Paralimpia: mindegyik magyar úszó bejutott a döntőbe

Vágólapra másolva!
2012.09.05. 13:25
Mindegyik magyar úszó, Ráczkó Gitta, Illés Fanni, Csuri Ferenc, Tóth Tamás, Meilinger Csaba és Sors Tamás is bejutott a döntőbe a londoni paralimpia ma délelőtti előfutamai során. Krajnyák Zsuzsa elődöntős párbajtőrben, Dani és Juhász a csoportkör után, Mató a 16 között búcsúzott.

Tóth Tamás a második helyen lépett tovább 50 méter gyorson, és úgy nyilatkozott, szerinte világrekord szükséges az aranyéremhez.

„Az előfutamban nem lehetett taktikázni, nyomni kellett végig, de jobban szoktam úszni, maradt még bennem energia. Világcsúcs kell a győzelemhez. Sosem vertem még meg az ausztrál Matthew Cowdreyt, de neki van veszítenivalója, így féljen ő" – mondta a távot 25.67 másodperc alatt teljesítő Tóth a Nemzeti Sportnak.

A szám másik két magyar indulója is bejutott a fináléba: Meilinger Csaba a hetedik, Sors Tamás a nyolcadik helyen lépett tovább.

„Jobban örülök Meilinger Csaba továbbjutásának, mint a sajátomnak" – mondta kollégánknak sportszerűen a paralimpián már egy arany- és egy ezüstérmet is szerző Sors Tamás.

Még három magyar versenyző volt érdekelt a délelőtti előfutamokban: Csuri Ferenc a hetedik helyen jutott tovább 200 vegyesen, valamint Ráczkó Gitta (7. helyen) és Illés Fanni (8.) is döntős 100 méter mellen.

Legfrissebb hírek

Szabó Álmos Milák Kristófról: Ő a magyar sport kincse

Úszás
2025.02.26. 16:03

Hosszabbított a Vasassal a paralimpiai bajnok Illés Fanni

Úszás
2025.02.22. 11:29

Újabb négy úszó vált halhatatlanná

Úszás
2024.12.16. 21:57

Illés Fanni: Embernek maradni, még ha veszítesz is – ez a legfontosabb egy paralimpián

Úszás
2024.09.12. 14:26

NS-klub: Illés Fanni nem gondolta volna, hogy egyszer bekerülhet a Nemzeti Sportba

Párizs 2024
2024.09.12. 07:47

„Öltönyben vagyok, nem fogok itt vadulni. De ha a B-középben lennék, akkor igen.”

Párizs 2024
2024.09.11. 12:38

„Nekem ez az ezüst arannyal ér fel” – Illés Fanni könnyek között értékelt

Párizs 2024
2024.09.02. 20:27

Illés Fanni nagyot hajrázott, ezüstérmes 100 mellen a paralimpián!

Párizs 2024
2024.09.02. 19:27
Ezek is érdekelhetik