USA: a legjobb újoncok között a Fradiban nevelkedő támadó

Kántor BarnabásKántor Barnabás
Vágólapra másolva!
2015.04.21. 13:37
null
Erdei Vince (középen) hozzászokott új posztjához, és a pályán, valamint az iskolában nyújtott teljesítményét is elismerték
Augusztusban számoltunk be róla, hogy az egyesült államokbeli NCAA Division I-ben szereplő Stony Brook University csapatához szerződött az addig a Ferencváros NB III-as csapatában játszó Erdei Vince. A 21 éves labdarúgó a Nemzeti Sport Online-nak beszámolt az eddig eltelt időszakról, amely csapatszinten kevesebb, egyénileg több sikert hozott a számára.

„Befejeződött az első szezonom, amire kettős érzelmekkel gondolok vissza – számolt be Erdei Vince az előző hónapokról a Nemzeti Sport Online megkeresésére. – Összességében a csapat szempontjából nézve csalódottan tekintek az első szezonra, hiszen nem tudtunk az elvárásoknak megfelelő eredményeket produkálni, felemás szezont hagytunk magunk mögött.”

„Habár a fontos meccseken helytálltunk, és bejutottunk a konferencia rájátszásba, ott szerencsétlenségünkre – mire igazan úgy tűnt, hogy összeáll a csapat – egy ki-ki meccsen hosszabbítás után tizenegyespárbajban kiestünk, így szomorú véget ért a szezon. Nekünk van az egyik legfiatalabb csapatunk a konferenciában, ezért a következő idényre szebb reményekkel vághatunk neki.”

Erdei Vince a Ferencvárosnál még támadó volt, a tengerentúlon azonban új posztot találtak neki. Kiváló teljesítményére több helyről is felfigyeltek.

„Kettős érzéseket azért mondtam, mert úgy érzem, egyénileg sokat fejlődtem az elmúlt időszakban. Új pozícióval ismerkedtem meg a védekező középpályás helyén, a csapat irányítása és a középpályán a védekező feladatok elvégzése lett a feladatom. A támadójátékban is sokat szeretnék még fejlődni, de úgy érzem, jó úton haladok, és szerencsére mások is így gondolják.”

Nagy megtiszteltetésben volt részem, amikor beválogattak a konferencia legjobb újoncai közé a szezon után. A tél folyamán a New York Red Bulls második együttesénél tölthettem két hetet, ez is sokat segített, hogy tudjam, jó úton haladok. Remek tapasztalatokat szereztem az ottlétem során, és megerősödve, nagy önbizalommal tértem vissza a csapathoz a tavaszi szezonra. A Red Bullsszal magas színvonalon készülhettem, ez sokat segített abban, hogy tudjam, milyen képességeimen kell javítanom, valamint hogy lássam, még mennyire hosszú út áll előttem az álmaim megvalósításáig.”

Erdei Vince nemcsak a pályán, hanem az iskolában is jól teljesít. Fontosnak tartja, hogy ne hagyja abba a tanulást a labdarúgás mellett (Magyarországon is járt egyetemre, a Corvinus diákja volt), és bár emiatt kettős terhelés alá kerül, nem riad meg a kihívásoktól.

„Éppen az előző héten vehettem át egy elismerést, amely a legjobb átlagot elérő tanulóknak jár. Ez annyit jelent röviden, hogy négyes átlagot kellett elérni az őszi félév során, ami itt a lehető legmagasabb, kitűnő átlagnak felel meg. Természetesen nagy öröm a számomra, hogy ilyen elismerésben részesültem, hiszen csak háromszáz tanuló érte el ezt az átlagot a tizennyolcezerből, ugyanakkor tudom, hogy életem legfontosabb lépései ezután következnek.”

Erdei (jobbra) a Harvardon
Erdei (jobbra) a Harvardon

„Nincs idő ülni a babérokon, folyamatos munkával kell mindig jobbra törekedni. A foci és a tanulás összehangolása nem könnyű, sőt tudom, hogy ez csak egyre nehezebb lesz, de furcsa módon ez engem még inkább motivál.”

Az NCAA Division I-ben a szezon ősszel folytatódik, akkor 20 meccset játszik a Stony Brook. Ezek közt hét igazán fontos találkozó van, a konferencián belül, amelyek kialakítják a rangsort a konferencia nyolc csapata között. Ez alapján a hatodik a harmadikkal, a negyedik pedig az ötödikkel küzd meg a legjobb négy közé kerülésért, majd a győztes csatlakozik az első két helyezetthez elődöntőket játszani, végül jön a konferenciadöntő.

A győztes bejut az ország legjobb 64 együttese közé, és az egyenes kieséses szakaszban dől el, melyik csapat az ország legjobbja. Az egész szezonnak novemberre van vége, tavasszal pedig csak öt edzőmeccset játszanak Erdeiék, emellett alapoznak az ősszel induló újabb szezonra.

Legfrissebb hírek

Lang Ádám: Nincs idő, győzelmek kellenek!

Labdarúgó NB I
5 órája

Gazdagék továbbra is veretlenek, míg Sallóiék még mindig pont nélkül az MLS-ben

Légiósok
9 órája

Egy góllal nyert Balatonfüreden a Ferencváros a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
20 órája

A Ferencváros szerződést hosszabbított sikeres edzőjével – hivatalos

Vízilabda
2025.03.07. 16:58

NB I: az Újpest 10 esztendeje nem kezdte ilyen rosszul az évet – a Puskás Akadémia ellen javítana

Labdarúgó NB I
2025.03.07. 15:10

NB I: jól teljesítenek a fiatalok az MLSZ elemzése szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.06. 13:33

Döntött az UEFA: a Ferencvárosnak többet kell fizetnie, mint az Alkmaarnak

Európa-liga
2025.03.05. 22:49

Női MK: nagy csatában jutott tovább az FTC; kiütéssel nyert az ETO FC Győr és az MTK

Labdarúgó NB I
2025.03.05. 18:10
Ezek is érdekelhetik