Ausztria: megszakadt Szoboszlai sorozata, hármat kapott a Salzburg

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.21. 18:57
null
Szoboszlai Dominikkel a Sturm ellen másodszor fordult elő ebben a bajnoki idényben, hogy sem góllal, sem gólpasszal nem tudta segíteni csapatát (Fotó: Getty Images)
Az osztrák Bundesliga 8. fordulójában a Sturm Graz 3–1-re győzött a Szoboszlai Dominikkel felálló, a bajnoki idényben eddig veretlen Red Bull Salzburg vendégeként.

 

Szoboszlai Dominik ezúttal is kezdőként lépett pályára a Red Bull Salzburgban az osztrák Bundesliga 8. fordulójában, a Sturm elleni hazai bajnokin. Az első percekben a vendégek kapufát lőttek, míg a hazaiak csak lesgólig jutottak az első félidőben.

A második elején a Sturm sokkolta a Salzburgot, a vendégek a 48. és az 59. perc között három gólt szereztek! Először Ivan Ljubicic talált be, majd Jakob Jantscher duplázott, mindkétszer szélről jövő beadást váltott gólra. Ezek után a Salzburgnak voltak helyzetei, sőt, a 86. percben Sékou Koita passzából Mergim Berisha szépíteni tudott, de többre már nem futotta a Salzburg erejéből. A Red Bull március 2. óta először kapott ki az osztrák élvonalban, 18 meccses veretlenségi sorozata szakadt meg, és egymás után másodszor nem nyert azt követően, hogy az első hat bajnokiján győzött az új idényben. A második helyen álló Rapid meg is előzheti vasárnap a Salzburgot a tabellán, ha begyűjti a három pontot a Ried vendégeként.

A Sturm elleni meccset végigjátszó Szoboszlai Dominik a legutóbbi négy forduló mindegyikében gólpasszt adott, összesen ötöt, most ez a sorozat is megszakadt. Egyébként a Sturm elleni meccset megelőzően ebben a bajnoki idényben csak egyszer fordult elő vele, hogy sem gól, sem gólpassz nem fűződött a nevéhez, hét bajnokin egy gólt és hat gólpasszt ért el eddig eben az évadban. A klubjában az összes tétmeccset figyelembe véve most 14 találkozón 5 gól és 9 gólpassz a mérlege az őszi szezonban.

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
8. FORDULÓ

Red Bull Salzburg–Sturm Graz 1–3
Salzburg:Szoboszlai Dominik kezdőként végigjátszotta a meccset.
Hartberg–LASK 1–1
Altach–Wolfsberg 0–0
Az élcsoport: 1. RB Salzburg 19 pont, 2. Rapid Wien 17 (7 mérk.), 3. LASK 17

Legfrissebb hírek

Dárdai Bence bakancslistája: két bátyjával játszani a válogatottban

Légiósok
17 órája

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

Belealudt a WHU elleni meccsbe a Liverpool, de Van Dijk kései góljával nyerni tudott

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:57

Mohamed Szalah: Most az a legfontosabb, hogy bajnokok legyünk!

Angol labdarúgás
2025.04.12. 07:16

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41
Ezek is érdekelhetik