Vadócz: Honvágy? Őszinte leszek, sosem volt ilyen problémám

– Átesett a tűzkeresztségen, nemrég felkészülési mérkőzésen bemutatkozott a Penarolban. Milyen érzés Dél-Amerikában futballozni?
– Egészen rendkívüli – válaszolta lapunknak Vadócz Krisztián, aki január elején írt alá az uruguayi élvonal egyik legerősebb együtteséhez. – Ez volt az újjáalakuló csapat bemutatkozása a stadionunkban, ennek megfelelően ünnepi hangulat fogadott minket. Nyilván nem örülök, hogy nem nyertünk, hazai pályán bárki is az ellenfél, illene gólokat szereznünk, de Diego Forlán vezetőedző azt mondta, elégedett a látottakkal. Ízelítőt kaphattunk abból, milyen lesz a bajnokságban és a Libertadores-kupában játszani.

– Valóban olyan fanatikusak a klub szurkolói, ahogyan a hírekben hallani?
– Habár csak edzőmérkőzést játszottunk, legalább harmincötezren voltak a lelátón. Fantasztikus érzés, amikor egy támadásnál, labdaszerzésnél vagy jó cselnél felmorajlik a nézőtér, a drukkerek ráadásul füstbombákat és egyéb látványelemeket is bevetnek. Az igazi hangulat azonban nem is a stadionban, hanem az utcán mutatkozik meg. Eddig nem jártam ötnél többször Montevideo belvárosában, de legalább száz Penarol-tetoválást láttam, mindenki büszkén viseli. Nem nehéz észrevenni, milyen népszerű csapatba érkeztem.

Ilyen hangulatban vonultak pályára a legutóbbi meccsen Vadóczék, gyerekek kíséretében

– A szurkolók már akkor tudták, ki vagyok, amikor még meg sem érkeztem. Itt a futball központi téma, ezt nagyon jó megélni. Amikor például Ausztráliában játszottam, a labdarúgás nem tartozott a három legkedveltebb sportág közé, az emberek előbb mentek ki ausztrál futballt nézni, mint a mi meccsünkre. Ehhez képest felemelő látni, hogy a foci Uruguayban mindent visz.

– Milyen a labdarúgás színvonala az európaihoz képest?
– Ezt nehéz megítélni, mivel még egyetlen tétmérkőzést sem játszottunk. Amit láttam, azok alapján a csapatok támadó felfogásban lépnek pályára, ahogy megvan a labda, menni kell gőzerővel előre. A stílus a spanyolhoz hasonlít leginkább, a játékosok egyénileg képzettek, gyorsak és lehet velük játszani. Tőlem azt várják, hogy a rutinommal segítsem a csapatot, ezért érkeztem. Az uruguayi futballról odahaza nem sokat hallani, de pályafutásom során annyi helyen jártam már, hogy megtanultam, ez semmit sem jelent. Több, korábban ismeretlen játékosról derült már ki, mennyire jó futballista valójában, remélem, nekem is sikerül hasonló benyomást tennem az itteniekre.

– Amikor eldőlt, hogy a csapathoz szerződik, a közösségi oldalakon a szurkolók közül sokan nem értették a döntést...
– Tény, sokan furcsállották, mit keres egy magyar futballista Uruguayban, hiszen nem ismerem a közeget, és fiatal tehetségnek sem mondanám magam. A helyzetet korábbi tapasztalataim segítettek megoldani, tudtam, hogy nincsenek hónapjaim a beilleszkedésre, ezért minél hamarabb alkalmazkodnom kell. Az első nap nagyon nehezen telt, nem tudtam senkinek a nevét, mindenkihez úgy szóltam a pályán, hogy „Hé, hé, hé!”, de folyamatosan figyeltem, s két nappal később már tudtam, kinek mit és hogyan mondhatok. Természetes, hogy amikor egy új játékos érkezik a csapathoz, összesúgnak mögötte a többiek, mondván: ki ez, mit akar és honnan jött? Tudtam, ezzel nem szabad törődnöm, helyette bizonyítanom kell.

– És sikerrel járt?
– Egyre jobban haladok. A csapattársak tudják, hogyan értsenek szót velem, fokozatosan nyílnak meg. Valamennyit az is segít, hogy nem én vagyok az egyetlen érkező, kilenc-tíz új játékos csatlakozott a kerethez. Kihívásként fogom fel a helyzetet, élvezem, hogy egy győzelemközpontú klubhoz kerültem. Persze ennek is van árnyoldala. Már figyelmeztettek, hogy ha egyszer kikapunk, ne nagyon menjünk ki az utcára, ha kétszer, akkor hazaküldenek... De hát valamit valamiért. Ott, ahol a hazai mérkőzésekre negyvenezren jönnek ki és az autópályán vonulnak gyalog a szurkolók, érthető, hogy a dobogó alsóbb fokaival senki sem elégedett, a cél egyértelműen a bajnoki cím.

– A Penarol edzője korábbi csapattársa, Diego Forlán, akit Uruguayban legendaként tisztelnek. A népszerűsége jelentett bármilyen segítséget?
– Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy azért lehetek itt, mert Diego Forlán hívására érkeztem. A Penarolnál az olyan futballistákért is megőrülnek a szurkolók, akik egy percet sem játszottak, képzelheti, mekkora rajongás veszi körbe az egyik nemzeti hősüket. Miatta is mindent megteszek, hogy megfeleljek az elvárásoknak.

– Nincs honvágya?
– Őszinte leszek, sosem volt ilyen problémám. Ha ezen múlt volna, egész karrieremet a Honvédban töltöm. De akkor lemondtam volna rengeteg tapasztalatról, és nem szélesítettem volna a látókörömet. Sohasem hittem, hogy a futballnak köszönhetően eljutok Hongkongba, Indiába, Dél-Amerikába, de nagyon szeretem ezeket a megoldandó feladatokat. Otthon élhetek azután is, hogy visszavonultam.