PL: Joelintonnal csatázhat vasárnap Szoboszlai Dominik

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.08.24. 12:00
null
A Newcastle csapatát erősítő Joelinton (a kis képen) már azon töprenghet, hogyan állítsa meg Szoboszlai Dominikot (8) a vasárnapi angol bajnoki rangadón (Fotó: Getty Images)
A Liverpool a hétvégén a Newcastle otthonában játszik a Premier League-ben, Szoboszlai Dominik a pálya közepén a kétszeres brazil válogatott Joelintonnal csaphat össze a legtöbbször.

 

Bekezdett Liverpoolban Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya a „vörösök” eddigi mindkét bajnokiját végigjátszotta (Chelsea 1–1, Bournemouth 3–1), jól futballozott, a Bournemouth ellen kiharcolt egy tizenegyest, majd a harmadik gól távoli lövése után született meg. Több netes oldal a mérkőzés legjobbjának választotta, a Liverpool hivatalos csatornái is.

Vasárnap érdekes találkozó vár rá, együttese a Newcastle otthonában játszik. A nyár elején számos pletykát lehetett olvasni a sajtóban Szoboszlai Dominik jövőjével kapcsolatban, a leghitelesebbnek (már ha van ilyen) az tűnt, hogy a szaúdi kézben lévő Newcastle-ba szerződik. Hetekig cikkeztek a frigyről, ám végül hetvenmillió euróért a hatszoros BEK-/BL-győztes Liverpool szerezte meg a technikás középpályást.

A Newcastle az Aston Villa elleni 5–1-es győzelemmel kezdte a Premier League 2023–2024-es idényét, majd kikapott a címvédő Manchester Citytől 1–0-ra. Az első két bajnoki tanúsága alapján Eddie Howe menedzser 4–3–3-as hadrendben küldi pályára csapatát, amelyben Sandro Tonali, Bruno Guimaraes és Joelinton alkotja a középpályát. Ha Howe tartja magát az eddigiekhez (és Szoboszlai Dominik is a megszokott helyén játszik), a magyar csillag a kétszeres brazil válogatott Joelintonnal csaphat össze a legtöbbször a hétvégi rangadón.

Szoboszlai Dominikot az elmúlt napokban több angol futballal kapcsolatos szakértő, szaklap vagy weboldal magasztalta, s a Liverpool hivatalos oldalán csapattársa, Harvey Elliott is jó véleménnyel volt róla.

„Remek srác és nagyszerű futballista – mondta a húszéves angol középpályás. – Örülök, hogy a csapatunk tagja. Fiatal még, remélem, sok évig a Liverpoolt erősíti. Folyamatosan fejlődik játékosként és emberként is, nekünk az a feladatunk, hogy megszokja új környezetét, és otthonra leljen.”

Trent Alexander-Arnold, a Liverpool csapatkapitány-helyettese a klub egyik közösségi csatornáján pedig elmondta, szerinte Szoboszlai Dominik lő a legjobban a keretből.

Az együttessel kapcsolatos hír, hogy az elmúlt hétvégén a Bournemouth ellen piros lapot kapó Alexis Mac Allister játszhat vasárnap Newcastle-ban, mert eredményre vezetett a Liverpool fellebbezése a Független Szabályhozó Bizottságnál.

Legfrissebb hírek

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
2 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
11 órája

Schmidt Ádám: a magyar fiataloknak egyedülálló lehetőségeik vannak a sportolásra

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:20

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szoboszlai Dominik, 2020. november 12., Magyarország–Izland 2–1

Magyar válogatott
Tegnap, 9:37

FA-kupa: Welbeck újra remek cserének bizonyult, gólja továbbjutást ért a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.03.02. 17:32

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

A Liverpool veszteséggel zárta az előző pénzügyi évet

Angol labdarúgás
2025.02.28. 14:08
Ezek is érdekelhetik