Liverpool: Dominik abban volt jó, ami Kloppnál kulcskérdés – Szoboszlai Zsolt

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.07.31. 09:21
null
Szoboszlai Dominikot a Leicester ellen a második félidőben küldte pályára a Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp (Fotó: Imago)
Mint arról vasárnap élő közvetítésünkben beszámoltunk, a Liverpool FC 4–0-ra legyőzte a másodosztályú Leicester Cityt Szingapúrban. Szoboszlai Dominik a második félidőben kapott játéklehetőséget. A meccs után a középpályás édesapja, Szoboszlai Zsolt értékelt a Nemzeti Sportnak, s egy magyar szurkoló a mérkőzés hangulatáról mesélt nekünk. 

Mint ismeretes, az ázsiai túrán szereplő Liverpool FC Szingapúrban a Nemzeti Stadionban több mint húszezer néző előtt a Leicester Cityvel játszott edzőmérkőzést, magyar idő szerint vasárnap délelőtt 11 órakor. Darwin Núnez, Bobby Clark és Diogo Jota talált a kapuba az első félidőben, és a szünetben, nem meglepő módon, szinte az egész csapatot le- és így kicserélte Jürgen Klopp. Kilencen léptek pályára a második félidőben, közöttük Szoboszlai Dominik. A 22 éves magyar futballista hivatalosan Alexis Mac Allister helyére állt be. A nemzeti válogatott csapatkapitánya nem játszotta végig a játékrészt, a 80. percben a 18 éves Calum Scanlon állt be a helyére – vélhetően biztonsági okokból. Mint arról többször is beszámoltunk, Szoboszlai Dominik kisebb sérüléssel bajlódott, s bár a jelek szerint már játékra kész, az angol klub szakmai stábja nem akart kockáztatni, és a meccs vége előtt lecserélte. A második félidőben Ben Doak állította be a végeredményt: Liverpool–Leicester 4–0. Honfitársunk hajszál híján rendkívül látványos gólt szerzett: a kezdőkörből célozta meg a Leicester kapuját, és centiken múlt, hogy nem lett gól a nagyszerű észrevétel eredményeként.

„Tesztmérkőzésnek kiváló volt   – értékelt lapunknak Szoboszlai Zsolt, Dominik édesapja. – Szakszerűen bekötötték Dominik lábát, nem voltak fájdalmai, ennyi játéklehetőség bőven elég volt. Azt láttam, hogy próbálja segíteni, sőt irányítani társait, szeretné megmutatni, joggal bíznak benne, és nagyon örülök annak, hogy öt labdát is szerzett a pályán töltött idő alatt. Ismerve Jürgen Klopp filozófiáját, ez nagyon fontos, hiszen a német edzőnél a labdavesztést követő agresszív visszatámadás kulcskérdés, jó dolog, hogy ebben jól teljesített Dominik.”

Ha már ez szóba került: a mérkőzést követően a német szakvezető a klub honlapján arról beszélt, nagyon is könnyen el tudja képzelni a magyar játékost az úgynevezett hatos, vagyis szűrő pozícióban. Ez kissé hátrébb lenne, mint ahol Szoboszlai Dominik a válogatottban szerepel vagy ahol Lipcsében futballozott (a Bundesligában inkább a szélről befelé induló támadó középpályás szerepét töltötte be), a védelem előtt eddig kevesebbet láttuk, de Jürgen Klopp szerint Harvey Elliott-tal ideális párost alkothatnak. Lehet ebben logika: Szoboszlai Dominik játékintelligenciája, passzai a mélységből is hasznosak lehetnek a csapat számára.

A beszámoló szerint húszezer néző foglalt helyet a szingapúri Nemzeti Stadionban, és találtunk magyar drukkereket is: Sándor Zsolt és felesége, Anikó a Bali-szigeteki nyaralást időzítette úgy, hogy menet közben Szingapúrban ott lehessenek ezen a mérkőzésen.

„Nagyon jó volt a helyszínen szurkolni kedvenc játékosunknak   – mondta lapunknak Sándor Anikó.  – Érdekes volt megfigyelni, hogy a helyiek csendben, udvariasan figyelik a mérkőzést, azt lehet mondani, hogy az itteni futballkedvelők aranyosak és nem agresszívak. Az igazi izgalom a mérkőzés lefújása után kezdődött, mert olyan hangzavar vette körül a liverpooli futballistákat, mintha a Rolling Stones zenészei érkeztek volna meg. A nézőtérről pólók, poszterek, autogramkártyák tucatjait dobálták a játékosokhoz, akik becsületükre legyen mondva, dedikálva megpróbálták visszahajítani őket a nézőknek – a rajongás, a szeretet szinte agyonnyomta a liverpooliakat. A szeretetből kijutott Szoboszlai Dominiknak is, több szurkolón is láttuk az ő nevével feliratozott dresszt – és természetesen mi is abban voltunk!”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Liverpool FC–Leicester City 4–0 (30)
Szingapúr,
Nemzeti Stadion, 26 000 néző
LIVERPOOL, az 1. félidőben:
Kelleher – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson – Curtis Jones, B. Clark, Mac Allister – Szalah, D. Núnez, Diogo Jota. Menedzser: Jürgen Klopp
A 2. félidőben: Kelleher (Alisson, 60.) – Joe Gomez, Matip, Quansah (Frauendorf, 86.), Cimikasz – McConnell, Elliott, Szoboszlai (Scanlon, 80.) – Doak, Luis Díaz, Gakpo.
LEICESTER CITY: Hermansen – Ricardo Pereira, Doyle, Vestergaard, Castagne (Justin, 72.) – Ndidi, Winks (Choudhury, 76.) – Albrighton (Marcal-Madivadua, 60.), Dewsbury-Hall,McAteer – Daka (Iheanacho, 72.). Menedzser: Enzo Maresca
Gólszerző: D. Núnez (30.), B. Clark (35.), Diogo Jota (38.), Doak (64.)

Legfrissebb hírek

Kép: így festett Szoboszlai Dominik párjával az esküvőjük napján

Magyar válogatott
5 órája

Kép: Szoboszlai Dominik megházasodott

Magyar válogatott
Tegnap, 18:57

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:54

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
2025.03.25. 09:44

„A viadal, amiről sosem tudtuk, hogy szükségünk van rá” – Szoboszlai és Güler szócsatája a nemzetközi sportsajtót is bejárta

Magyar válogatott
2025.03.24. 20:06

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
2025.03.24. 18:48

„Ez a srác egy vicc. Hat gól nem elég ahhoz, hogy csendben maradj?” – Arda Güler válasza Szoboszlainak

Magyar válogatott
2025.03.24. 16:27
Ezek is érdekelhetik