Kezdés a lengyelek ellen a felsőházban

B. N. Z.B. N. Z.
Vágólapra másolva!
2003.04.18. 21:13
Címkék
Ha a mai szegényes eredményeket produkáló magyar futballban lehet valaminek örülni, akkor az a női szakág legjobbjainak remeklése: az Európa legjobb húsz csapata közé jutott magyar női válogatott első Eb-kvalifikációs mérkőzését játssza a felsőházban április 19-én. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a 2005-ös angliai Európa-bajnokság középdöntőiben négy ötös csoportot alakított ki, a magyarok a felsőház 3. csoportjába kerültek Franciaország, Oroszország, Lengyelország és Izland társaságába. A sorozat nyitányaként, szombaton 14 órakor Czechowicében lép pályára Bacsó István szövetségi edző együttese Lengyelország ellen."Az alsóházban százszázalékos teljesítménnyel elért csoportelsőségünkkel jutottunk a legjobb húsz közé – mondta Bacsó István. – Rendkívül nehéz dolgunk lesz, hiszen jóval erősebb ellenfelekkel mérkőzünk, mint eddig, így a csoportban a negyedik hely megszerzését tűztük ki célul. A négy ellenfél közül a lengyelek tűnnek a legkönnyebbnek, s mivel két évvel ezelőtt Tiszaújvárosban gól nélküli döntetlent játszottunk velük, így ezúttal is bízom a pontszerzésben.”A válogatott csütörtökön kelt útra Lengyelországba, két játékos, Szabó Ildikó munkahelyi elfoglaltsága, míg Erdei Barbara tanulmányi okok miatt nem tarthatott a kerettel.A magyar válogatott nagy valószínűséggel Szvorda – Milassin, Markó, Paraoánu, Sümegi – Szekér, Pádár, Bi-licsné, Sebestyén – Ruff, Dombai-Nagy A. összeállításban lép pályára, míg a kispadon Sipos, Csáky, Kanta, Smuczer, Garadnai, Kovács Anita és Fenyvesi ül majd.
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai akkor lesz kezdő, ha teljesen egészséges” – Arne Slot a Nemzeti Sportnak

Angol labdarúgás
12 perce

A jövő év az építkezésről szól a ritmikus gimnasztikázóknál

Torna
25 perce

Erste Liga: amerikai hátvédet igazolt a Corona Brasov – hivatalos

Jégkorong
50 perce

Böde-Bíró Blanka szülés után újra edzésbe állt, hamarosan visszatérhet a pályára

Kézilabda
55 perce

A Csepel TC idei kiválóságait köszöntötték

Egyéb egyéni
58 perce

Megbotránkoztató szurkolói viselkedés – nyolc NB I-es klubot büntetett az MLSZ

Labdarúgó NB I
1 órája

Keresztes Krisztián: Megköszöntem a Jóistennek, hogy gólt lőhettem a Celticnek

Légiósok
1 órája

Váratlanul bezár Pep Guardiola manchesteri étterme

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik