Hertha: ifjabb Dárdai Pál gólt szerzett, de édesapja vereséggel búcsúzott – videó

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 17:42
Vereséggel zárult Dárdai Pál harmadik vezetőedzői időszaka a Herthánál (Fotó: Hertha BSC, archív)
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában a Hertha 2–1-re kikapott az Osnabrück vendégeként, így Dárdai Pál harmadik vezetőedzői korszaka vereséggel fejeződött be a berlinieknél, pedig ifjabb Dárdai Pál révén az 5. percben még a vendégek vezettek.

 

A Hertha BSC az 5. percben megszerezte a vezetést Osnabrückben: Fabian Reese beadását Haris Tabakovic fejelte le az érkező ifjabb Dárdai Pál elé, aki hat méterről jobbal a hálóba továbbított. A válogatott Eb-keretéből kimaradó középpályásnak idénybeli 23. bajnoki meccsén ez volt a 7. gólja, négy gólpassz mellett, s így fejezte be az idényt, hiszen vasárnap már az utolsó, 34. fordulót rendezték a 2. Bundesligában. Az Eb-keretbe bekerülő öccse, Dárdai Márton kezdőként egy félidőt játszott a meccsen.

A Hertha a korai vezetés ellenére 2–1-es vereséget szenvedett, az Osnabrück ugyanis már a szünet előtt egyenlített, a 76. percben pedig fordított is. Ez pedig azt jelenti, hogy idősebb Dárdai Pál harmadik vezetőedzői időszaka vereséggel zárult a Herthánál, amely a 9. helyen fejezte be az idényt, és szombaton bejelentette: a magyar szakember nem folytatja vezetőedzői munkáját a következő idényben.

Az már korábban eldőlt, hogy a német másodosztályból a St. Pauli és a Holstein Kiel jut fel az első osztályba, a harmadik Düsseldorf pedig osztályozót játszik majd az élvonalbeli tabella 16. helyén végző Bochummal.

NÉMETORSZÁG
2. Bundesliga, 34. forduló
Osnabrück–Hertha BSC 2–1
Hertha: ifj. Dárdai Pál kezdett, az 5. percben gólt szerzett, a 73. percben lecserélték; Dárdai Márton kezdett, a szünetben lecserélték; Dárdai Bencét nem nevezték.
Hamburg–Nürnberg 4–1
Hamburg: Németh András a kispadon ült.

Német labdarúgás
2024.05.18. 16:45

Dárdai Pál élete végéig a Hertha kötelékében maradhat

„Együtt felépítettünk valamit ebben az idényben, amire büszke vagyok, és a legjobbakat kívánom a klubnak”.

 

 

Legfrissebb hírek

A Hertha fölényes győzelemmel zárta le rossz sorozatát

Német labdarúgás
2025.03.16. 15:23

Dinasztia – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.12. 06:56

2. Bundesliga: a Hertha tömött lelátók előtt kapott ki a Schalkétól

Légiósok
2025.03.08. 15:04

Mégis marad a Herthánál ifjabb Dárdai Pál – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.02.24. 20:53

Szavazzon a XXI. század góljára! – Dárdai Pál, 2006. május 30., Anglia–Magyarország 3–1

Magyar válogatott
2025.02.20. 09:46

Dárdai Pál a válogatottról: A legnagyobb áldozatot Leekens hozta, ott senki nem tudott volna segíteni

Magyar válogatott
2025.02.11. 14:12

Hertha: Dárdai Márton kedden sem edzett a csapattal

Légiósok
2025.02.05. 10:57

Nikitscher Tamásért konkrét ajánlatot tettek karácsony előtt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2024.12.26. 15:26
Ezek is érdekelhetik