Illés Fanni nagyot hajrázott, ezüstérmes 100 mellen a paralimpián!

Vágólapra másolva!
2024.09.02. 19:27
Fotó: Szabó Miklós
A második helyen végzett Illés Fanni a párizsi paralimpián a 100 méteres mellúszás döntőjében. A címvédő magyar versenyző mindössze négy századdal maradt el a győztes olasz Giulia Ghirettitől.

A száz méter mellen címvédő Illés Fanni, a magyar csapat zászlóvivője első úszása során 1:50.21 perc alatt ért célba, ennél jobbat csak az előtte győztes kínai Cseng Csiao tudott (1:50.16). A másik futam jóval lassabb volt, így Tokió bajnoka összesítésben a második legjobb idővel jutott be az esti döntőbe, hogy immár édesanyaként harcolhasson az éremért. A fináléban nem kezdett erősen, csak negyedik helyen fordult a második ötven méterre, de a táv utolsó harmadában valami őrületes hajrát vágott ki.

 

Az utolsó húsz méteren az élen úszott, lehagyva a három kínai ellenfelét, azonban a végén nagyon jött fel az olasz Giulia Ghiretti is, akit három éve legyőzött Tokióban, és az utolsó métereket fej-fej mellett tették meg. Szinte egyszerre csaptak a célba, szabad szemmel nem is lehetett látni, ki nyert, olasz végül csak négy századdal előzte csak meg Illést, a futam után pedig megölelték egymást a medencében.

Illés Fanni édesanyaként paralimpiai ezüstérmet szerzett, hatalmas mosollyal szállt ki a medencéből és nyilatkozott a vegyes zónában, a mögötte lévő évek után pedig nem túlzás azt állítani, hogy ez az ezüst tényleg annyit ért, mintha megszerezte volna az aranyat és megvédte volna a címét. És amikor mindenkinek nyilatkozott, sietett is kisfiához, Mórhoz és edző/férjéhez, Szabó Álmoshoz.

A döntő felvétele

Illés Fanni: Nekem ez az ezüst felér egy arannyal!

PARALIMPIA 2024
ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
Női 100 mell, döntő (SB4)
Paralimpiai bajnok: Giulia Ghiretti (Olaszország) 1:50.21
2. Illés Fanni 1:50.25
3. Cseng Csiao (Kína) 1:51.70

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik