyne, sőt az egész csapatot imádják errefelé, olyan élményt jelent nekik látni az együttest, hogy azt nem is lehet szavakba önteni. Most is libabőrös lettem, mert amikor a bemutatásnál a szpíker eljutott hozzám, és bemondta a nevemet, a nézők óriási üdvrivalgásban törtek ki."

Dzsudzsák edzője, Gadzsi Gadzsijev ugyanakkor tudja, hogy a magyar válogatott labdarúgó mai teljesítményénél jóval többre képes...

„Nehéz meccsen vagyunk túl, a középpályán sok labdát veszítettünk el. Száraz füvön sokkal jobban teljesítettünk volna. Ma Mbark Buszufa és Dzsudzsák Balázs nem a legjobb mérkőzését játszotta. Utóbbi két hónapja először játszott tétmérkőzésen, nyert néhány párharcot, de a játék nem igazán ment neki" – mondta Gadzsijev az Anzsi honlapjának a találkozót követően.

A DZSUDZSÁK BALÁZZSAL KÉSZÜLT TELJES EXKLUZÍV INTERJÚT, AMELYBEN KIDERÜL, MIT GONDOL JURIJ ZSIRKOV ÉRKEZÉSÉRŐL A HOLNAPI, VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN ELOLVASHATJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik