Szép litván tartás a Team USA ellen

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.08.04. 19:20
null
A litvánok szokásukhoz híven megszorongatták az amerikaiakat, akik végül James (balra) remeklésének köszönhetően nyertek <br />(Fotó: Reuters)
Miután két nappal ezelőtt 83(!) pontos különbséggel verte el az amerikai férfi-kosárlabda válogatott aktuális ellenfelét, Nigériát, most csupán öt egységgel bizonyult jobbnak Litvániánál az olimpiai kosárlabda torna negyedik játéknapján.

 

A litvánok nagyon szépen helytálltak, sőt vezettek is a negyedik negyedben, ám LeBron James még időben megrázta magát, így a nagy izgalmak azért elmaradtak az utolsó pillanatokban. Linas Kleiza és társai még így is továbbjutó helyen állnak, de a negyedik pozíciónál jobbat már szinte biztosan nem érhetnek el a csoportban, míg két nap múlva Argentínával játszik a már csoportgyőztes Egyesült Államok. Nézzük, hogyan alakult a derbi!

Két, helyi idő szerint 22:15-kor kezdett csoportmeccs után most jóval korábban, 14:30-kor startolt el az amerikaiak soron következő találkozója, amit azzal a litván válogatottal vívtak meg Coach K fiai, mely az utóbbi három találkozásuk alkalmával mindig 8 ponton belüli különbségen tartottak. Az elején nem dobtak rosszul az amerikaiak, 33 pontot hoztak össze 10 perc alatt, plusz 6 egységnyi vezetést szedtek össze a végül 25 egységig jutó Kleiza vezetésével, ám már ekkor látszott, hogy ez nem olyan mérkőzés lesz, mint két nappal korábban, amikor 83-as különbséggel nyert a Team USA…

A baltiak vérszemet kaptak, és Pocius hathatós támogatásával egyre jobban meg tudták közelíteni ellenfelüket, amelyben többeknek sem ment igazán a játék. Nem pörögtek az Egyesült Államok ászai, főként védekezésben voltak puhák, ezt kihasználva jobban lepattanózott és sok betöréssel, mozgással operált Kestutis Kemzura legénysége. 20 játékperc után 4 egységnyi volt a differencia, minden nyílt volt tehát, de érezhető volt, hogy még egy ritmusváltás benne van az amerikaiakban.

Ugyanakkor nem jött a tempófokozás a harmadik etapban sem, sőt, már 73-73-nál egált mutatott az eredményjelző, s nem sokkal később litván vezetést is regisztrálhattunk, és labdája volt az 5 pontos vezetéshez Jasikeviciuséknak. Végül LeBron James indult meg, dobott egy kulcsfontosságú triplát, majd egy labdaszerzést követően bődületeset zsákolt, kezdett újra elszakadni a Team USA, de el nem dőlt még semmi sem, csak lélegzetvételhez jutott a címvédő. Utána viszont megint sikerült két számjegyűre feltornásznia előnyét az amerikai válogatottnak, s végül csak szépíteni tudott az eredményen a Kemzura-legénység, fordítani már nem.

Megérdemelt győzelmet aratott az Egyesült Államok, ugyanakkor néha annyira „belealudt" a meccsbe a 20-at szóró Anthony vezette szuperfavorit, hogy időnként reálisnak tűnt a meglepetés is, végül aztán emelt fővel kapott ki a litván gárda, ami erőt adhat Pociusék számára az utolsó csoportmérkőzésre és a valószínűsíthető továbbjutás esetén a negyeddöntőre.

LONDON 2012 – FÉRFI KOSÁRLABDA
A-CSOPORT, 4. FORDULÓ
EGYESÜLT ÁLLAMOK–LITVÁNIA 99–94
Az Egyesült Államok legjobb dobói: Anthony, James 20-20, Durant 16
Litvánia legjobb dobói: Kleiza 25, Pocius 14, Songaila 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik