Király: Nem szólítanak papának; a német élvonal még lázba hoz

– Az 1860 München négy forduló után némi meglepetésre második helyen áll a tabellán. Ön szerint ez meglepetés?
– Őszintén megvallva nem. A harmincöt életévemmel már annyi dolgot átéltem, hogy a futball sem tartogat meglepetéseket. Természetesen az Erzgebirge Aue és az Energie Cottbus elleni fölényes győzelmekre (előbbit 4–0-ra, utóbbit 5–0-ra verték a müncheniek) nem számítottam, de tudom, hogy ezzel a fiatal csapattal és a tehetségeinkkel szép eredményt produkálhatunk ebben az idényben.

– A feljutást tűzték ki célul erre az idényre. Ön mit gondol ezzel kapcsolatban?
– A célunk az, hogy minél hamarabb összegyűjtsünk negyven pontot, aztán meglátjuk, mi történik. Persze, a feljutás az elsődleges célkitűzés. Minél hamarabb megvan a negyven pont, annál könnyebb helyzetben vagyunk. Más dolgokban egyelőre nem gondolkodunk. Az pedig, hogy ennyit beszélnek rólunk, főleg a médiában, nem meglepő az ilyen rajt után.

– Mi változott a legutóbbi idény óta?
– Egy évvel ezelőtt a pénzügyi helyzetünk rosszabb volt. Azzal, hogy a klub új befektetőt talált Hasszan Iszmaik személyében, és ezzel rendeződtek az anyagi dolgok, a csapat is biztonságban érzi magát.

– A szezon kezdete előtt és még az első mérkőzés után is tárgyaltak Iszmaikkal. Hogyan ismerték meg őt személyesen?
– A csapat az egyik mérkőzés előtti megbeszélésen találkozott vele. Szimpatikus volt számunkra, pozitív benyomást tett. Személyesen nem beszéltem vele, mivel kevés időnk volt. Angliában, a Crystal Palace-nál már voltam hasonló szituációban, amikor brit befektető érkezett a klubhoz.

– Ön a legidősebb futballista az együttesben. Nem érzi úgy magát, mint a nagypapa a gyermekek között?
– Még nem hívnak papának a többiek. Valóban én vagyok a legidősebb, azonban fiatalnak érzem magam, fejben is, és remekül kijövök az ifjú játékosokkal.

– Hány évig szeretne még játszani?
– Úgy érzem magam, mintha 21 éves lennék. Fizikálisan jó állapotban vagyok, és úgy vélem, ez látható is a játékomon. Még néhány évig szeretném folytatni a pályafutásomat. Kapusként néhány évvel több lehet a karrieredben, mint mezőnyjátékosként. Biztos vagyok benne, hogy például Jens Lehmann és Oliver Kahn is tudta volna még folytatni, csak már nem akarták.

– Szeretne még újra a Bundesliga egyben szerepelni?
– Természetesen ezzel a céllal jöttem az 1860 Münchenhez, azonban sokat kell még dolgoznunk, hogy sikerüljön. A német élvonal mindig lázba hozott. München nagyszerű város, amely megérdemel még egy első osztályú labdarúgócsapatot. Amikor a Herthával játszottam az 1860 München ellen, láthattam, hogy milyen egy nagy klub.

– A 2003–2004-es szezonban azt mondta, hogy depressziótól szenved. Kínozzák még hasonló érzések?
– Először is szeretném tisztázni, hogy nem voltam depressziós soha, ezt a pletykát a berlini média generálta. Soha nem jártam terapeutánál sem. Inkább úgy fogalmaznék, hogy voltak hullámvölgyeim, mint sok más embernek a munkája során. Aztán következett olyan három vagy négy hónap, amikor folyamatosan csak kikaptunk. Mindegyik mérkőzésre maximális erőbedobással készültem, mégis veszítettünk. Minden meccs után megkérdeztem magamtól: „Mi történt?" Sokat tanultam ebben az időszakban, és van már annyi tapasztalatom, hogy ne kerüljek újra ilyen helyzetbe.