Légiósok: Még nincs bennem kilencven perc – Nagy Dominik

– Még éppen idejében?
– Inkább a végén vezessük a bajnokságot, mint az elején! – válaszolta a Nemzeti Sportnak a 22 esztendős Nagy Dominik, aki a Legia Warszawával a Lech Poznan elleni szerdai győzelemnek (2–0) köszönhetően a lengyel első osztály élére állt – az idény során először.

– Közel is kerültek a címvédéshez.
– Nagyszerű a hangulat, elvégre három fordulóval a bajnokság vége előtt a saját kezünkben van a sorsunk, és ha mindhárom találkozónkat megnyerjük, senki sem taszíthat le minket az első helyről. Csakhogy nem lesz egyszerű, az élmezőny csapatait csak egy-két pont választja el egymástól, ráadásul vasárnap éppen a sokáig listavezető Jagiellonia otthonában játszunk.

– A szezon mérkőzése következik?
– Azt azért nem mondanám. A szerdai volt a legfontosabb, az jelentette ugyanis a fordulópontot. A Jagiellonia kikapott, mi pedig nem csupán legfőbb vetélytársunkat győztük le, hanem át is vettük a vezetést a bajnokságban.

– Mi tartott ennyi ideig?
– A csapat a Bajnokok Ligája-szereplése miatt hátrányba került az idény elején, de összekaptuk magunkat, és mostanra sikerült beérni, sőt megelőzni a többi együttest. Rendkívül erős a Legia, kiemelkedik a lengyel élvonalból, ez persze nem azt jelenti, hogy félvállról vesszük a mérkőzéseket. Minden találkozón van olyan időszak, amikor az ellenfél irányít, két hete a Pogon Szczecin például két-három gólt is szerezhetett volna, mégis kettő nullára győztünk.

– Azon az összecsapáson ön szerezte meg a vezetést, de egyébként is úgy tűnik, a varsói együttes húzóemberé vált.
– Örülök, hogy a legutóbbi öt mérkőzésen kezdőként kaptam szerepet, pláne, hogy ezeken a bajnokikon három gólt szereztem, de legalább ennyire fontos, hogy jól megy a játék.

– Pedig nem kezdődött valami jól a lengyelországi kalandja, amikor az év elején átigazolt a Ferencvárosból. Mi történt?
– Eleinte valóban kevés lehetőséget kaptam, pedig ugyanúgy edzettem, mint mostanában. Szerettem volna játszani, de nem izgultam, tudtam, ha megkapom az esélyt, élek vele. Így is lett. Nyugtatgattak, hogy előbb-utóbb bizonyíthatok, a vezetőedző is leült velem beszélgetni, elmondta, türelmesnek kell lennem, nekem pedig nem volt kétségem, tudtam, hogy nem csak hitegetnek. Mivel nyerünk, Jacek Magiera nem változtat, úgyhogy igyekszem megszilárdítani a helyemet a kezdőcsapatban.

– Ha az edzője hisz a statisztikákban, aligha nélkülözi: a Legia a naptári évben ön nélkül három győzelmet, két döntetlent és két vereséget számlál, ellenben amikor pályán volt, két döntetlen mellett hétszer nyertek, és egyszer sem kaptak ki.
– Tényleg jól hangzik, de ez statisztika csak akkor ér valamit, ha a szezon végén bajnoki címet nyerünk. Amikor Varsóba igazoltam, az volt a célom, hogy az erőnlét mellett a gólerősség terén is fejlődjek, ami eddig rendben is van. Három bajnoki gólnál tartok, amivel túlszárnyaltam az NB I-es össztermésemet, minden mérkőzésen van két-három helyzetem, jól megy a futball, kiválóan érzem magam. Csakhogy nem lehetek maradéktalanul elégedett.

– Miért?
– Eddig csupán egy bajnokit játszottam végig.

– Mi az oka?
– Még nincs bennem kilencven perc. Itt jóval nagyobb az iram, mint Magyarországon, ráadásul sokkal több védőmunkát kell ellátnom, és elfáradok a végére. Igaz, vasárnap azért cseréltek le a Nieciecza ellen, mert négy góllal vezettünk, és mivel nyolc nap alatt három mérkőzést játszunk, pihentettek a szerdai, Lech Poznan elleni összecsapásra.

– Jó volt a hangulat?
– Nem. Fantasztikus! Elképesztőek a szurkolók, óriási a fanatizmus, az első perctől az utolsóig buzdítanak, és persze a pirotechnika sem hiányozhat. De kulturáltan szurkolnak, a lelátón ott vannak a gyerekek és a családosok is. A Legia egyik kosármeccsére is kimentem, ott szintén csodás hangulat volt, nem messze tőlem egy apuka a nagyjából egyéves gyerekével szurkolt. Persze fülhallgatóval, hogy a túl nagy zaj ne zavarja a kicsit. De hihetetlen, ahogy a legkisebbekbe is belenevelik a klubhűséget. Visszatérve a Lech-meccshez: a Poznan a legnagyobb ellenfelünk, olyan, mint a Ferencvárosnak az Újpest, vagyis ha megverjük őket, Varsóban mindenki boldog. Nos, a mostani szezonban háromból háromszor nyertünk.

– Az utcán megismerik?
– A városban mindenhol. Étteremben, kávézóban integetnek, vagy odajönnek közös fotóért, aláírásért. A múltkor például a nevemet énekelték. Legalábbis próbálták, a Nagy helyett végül Nági lett. De ez legyen a legnagyobb problémám – itt tényleg futballistának érezheti magát az ember.

– Már csak a bajnoki cím hiányzik?
– Meg a kupagyőzelem.

– De hát a Górnik Zabrze ellen kiestek…
– A Fradi viszont még megnyerheti a Magyar Kupát, szurkolok is a csapatnak. Jó lenne két aranyéremmel zárni a szezont.

– Úgy júniusban kellő önbizalommal csatlakozhatna a válogatott keretéhez.
– Remélem, kapok meghívót Bernd Storck szövetségi kapitánytól.

– Nem hallotta a hírt?
– Melyiket?

– A kapitány megnevezte a légiósokat, akik a bő keretben helyet kapnak, és az ön neve is szerepel köztük.
– Akkor nem szóltam semmit! Nagyszerű hír, örülök neki. Rengeteget dolgoztam az elmúlt időszakban, sokat tettem érte, boldog vagyok, hogy meglett az eredménye. Remélem, megtartom a formámat, és a válogatottban is jó teljesítményt tudok nyújtani.

– Nem akarom lelombozni, de nem probléma, hogy az utolsó bajnokijukat egy nappal az Oroszország elleni találkozó előtt játsszák?
– A legszebb az lenne, ha addigra már megnyernénk a bajnokságot, mert akkor a klubom alighanem elengedne. Ha mégis az utolsó fordulóra marad a döntés, legfeljebb később csatlakozom a kerethez. Akkor is madarat lehetne velem fogatni, ha a bajnoki cím megszerzése mellett „csak" Andorra ellen játszhatnék Magyarországért.