Légiósok: a Samsunnál azt szeretnék, Lázár keressen másik csapatot

Vágólapra másolva!
2012.04.23. 14:26
Lázár Pál tavaly nyáron szerződött a Videotontól Samsunsporhoz, a török csapat azonban kiesett az élvonalból, és a klub vezetői azt szeretnék, ha a védő új csapatot keresne magának.

A Nemzeti Sport Online Törökországból úgy értesült, hogy az élvonaltól búcsúzó Samsunspor két játékosa, a korábbi német U-válogatott Selim Teber és Lázár Pál is új csapatot kereshet magának.

„A törökök valóban azt szeretnék, hogy keressek új csapatot Lázárnak – erősítette meg értesülésünket a játékos ügyeit intéző menedzser, Dragan Szekulics. – Ugyanakkor én ezt most nem forszíroznám, mert jó szerződése van, és még kétéves megállapodás köti a Samsunsporhoz, ezért ha el akarják adni, akkor keressenek neki csapatot a vezetők. Ez a klub feladata lenne.”

Az ügynök hozzátette, egyelőre azt sem tudja, milyen feltételekkel válna meg a Samsun a védőtől. A csapat számára egyébként még nem fejeződött be a szezon, Lázárnak vissza kellene térnie a jövő héten kezdődő ligakupa-sorozat miatt. Ugyanakkor Szekulics szerint még egyáltalán nem biztos, hogy visszautazik, a menedzser az elkövetkezendő napokban mindenképpen tárgyalni fog a törökökkel, tisztázni szeretné, mik a klub elképzelései a 24 éves magyar válogatott futballistával.

Legfrissebb hírek

Petry Zsolt szerint Sallai jó úton halad a Galatasaraynál

Légiósok
2024.12.17. 14:06

Sallai Rolanddal a pályán nagy riválist vert meg a Galatasaray

Légiósok
2024.11.10. 16:51

Edzősors: Petry Zsolt Törökországban kapott munkát

Minden más foci
2023.11.06. 16:22

Videó: minden héten integetett a csapatbusznak a kissrác – a klub meglepte

Minden más foci
2023.09.22. 10:27

Újpest: Junior Tallo Törökországba igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB I
2022.01.13. 11:05

Magyar Kupa: kis csapatok nagy lehetőség előtt

Labdarúgó NB I
2020.10.27. 12:01

NB I: a fővárosban folytatná a klub nélküli, válogatott védő

Labdarúgó NB I
2019.01.07. 08:28

Mezőkövesd: szerződést bontottak a válogatott védővel

Labdarúgó NB I
2018.08.29. 18:58
Ezek is érdekelhetik