Légiósok: ügynöke csak pozitív visszajelzést kap Szoboszlairól

Vágólapra másolva!
2023.09.05. 15:37
null
Esterházy Mátyás szerint több játékos is Szoboszlaihoz hasonló utat járhat be (Fotó: Árvai Károly)
Szoboszlai Dominik és generációja sikeréből a jövő meghatározó magyar futballistái is profitálhatnak majd – mondta Esterházy Mátyás, a Liverpool FC játékosának ügynöke.

Az EM Sports menedzseriroda tulajdonosa az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban hangsúlyozta, a válogatott csapatkapitánya mellett több olyan játékos is előre tudott lépni karrierjében, aki hosszú távon értéke lehet a magyar futballnak.

Szoboszlaival kapcsolatban Esterházy Mátyás megjegyezte, tőle és a Liverpooltól is kizárólag pozitív visszajelzések jönnek, amióta a szigetországba szerződött. Hozzátette, a 22 éves játékosnak a „pályán kívüli adottságai is megkerülhetetlenek”, és ha ez jó játékkal párosul, azt a klub is látja és kiaknázza a lehetőséget – utalva ezzel arra, hogy a Liverpool különböző platformjain az elmúlt hetekben rendszeresen a magyar légiós tűnik fel, egy-egy videóban, fotóban, vagy ajándéktárgyak hirdetéseiben.

Bolla Bendegúzzal kapcsolatban a menedzser elárulta, annak nem volt reális esélye, hogy a Premier League-ben szereplő Wolverhampton Wanderersben megfelelő mennyiségű játékperchez jusson, ezért mindenképpen előrelépés számára, hogy kölcsönbe a svájci Servette-hez került, ahol hétről hétre bizonyíthat és az Európa-ligában is megmutathatja magát.

„Amennyiben minden jól alakul, akkor kijutunk az Európa-bajnokságra, ahol akár meghatározó játékos lehet, ez pedig alakítja majd a piaci lehetőségeit. A legfontosabb, hogy a klubjában megszokja a csütörtök-vasárnap ritmust, utána pedig az Eb-n is teljesítsen jól, akkor pedig előre léphet” – mondta Esterházy Mátyás.

Az Union Berlint erősítő Schäfer Andrásról a menedzser elmondta, nála jelenleg az a prioritás, hogy úgy épüljön fel sérüléséből, hogy a lábával hosszú távon ne legyen probléma. „Azt gondolom, ebben az esetben neki mindene megvan ahhoz, hogy újra alapember legyen az Unionban.”

Ugyancsak a cég ügyfele a szintén válogatott Kalmár Zsolt, aki a Dunaszerdahely csapatából igazolt a Fehérvár FC-hez. Róla Esterházy Mátyás elmondta, a DAC-nál a nemzetközi kupabúcsút követően egy másik útra léptek, így jobb volt a klubváltás, a fehérváriaknál pedig a középpályás minden héten futballozhat, ami mindenkinek jó.

Esterházy Mátyás megjegyezte, ezeknél a játékosoknál az elmúlt években rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek, amelyeket megpróbálnak felhasználni a karriertervezés során, így pedig jobb helyzetbe kerülhetnek.

Esterházy Mátyás szerint több olyan játékos is van az ügynökségüknél, aki Szoboszlaiékhoz hasonló utat járhat be, kiemelte Gruber Zsombort (Puskás Akadémia), Kovács Patrikot (MTK Budapest), Pécsi Ármint (Puskás Akadémia) és Németh Hunort (FC Köbenhavn). Utóbbiról elmondta, már most egy nagyra értékelt európai tehetségről van szó, aki nagyszerű klubban szerepel.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

Belealudt a WHU elleni meccsbe a Liverpool, de Van Dijk kései góljával nyerni tudott

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:57

Elúszóban a bajnoki cím, a Bayer Leverkusen csak döntetlent játszott Schäfer Andrásékkal

Német labdarúgás
2025.04.12. 17:36

Mohamed Szalah: Most az a legfontosabb, hogy bajnokok legyünk!

Angol labdarúgás
2025.04.12. 07:16

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28

Kalmár Zsolt és Schäfer András bekerült az elmúlt 11 év DAC-álomcsapatába

Minden más foci
2025.04.09. 20:10
Ezek is érdekelhetik