Szűcs Kornél: Wayne Rooney az első pillanattól kezdve úgy állt hozzám, mintha régóta ismernénk egymást

Vágólapra másolva!
2024.09.18. 21:29
Szűcs Kornél (Fotó: Plymouth Argyle)
Felvette a tempót, és kezdi megszokni a környezetet Szűcs Kornél, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Plymouth Argyle védője.

A 23. életévét jövő kedden betöltő futballista az M1 aktuális csatornának elmondta, a csapat, a város és a szurkolók is szimpatikusak a számára, az időjárást és a közlekedést viszont még egy kicsit szoknia kell. Szűcs a Kecskeméttől igazolt Plymouthba, ahol a legendás angol válogatott csatár, Wayne Rooney a vezetőedző. A védő szerződtetését augusztus elején jelentették be.

„A bajnokság nagyon erős, minden meccsünk nehéz, és minden ellenfelünk nagyon jó. A klub ugyanakkor sok mindennel ellát minket, a körülmények professzionálisak, minden téren jellemző a maximalizmus, úgyhogy itt valóban profi labdarúgónak érezheti magát az ember” – fogalmazott Szűcs Kornél.

A mérkőzésekről beszélve elmondta, eddig úgy tapasztalta, hogy több csapat is inkább a rövidpasszos játékot helyezi előtérbe, ugyanakkor mindegyikre jellemző, hogy fizikailag nagyon erős.

„Az biztos, hogy minden meccsen az elejétől a végéig maximálisan koncentrálni kell, mert egy apró hiba vagy figyelmetlenség, és máris pontok vagy győzelmek mehetnek el. Az első néhány edzésen már tapasztaltam, hogy ez kemény lesz, és gondolkodásban, valamint sebességben fel kellett nőnöm a feladathoz, de örülök, hogy egyre több lehetőséget kapok” – nyilatkozta.

Hozzátette, egy évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy most itt fog tartani, és kiemelte, sokat köszönhet a Kecskemétnek, mert – mint mondta – „jókor jött” az az egy idény, amelyet eltölthetett az NB I-ben kecskeméti színekben.

„Wayne Rooney az első pillanattól kezdve úgy állt hozzám, mintha régóta ismernénk egymást, és már az aláírás előtt is keresett telefonon. Összességében többet is kaptam tőle, mint amit vártam. Zseniális játékos volt, de úgy érzem, hogy edzőként is sokra viheti, mert jó elképzelései vannak” – beszélt a vezetőedzőről Szűcs.

A védő azt is elárulta, reménykedik abban, hogy Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is keresni fogja valamikor, de hangsúlyozta, semmit nem szeretne elkiabálni, és ugyanúgy akarja építeni a pályafutását, mint eddig, azaz lépésről lépésre. Úgy fogalmazott, ki szeretné érdemelni a válogatott meghívót.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik