Hegyi Krisztián: Vonzott, hogy a Rangers és a Celtic ellen védhetek

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2024.07.05. 09:35
Fotó: Imago Images
A következő idényt a skót élvonalban töltő Hegyi Krisztián lapunknak elmondta, a sok megkeresés közül miért éppen a Motherwellé vonzotta leginkább, mi lepte meg új csapata kapusedzésein, és hogy mikor számolhatnak vele a West Ham United első csapatánál.

 

Új ország, új csapat: milyenek az első benyomásai a Motherwellnél?
Egy hete vagyok itt, eddig minden tetszik – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Hegyi Krisztián, az U21-es válogatott kapusa, aki június 28-án új, 2027 nyaráig érvényes szerződést kötött a West Hammel, majd még aznap aláírt egy évre kölcsönbe a skót élvonalban szereplő Motherwellhez. – Bejön a játékunk, ami ahhoz képest, hogy fizikailag erős a csapatunk, nem nevezhető klasszikus brit stílusúnak. Stuart Kettlewell vezetőedző megköveteli a labdakihozatalt, szereti, ha jár a labda és nem csak vaktában előrerugdossuk. Patinás klubhoz érkeztem, amelynek hangos a szurkolótábora és szép a stadionja – az U21-es válogatott tagjaként játszottam már itt egy rossz emlékű meccsen, bízom benne, hogy azt is felülírhatom. A Motherwell az előző idényben kilencedik lett a tizenkét csapatos bajnokságban, ebben az évadban előrébb szeretne végezni, kimondott cél azonban nincs. A társak segítőkészek, a hangulat jó, minden rendben. A beilleszkedésemmel sosem volt probléma, a pályán kell megküzdenem azért, hogy befogadjanak a srácok. Mindig a teljesítményemmel, a hozzáállásommal sikerült elfogadtatnom magamat, most is ezen vagyok.

Mi vonzotta Skóciában?
A sok lehetőség közül ez tűnt a legjobbnak, a West Ham is támogatta. Szerettem volna élvonalbeli klubnál, magas színvonalú bajnokságban védeni, úgyhogy amikor jött a megkeresés, nem sokat vacilláltam. Belegondoltam, hogy a Rangers és a Celtic ellen védhetek, ami nagyon tetszett, hiszen ha jól teljesítek, akár ötven- vagy hatvanezer ember előtt léphetek pályára, ami fontos tapasztalatot jelenthet. Már néztem a naptárat, a második fordulóban játszunk a Rangers otthonában – remélhetőleg megkapom a lehetőséget.

A klub hivatalos honlapján azt írta, érkeztével két jó kapusa lett az együttesnek – bár nem nevezték meg, a másik Aston Oxborough, aki a Norwichban nevelkedett, két éve tagja a keretnek, de még nem lépett pályára bajnokin. Első számúnak igazolták?
Ezt a szakmai stábtól kellene megkérdezni. A korábbi első számú kapus, a skót válogatott Liam Kelly már elment a Rangershöz. Még nem körvonalazódik, ki lesz az első, és ki a második számú. A legutóbbi tesztmeccsen a második félidőben védtem, ám remélem, a bajnokságban már velem kezdődik az összeállítás. Nyílt a versenyfutás kettőnk között. A társam hat évvel idősebb nálam, úgyhogy biztosan nem adja könnyen magát. Ha megkapom a lehetőséget, meg kell becsülnöm, jó teljesítménnyel kell meghálálnom. Eddig két edzőmeccsen játszottam egy-egy félidőt, nem sok védenivalóm akadt, viszont a jövő héten már éles meccseket játszunk.

Milyen a munka Neil Alexander kapusedzővel?
Annyiban szokatlan, hogy sok a lábmunka és a gyorsító jellegű, labdás feladat, ami a magyar iskolára hajaz – a válogatottban is hasonló gyakorlatokat végzünk, aminek örülök. Magas színvonalú edzéseket tart, rendesen megdolgoztat minket az alapozás során. Időnként megmutatja a szigorú énjét, de néha viccelődik velünk. Mielőtt aláírtam volna a klubhoz, beszéltünk, s már akkor az volt a benyomásom, hogy profi szakember, jó lesz vele a közös munka.

Nem csak a Motherwell-lel kötött megállapodást, a Premier League-ben szereplő West Hammel is új szerződést kötött, ami kétezerhuszonhétig szól. Hogyan tervez önnel a klub?
Úgy kalkulálnak, hogy a következő egy, de inkább két évet kölcsönben töltöm a fejlődésem érdekében, és ha jól teljesítek, odakerülhetek az első csapathoz. Ha huszonnégy évesen odaférnék a kispadra, és az FA-, valamint a Ligakupában megkapnám a lehetőséget, nem búslakodnék. Szerintem a kapusok jellemzően huszonhét és harminckét éves koruk között vannak a legjobb korban, úgyhogy ha két év múlva tűzközelbe kerülnék egy Premier League-csapatnál, nem lennék lemaradva semmiről. Edzéseken már belekóstolhattam abba, milyen az elvárt szint a West Hamnél, nem lenne új a közeg.

Öt éve került a londoniak kötelékébe. Olyan irányba halad a pályafutása, ahogyan elképzelte?
Eddig igen. Az első kölcsönszerződésem az angol harmadosztályú Stevenage-nél nem úgy sikerült, ahogyan terveztem, de azt is pozitívan éltem meg. Sokszor mondják, hogy pofonokat kell kapni a sikerhez. Ezt én is így látom, hiszen az azt követő, holland másodosztályban töltött fél évem nagyszerűen alakult. Jól éreztem magam, sok jó meccsem volt, hétről hétre játszottam. Szeretnék olyan idényt zárni, mint a Den Boschnál.

Xavi Valerótól, a West Ham kapusedzőjétől milyen visszajelzéseket kapott a hollandiai kölcsönjátéka során?
Folyamatosan beszéltünk, monitorozta a teljesítményemet. Olyan meglátásokkal segített, amilyenekre az életben nem gondolna az ember. A védéseimről egy szót sem ejtettünk, ellenben felhívta a figyelmemet, hol kellett volna állnom abban a szituációban, amikor a labda az oldalvonalon hagyta el a labdát, és ezeket videófelvételekkel támasztotta alá. Teljesen más szemszögből nézi, mit csinál a kapus – ezért is a világ egyik legjobbja a szakmájában, örülök, hogy vele dolgozhatok.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik