
Bárány Donátot a nyáron sérülten szerződtette Debrecenből a holland élvonalba tavasszal visszajutó Den Haag, és a múlt héten a Twente elleni bajnokin csereként mutatkozhatott be új csapatában. A második meccsén, a Cambuur ellen pedig rögtön az első gólját is megszerezte.
A 69. percben állt be, és öt perccel később a tizenhatoson belüli, megpattanó lövéssel gólt szerzett. Ezzel egyenlített a hazai pályán játszó Den Haag, amely az 1–1-es döntetlennel második pontját szerezte meg az idényben.
HOLLANDIA
Eredivisie
Den Haag–Cambuur 1–1
Den Haag: Bárány Donát a 69. percben állt be, és a 74. percben gólt szerzett.
Bárány mellett is több magyar légiós pályára lépett szombaton. A válogatott védő, Szűcs Kornél a Vojvodinában kezdőként szerepelt a Novi Beograd elleni 1–1-es meccsen, a 89. percben kiállították. Ez a második piros lapja az idényben, korábban a Ferencváros elleni Európa-liga-selejtezőn állították ki.
A szélső Vancsa Zalán a negyedik svédországi bajnoki meccsén az első gólpasszát jegyezte az Örgryte ellen 2–1-re nyerő Siriusban. A francia másodosztályú St. Etienne-ben szereplő középpályás, Csongvai Áron fejjel adott gólpasszt a Metz elleni 2–2-es meccsen, hét bajnoki alatt ez volt a második gólpassza, egy gól mellett.
Légiósaink további szombati meccsei
ANGLIA
Championship
Portsmouth–Blackburn Rovers 2–2
Portsmouth: Kosznovszky Márk sérült, nem nevezték.
Blackburn: Tóth Balázs végigjátszotta a meccset.
BELGIUM
Jupiler League
Leuven–La Louviére 2–0
La Louviére: Gruber Zsombor a kispadon ült; Kovács Mátyás kezdett, a szünetben lecserélték.
Anderlecht–Zulte Waregem 3–0
Waregem: Átrok Zalán kezdett, a 68. percben lecserélték.
CIPRUS
Cyprus League
Nea Szalamina–Anorthoszisz 3–0
Nea Szalamina: Kovács Dániel a kispadon ült.
Anorthoszisz: Kiss Tamás végigjátszotta a meccset.
EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS, Alapszakasz
Vasárnap, 1.30: New England Revolution–Orlando City
New England: Gazdag Dániel
Vasárnap, 2.30: St. Louis City–Toronto FC
Toronto: Sallói Dániel
FRANCIAORSZÁG
Ligue 2 (II. osztály)
Metz–Saint-Étienne 2–2
Saint-Étienne: Csongvai Áron végigjátszotta a meccset, gólpaszt adott.
HORVÁTORSZÁG
HNL
Varazdin–NK Osijek 0–0
Osijek: Bakti Balázs a 68. percben állt be csereként.
LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
Korona Kielce–Raków Czestochowa 3–2
Raków: Molnár Ádin a 80. percben állt be csereként.
NÉMETORSZÁG
2. Bundesliga (II. osztály)
Dynamo Dresden–Hertha BSC 1–2
Hertha: Dárdai Márton a kispadon ült.
PORTUGÁLIA
Primeira Liga
Nacional–Famalicao 0–4
Famalicao: Szűcs Tamás végigjátszotta a meccset.
Gil Vicente–Marítimo 1–1
Marítimo: Szalai Gábor végigjátszotta a meccset.
Alverca–Rio Ave 1–0
Rio Ave: Nikitscher Tamás kezdett, a 71. percben lecserélték.
ROMÁNIA
Liga 2 (II. osztály)
SC Popesti Leordeni–Poli Temesvár 3–4
Temesvár: Huszti András kezdőként 76 percet játszott, a 37. percben gólpasszt adott.
Unirea Slobozia–Chindia Targoviste 0–1
Slobozia: Bobál Gergely kezdőként 78 percet játszott.
CSM Olimpia Szatmárnémeti–CS Afumati 0–2
Szatmárnémeti: Vida Kristopher végigjátszotta a mérkőzést.
SVÉDORSZÁG
Allsvenskan
Orgryte–Sirius 1–2
Sirius: Vancsa Zalán kezdett, a 62. percben gólpasszt adott, a 72. percben lecserélték.
SZERBIA
Szuperliga
Vojvodina–Novi Beograd 1–1
Vojvodina: Szűcs Kornél kezdett, a 89. percben kiállították.
SZLOVÁKIA
Niké Liga
Nagymihály–Besztercebánya 1–0
Besztercebánya: Szánthó Regő nem szerepelt a keretben.
2. liga (II. osztály)
Eperjes–Somorja 0–1
Somorja: Tóth Dániel nem szerepelt a keretben.
SZLOVÉNIA
Prva liga
Koper–Nafta Lendva 2–0
Nafta: Dragóner Áron végigjátszotta a meccset, Keresztes Noel nem szerepelt a keretben, Németh Ervin a kispadon ült, Vidnyánszky Mátyás végigjátszotta a meccset.
TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig
Trabzonspor–Galatasaray 4–0
Galatasaray: Sallai Roland kezdett, a 73. percben lecserélték.







