Kína: Kádár először kezdett, Pelle betalált, a Santung nyert

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.15. 14:06
Kádár Tamással a soraiban a Santung Luneng 2–0-ra legyőzte hazai környezetben az edzőváltáson átesett, s immár Jordi Cruyff irányította Sencsen FC-t a kínai labdarúgó-bajnokság A-csoportjának 5. fordulójában.


A magyar válogatott középhátvéd először volt a kezdőcsapat tagja új együttesében, és végig is játszotta a mérkőzést. A hazaiak első gólját a 20-szoros olasz válogatott Graziano Pelle szerezte, aki először talált be a kínai Szuperliga 2020-as kiírásában.
A magyar válogatott középhátvéd először volt a kezdőcsapat tagja új együttesében, és végig is játszotta a mérkőzést. A hazaiak első gólját a 20-szoros olasz válogatott Graziano Pelle szerezte, aki először talált be a kínai Szuperliga 2020-as kiírásában.

PELLE GÓLJA

A Santung Luneng öt kör után 10 ponttal (3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség) a harmadik helyen áll az A-csoportban. A nyolcasból az alapszakasz végén az első négy helyezett jut be az egyenes kieséses szakaszba.

KÍNAI SZUPERLIGA
A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Santung Luneng–Sencsen FC 2–0
Santung Luneng: Kádár Tamás végigjátszotta a meccset.
Az élcsoport: 1. Kuangcsou Evergrande 12 pont, 2. Csiangszu Szuning 10 (8–5-ös gólkülönbség), 3. Santung Luneng 10 (6–3), 4. Sanghaj Senhua 10 (7–6)

Legfrissebb hírek

Nikitscher nem játszott, kikapott a Real Sociedadtól is a Valladolid, Barcelonában ikszelt az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.03.29. 18:10

Válogatott játékosát adhatja Kerkez Milosért a Liverpool a Bournemouthnak – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.29. 15:08

Tanyi Barnabás három góljával ugrott élre az Aluminij a szlovén másodosztályban

Légiósok
2025.03.28. 19:13

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
2025.03.28. 15:21

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
2025.03.28. 10:41

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
2025.03.27. 09:12

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45
Ezek is érdekelhetik