Redzic Damir Dunaszerdahelyről verekedte be magát a válogatottba – ilyen volt légiósaink ősze (II. rész)

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.12.28. 09:54
null
Redzic Damir (balra) bemutatkozott a válogatottban (Fotó: Árvai Károly)
A Nemzeti Sporton hétről hétre beszámolunk a külföldön szereplő, profi osztályokban játszó, a (későbbiekben akár) magyar nagyválogatottban számításba vehető játékosok teljesítményéről. Kétrészes cikkünkben megmutatjuk, kinek hogy sikerült az ősz.

OLASZORSZÁG

Nagy Ádám a válogatottban elveszítette korábban biztosnak látszó helyét, a Speziában azonban számolnak vele, ősszel csapata első 17 bajnokijából tizenötön lehetőséget kapott, egy kivételével kezdőként, a Pescara elleni december 27-i meccsen azonban a kispadon maradt. A ligúriaiak a kiesés ellen küzdenek, a 15. helyen állnak a Serie B-ben, csak egy ponttal megelőzve a már vonal alatt lévő Entellát.

PORTUGÁLIA

Nikitscher Tamás a spanyol másodosztályba kieső Valladolidtól érkezett Portugáliába az átigazolási időszak utolsó napján, de csak egyszer tudta beverekedni magát a kezdőbe a középmezőnyben tanyázó Rio Avénál, további nyolc alkalommal csereként kapott lehetőséget, a Gil Vicente ellen pedig rövid idő alatt összeszedett két sárga lapot.

CF Estrela da Amadora v Rio Ave FC - Primeira Liga
Nikitscher Tamás Portugáliába szerződött (Fotó: Getty Images)

ROMÁNIA

A Csíkszereda számára nehéz volt az első félidény a román élvonalban, a 14., osztályozós helyen álló csapat keretében csak három superligás múlttal rendelkező játékost találunk. Igaz, sokan a magyar bajnokságból tették át székhelyüket Székelyföldre. 

Dusinszki Szabolcs a Puskás Akadémiától került kölcsönbe, a 20 éves labdarúgó 11 meccséből kilencszer is a kispadról állt be. A Nyíregyházától érkezett Eppel Márton posztriválisa, Jozef Dolny sérülése miatt az előző két hónapban nagyon sok lehetőséget kapott, a volt válogatott támadó 18 meccsen ötször is eredményes volt. Ferenczi Jánossal nem hosszabbítottak Debrecenben, a korábbi válogatott balhátvéd Csíkszeredában két meccset eltiltás miatt hagyott ki, két meccsen a kispadon ragadt, ezen kívül 17 mérkőzésen kezdő volt. Amikor egészséges volt, Hegedűs Jánost nem lehetett kihagyni a csapatból, a 29 éves középhátvéd 16 mérkőzésen játszott, az utolsó három meccsen a hiányát megérezte a Csíkszereda. A Ferencvárostól érkezett Kaján Norbert a Farul ellen szerepelt két percet… A rutinos Kelemen Dávid az első négy fordulóban kezdő volt, azóta egy percet sem kapott Ilyés Róberttől. Nagy János az Arges elleni 1–3-on 82 percet játszott, de szeptember óta a keretben sincs. Pászka Lórándra a balhátvéd poszt mellett jobbhátvédként és védekező középpályásként is számított Ilyés, a volt ferencvárosi labdarúgó mind a 14 meccsén kezdő volt, a kolozsvári CFR ellen büntetőből mentett pontot csapatnak. A 15 meccsen játszó Szabó Bálintot becserélése után kétszer is lecserélték, a korábbi fehérvári és paksi játékos a hírek szerint távozhat a Csíkszeredától. Az korábbi zalaegerszegi Szalay Szabolcs mind a 21 bajnokin játszott, de csak kilencszer kezdőként, kétszer volt eredményes. Az MTK-tól érkezett Végh Bence két meccset is kihagyott sárga lapok miatt, de 16-szor így is a kezdőben kapott helyet. 

A korábban Puskás-díjas gólt szerző Zsóri Dániel eltiltással kezdte az idényt, visszatérése után a kolozsvári Universitatea ellen gólt szerzett. A 25 éves támadó azonban a következő öt meccsén csak csereként lépett pályára az UTA Aradban, majd össze is különbözött Adrian Mihalcea edzővel, és azóta egyetlen meccsen sem került be a keretbe.

A másodosztályban a Szatmárnémeti az utolsó fordulóban aratott győzelmével elmozdult az utolsó helyről, a csapatban csak háromszor kapott lehetőséget a Puskás Akadémiától kölcsönkapott Bontas Kristóf. A Csíkszeredától érkezett Pintér Bence novemberig kezdő volt, utána sérülés is hátráltatta, 12 meccsen játszott. A szintén a csíkszeredaiaktól érkezett Torvund Alexander 11-szer játszott, de a góllal adós maradt.

Negyedik helyen telel a Marosvásárhely, amelyben Demeter Zsombor mind a 17 meccsen kezdő volt, Major Sámuel pedig 14 bajnokin kapott szerepet, de csak négyszer kezdőként.

Sigér Dávid a kiesés után is maradt a Sepsinél, amely a második helyen áll, a volt magyar válogatott középpályás az őszi szezon közepén rendre kezdő volt, az utolsó meccseken viszont a kispadról szállt be, összesen 13-szor játszott.

SKÓCIA

Keresztes Krisztiánt a Nyíregyházától vette kölcsön a Dundee United, és a belső védő egyből alapemberré vált, a Livingston és a Celtic ellen gólt szerzett, csapata harcban áll a felsőházi rájátszást jelentő helyek eléréséért. A magyar játékos 18-szor kapott lehetőséget, mindegyik alkalommal kezdőként, csak a Motherwell elleni bajnokit hagyta ki.

Dundee United v Celtic - William Hill Premiership
Keresztes Krisztián hamar alapemberré vált a Dundee Unitedben (Fotó: Getty Images)

SPANYOLORSZÁG

A spanyol másodosztályú bajnokságban újonc FC Andorra kölcsönvette a Yaakobishvili fivéreket, akik közül Áron a 19 bajnokiból 14-szer védett. Antal egyelőre kiegészítő, október 17-én játszott legutóbb, és három meccséből csak egyszer volt kezdő.

SVÉDORSZÁG

Csongvai Áron a télen igazolt Svédországba, a tavasz-őszi rendszerű bajnokság 30 mérkőzéséből csak kettőt hagyott ki, azokat is eltiltás miatt. A nyáron a válogatottban is bemutatkozó középpályás 26-szor kezdett, két gólt szerzett a 7. helyen záró AIK-nál.

SZERBIA

Mezei Szabolcs nyáron Paksról igazolt Topolyára, és a bácskai klub a gyenge kezdés után az utolsó három fordulóban hét gólt szerzett, így újra reménykedhet, hogy odaér a felsőházi rájátszásra. A középpályás csak kétszer játszotta végig a 90 percet, hatszor le-, nyolcszor becserélték, szeptemberben a Csukaricski ellen szerezte eddigi egyetlen szerbiai gólját.

SZLOVÁKIA

A Dunaszerdahely remek őszt tudhat maga mögött, egy ponttal lemaradva tapad az első helyezett Slovanra. Redzic Damir kiválóan játszott, 14 meccsen hétszer volt eredményes, de a csapat azt is elbírta, hogy az utolsó három fordulóban eltiltás miatt nem játszhatott. Tuboly Máté is alapembere volt a DAC-nak, mind a 18 bajnokin kezdő volt.

A Kassának rendkívül nehéz ősze volt, a csapat többször is edzőt váltott, és csak az utolsó három fordulóban szerzett hét pontnak köszönhetően tudott elmozdulni az utolsó helyről. Kovács Mátyásra nem lehetett panasz, az MTK-tól kölcsönkapott középpályás 17 meccsen ötször volt eredményes.

Szánthó Regő október végén csatlakozott az őszt három vereséggel záró, de így is negyedik helyezett Zsolnához, ahol ötször csereként kapott lehetőséget, a Slovan Bratislava elleni évzárón pedig be is talált.

A második ligás Somorjában Csorba Noel az első két fordulóban a kispadon ragadt, azután viszont kihagyhatatlan volt, 14 bajnokin játszott kezdőként a 10. helyezettnél.

SZLOVÉNIA

Tanyi Barnabás gólokkal segítette feljutáshoz az Aluminijt, az élvonalban is az első meccsén bevette a Radomlje kapuját, de ezt nem követte hasonló folytatás: nyolc meccsen játszott, csak kétszer kezdőként, és novemberben az első helyen álló Celje ellen volt még eredményes a hatodik helyen telelő Alumunijnél.

A másodosztályban a Nafta 16 meccséből 14-et megnyert, és veretlenül vezet. Dragóner Áron mind a 12 meccsén kezdő volt, a Tabor ellen októberben a kapuba is talált. Keresztes Noel 15 meccsen öt góllal járult hozzá a jó szerepléshez, a volt zalaegerszegi Németh Ervin viszont a bajnokságban csak a kispadon ült, két kupameccsen állították be.

TÖRÖKORSZÁG

Rams Basaksehir FK v Kocaelispor - Trendyol Süper Lig
Balogh Botond (középen) Parmából érkezett Törökországba (Fotó: Getty Images)

A török élvonalban öt magyar játékos szerepel, az idényt még a Parmában kezdő, de azóta a Kocaelispornál futballozó Balogh Botond alapember klubjában, 12 meccsen játszott, csak eltiltás miatt hiányzott.

Csoboth Kevin az őszt még a St. Gallennél kezdte, de mivel csak egyszer cserélték be, a Genclerbirlighez igazolt. Ankarában egyelőre nem tudta beverekedni magát a csapatba, ötször állt be a kispadról, összesen 45 perc játéklehetőséget kapva a 11. helyezettnél.

Mocsi Attila Rizesporja eggyel áll Csobothék mögött, a válogatott védő november végéig csak egy meccset mulasztott kisebb sérülés miatt, az utolsó három fordulóban ellenben csak öt percet kapott. 14 bajnokin egy gólt szerzett.

Igaz, hogy jobbhátvédként, de Sallai Roland alapembernek számít az első helyezett Galatasarayban, és a 15 meccsen pályára lépő, két bajnokit eltiltás miatt mulasztó válogatott játékos az Antalyaspor ellen eredményes is volt.

Szalai Attila ugyan rendszeres játéklehetőséget kap a 14. helyezett Kasimpasánál, de csapata a kiesés ellen harcol, csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a már vonal alatt álló Kayserisport. A válogatottba visszakerült védő 15 meccsen játszott, és az utóbbi hetekben ő a csapatkapitány is.

Légiósok
2025.12.24. 21:21

Szoboszlai-gólok Liverpoolban, Pintér bajnok lett a Miamival – ilyen volt légiósaink ősze (I. rész)

Nyáron még Gulácsi Péter és Willi Orbán távozásáról lehetett hallani, mindketten megőrizték helyüket az RB Leipzig kezdőjében.

 

 

Legfrissebb hírek

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
16 órája

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
19 órája

„Majdnem elfertőződött a seb” – műtétjéről is beszélt a korábbi utánpótlás-válogatott kapus

Légiósok
2025.12.26. 13:20

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
2025.12.25. 11:54

Szoboszlai-gólok Liverpoolban, Pintér bajnok lett a Miamival – ilyen volt légiósaink ősze (I. rész)

Légiósok
2025.12.24. 21:21

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
2025.12.24. 09:39

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
2025.12.23. 11:05

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
2025.12.22. 21:31
Ezek is érdekelhetik