Zaragoza: Pintért kórházba vitték az edzés után, a hétvégén sem játszhat

Vágólapra másolva!
2011.09.22. 22:11
null
Az ebben az idényben a Real Madrid ellen is pályára lépő Pintér Ádám megsérült (Fotó: realzaragoza.com)
Címkék
Pintér Ádám megsérült a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Zaragoza mai edzésén: a magyar válogatott futballista jobb combjában egy ödéma keletkezett.

Pintér nem is tudta végigcsinálni csapata edzését, miután szúrást érzett a jobb lábában. Az aragóniai klub orvosai a tréninget követően kórházba szállították a játékost, ahol megvizsgálták, de csak a következő egy-két napon derül ki, hogy mennyire súlyos az állapota.

A Zaragoza honlapja szerint az már biztos, hogy a középpályás – a Betis elleni mai bajnoki mellett – lemarad a Málaga elleni, vasárnapi találkozóról.

Pintér Ádám a magyar válogatott mindkét győztes szeptemberi Eb-selejtezőjén kezdő volt: a svédek ellen 2–1-re megnyert összecsapást végigjátszotta, míg Moldovában 64 percig volt a pályán a 2–0-s siker során, így rossz hír lenne Egervári Sándor szövetségi kapitánynak, ha a mai sérülése miatt veszélybe kerülne a játéka a finnek elleni, október 11-i meccsen.

A játékos menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a védő az első diagnózis szerint kisebb szakadást szenvedett, ami miatt egy-két hetes kihagyás várhat rá, de a végleges diagnózis előtt még vár egy vizsgálat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik