Nem félek! – Koman Vladimir Iránról, járványról, visszatérésről

 

– Idehaza vagy Iránban értem utol?
– Itthon vagyok a szüleimnél Szombathelyen – nyilatkozta lapunknak Koman Vladimir, aki az iráni bajnokságban második helyezett Szepahan alapembereként tizenhét mérkőzésen egy gólt és két gólpasszt szerzett az idény során. – Két hete, április tizenhatodikán jöttem haza, és éppen május elsejéig hatósági karanténban töltöttem napjaimat.

– Nézze a jó oldalát, legalább együtt lehetett a családjával!
– Egy részével igen, azonban a feleségem és a két kislányom Oroszországban vannak. Semmiképpen sem tudtam volna kimenni hozzájuk, hiszen az ország lezárta mindenki előtt a határait. Egyelőre képlékeny, mikor láthatom őket újra. Nagyon várom, hogy mihamarabb találkozzak velük, mivel ők Iránba sem követtek engem.

– Ennek tükrében hogyan viselte az elmúlt két hét bezártságát?
– Szerencsére elvoltam, bőven akadt munkám a kertes ház körül, illetve az egyéni edzéseimre is kellő gondot fordítottam. A klubommal napi szinten tartottam a kapcsolatot. A WhatsApp alkalmazás révén létrehoztunk csapatbeszélgetést is, s ezen keresztül az erőnléti edzőnk megosztotta velünk a napi feladatainkat. A sportigazgató is tagja a csoportnak, ő az aktuális hírekről informál minket.

– No, és mik a legfrissebb történések, mikor kell visszatérjen Iszfahánba?
– A szakmai stáb május harmadikára rendelt vissza, egyelőre úgy fest, tovább nem maradhatok Magyarországon.

– Folytatódhat a február végén felfüggesztett bajnokság?
– Amikor eljöttem, mindenki azon a véleményen volt, valamilyen úton-módon folytatni kellene az idényt, és én is azon az állásponton vagyok, hogy a pályán fejezném be a bajnokságot. Ha azonban a kényszerszünet május végéig elhúzódik, akkor csak nagyon kevés időnk lesz az új évad kezdetéig. Tudomásom szerint az ázsiai Bajnokok Ligája augusztus elején folytatódhat. Az Ázsiai Labdarúgó-szövetség Katarban, Kuvaitban vagy Ománban bonyolítaná le a tornát, amely elölről indulna, minden eddigi eredmény törölve lenne. Elég furcsa, ha nem lennének addig bajnoki meccsek, csupán a kontinens legrangosabb kupasorozatában lennénk érdekeltek. Az iráni kupát már egészen biztosan törölték a versenynaptárból, de a liga negyven nap alatt szeretné letudni a hátralévő kilenc mérkőzést, természetesen zárt kapuk mögött. Ha így alakulna, teljesen felborulhatnak az eddigi erőviszonyok, s félek, rengeteg sérülés lenne az újraindulást követően.

– Gazdaságilag mennyire viseli meg az iráni labdarúgást ez a rendkívüli helyzet?
– Nem tudok olyan klubról, amely ne tudná befejezni az idényt vagy akár a megszűnés veszélye fenyegetné. Viszont az ország szankciók alatt van immár negyven éve, a koronavírus-helyzet pedig még inkább megnehezíti a helyiek életét. Az Iráni Labdarúgó-szövetség sem fér hozzá a FIFA-tól kapott segélyhez, mivel az országban nem működik nemzetközi bankrendszer. Teljesen el vannak zárva a külvilágtól, azonban hiszem, hogy az ország kilábal ebből a szituációból is. A gazdaság fellendülése érdekében történtek enyhítések, néhány korlátozást feloldottak. Úgy tudom, már kinyitott minden üzlet, újból dolgoznak az emberek.

– Tapasztalata szerint hogyan viszonyultak Iránban a pandémiához?
– Eleinte nem vették komolyan, de amikor már több tízezren megfertőződtek, alaposan megváltozott az általános hozzáállás. Kezdetben elkezdtek maszkot hordani az emberek, aztán elmaradtak a kézfogások, bezártak a boltok, majd mindenki otthon maradt. Megértették a helyzet komolyságát, és bár hatóságilag nem volt tiltás, az emberek egyáltalán nem léptek ki az utcára szűk másfél hónapig.

– Amíg Iránban tartózkodott, félt attól, hogy elkapja a vírust?
– Egyáltalán nem, s nem félek most sem. Minden ajánlást és szabályt betartok, hogy véletlenül se kapjam el. Szerencsére nem tudni olyan iráni labdarúgóról, aki elkapta volna a koronavírust – remélem, ez így is marad.

– Akkor sem aggódott, amikor januárban az Egyesült Államok dróntámadást hajtott végre iráni politikai vezetőkkel szemben?
– Különös helyzet volt, annyi biztos! Kaptunk egy rövid szünetet, s január harmadikán kellett volna visszatérnünk Iránba. Éppen aznap történt a dróntámadás, amely során likvidálták Kászim Szulejmáni tábornokot a szomszédos Irakban. A klubomtól azt az információt kaptam, nyugodtan visszarepülhetek, nincsen semmi probléma. Brazil csapattársam csak két héttel az eset után utazott vissza, én azonban egyből mentem. Semmilyen feszültséget nem tapasztaltam akkortájt sem, továbbra is tartom, hogy Irán nagyon biztonságos ország, amelynek egyedül a külpolitikája problémás.

 

– Akkor minden rendben odakint?
– Nagyon jól érzem magam Iránban. A bajnokság is tetszik, jó a színvonal, pörgős, hajtós meccseket játszunk. A csapatom is jó erőt képvisel, nagy múltú, biztos hátterű klubnál vagyok. Egy-egy rangadón akár nyolcvan-százezer néző előtt léphetek pályára, ami egészen rendkívüli. Rengeteg fiatal, villámgyors, technikás játékos futballozik itt, és ezen meg is lepődtem. Talán a labdarúgók hozzáállása és a taktikai felkészültsége nem olyan, mint ami Európában megszokott. A színvonalat a japán bajnokságéhoz tudnám hasonlítani, az iráni foci az egyik legerősebb a kontinensen.

– Mondhatjuk, hogy bejött a kaland?
– Teljesen! Nyilván egy európainak nem könnyű beilleszkednie egy síita iszlám országba. Eleinte furcsa volt a közeg, de mára már megszoktam. Szeretek Iránban élni.

– Elnézve az Instagram-oldalát, a képei alatt sorakoznak a kedveskedő hozzászólások, a szurkolók valósággal imádják.
– Gyakorta tapasztalom is, hogy mennyire szeretnek. Megismernek, sokszor megállítanak az utcán, ami jólesik. Rendkívül nyitottak, néha túlságosan is barátságosak velem az emberek.

– Meghosszabbítja az idény végén lejáró szerződését a Szepahannal?
– Ez attól függ, milyen ajánlatot kapok a klubomtól. Nem szeretném kizárni a maradás lehetőségét, de egyelőre még korai lenne a közös folytatásról beszélni. A hazatérés gondolatát sem vetem el, nyitott vagyok minden érdeklődésre.