Légiósok: a Wolverhampton is örülhet Bolla formájának

Vágólapra másolva!
2022.04.27. 11:10
null
Bolla Bendegúz élvezi a futballt a svájci első osztályban (Fotó: Getty Images)
Nagyszerűen futballozik a Grasshoppersben Bolla Bendegúz, a hatszoros magyar válogatott hátvéd már négygólos a svájci élvonalban.

 

Megszerezte negyedik gólját a svájci bajnokságban Bolla Bendegúz: a Grasshopper Club Zürich22 éves labdarúgója vasárnap a Lausanne elleni találkozó 91. percében csapata 2–1-es vezetésénél, bal oldali beadást követően pazar mozdulattal, kapásból bombázta a labdát a kapuba. A védő korábban a Sion (3–1), a St. Gallen (5–2) és a Young Boys (2–2) ellen volt eredményes, s legalább ilyen jó hír, hogy Giorgio Contini vezetőedző továbbra is alapemberként számít rá.

„Már a mérkőzés ötödik percében hátrányba kerültünk, aztán úgy egyenlítettünk még az első félidőben, hogy kihagytuk a büntetőt és a kipattanó labdát rúgtuk be – elevenítette fel a hétvégi bajnokin történteket Bolla Bendegúz. A szünet után végig mi irányítottunk, és bár a Lausanne-nak kettő egynél volt egy kezezés miatt meg nem adott gólja, teljesen megérdemelten nyertünk. Ami a gólomat illeti, nem volt könnyű mozdulat, ahogyan kapásból lőttem, szerintem csak az első svájci találatom volt szebb, amelyet a Sion ellen szereztem nagyjából huszonöt méterről. Még öt forduló van hátra a bajnokságból, mindent megteszünk, hogy a hetedik helyről feljebb lépjünk. Szombaton a Luganóval játszunk, az idényben egy döntetlen mellett kétszer is kikaptunk tőle, ám jó formában vagyunk, idegenben is legyőzhetjük a kontrára építő ellenfelet.”

Amíg a Grasshoppers márciusban mind a négy bajnokiját elveszítette, áprilisban eddig két döntetlen mellett kétszer győzött, így aligha kell tartania attól, hogy osztályozóra kényszerül. Nyilván sokan kíváncsiak rá, miként alakul nyártól az angol élvonalbeli Wolverhampton Wanderers kötelékéhez tartozó, a svájci együttesnél kölcsönben szereplő magyar futballista sorsa – nos, a kérdésre egyelőre ő maga sem tudja a választ.

„A gól mindig jót tesz a sportoló önbizalmának, azon leszek, hogy a lehető legjobban szerepeljünk, a hátralévő mérkőzéseken kerüljön még gól és gólpassz is a nevem mellé – folytatta Bolla Bendegúz. – A Wolverhamptontól mindegyik találkozó után kapok visszajelzést, azt viszont még nem tudom, a nyártól miként alakul a sorsom. Időnként már bevillan, hogy nem sokkal a bajnokság befejezése után a válogatott a Nemzetek Ligájában négy meccset is játszik, az ellenfelek ismeretében azt is mondhatom, újabb Európa-bajnokság előtt állunk. A következő klubidényem kapcsán több forgatókönyv is elképzelhető, de a legfontosabb az, hogy továbbra is rendszeres játéklehetőséghez jussak.” 
Legfrissebb hírek

Videó: a Wolves támadója megütötte, lefejelte Kerkezt, majd a földön is belerúgott

Angol labdarúgás
2025.03.02. 11:50

Kerkez Milosék végigtámadták a Wolves elleni FA-kupa-meccset, végül tizenegyesekkel jutottak tovább

Angol labdarúgás
2025.03.01. 19:00

Kerkez Milos gólpasszt adott, de a Bournemouth kikapott idegenben; magabiztosan nyert a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.02.25. 23:15

Tóth Balázsék egy perc alatt kettőt kaptak a Wolves ellen, kiestek az FA-kupából

Angol labdarúgás
2025.02.09. 20:33

Bolla szerint csapatának, a Rapidnak jó esélye van bejutni a legjobb nyolc közé a Konferencialigában

Légiósok
2025.02.03. 19:10

Bravúros győzelmet aratott a Wolverhampton az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.02.01. 20:37

Mikel Arteta rettentő dühös Lewis-Skelly kiállítása miatt

Angol labdarúgás
2025.01.26. 12:51

Kerkez Milosék kiütötték a Nottingham Forestet; nehezen nyert az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.01.25. 18:13
Ezek is érdekelhetik