Allan Simonsen egyelőre nem vágyik a dán együttes kispadjára

A luxemburgi válogatott büszkélkedhet egy aranylabdással is: igaz, a Dániából szerződtetett Allan Simonsen nem játékosként, hanem szövetségi kapitányként dolgozik. Minimum meglepő fordulat egy életpályában, ha a világ egykori legjobbjának az európai elitbe semmiképpen sem tartozó nemzeti együttesnél kell bizonyítson.– …nincs ebben semmi meglepő, itt legalább nyugodtan dolgozhatom – adott választ a "Miért éppen Luxemburg?” kérdésre az 1977-es év legjobb labdarúgója, aki egyszeres KEK-, és kétszeres UEFA-kupa győztesként, valamint 56-szoros válogatottként vonult vissza. – Nem szeretem a felhajtást, elég volt abból korábban, most inkább csendben, békességben szeretnék dolgozni. – Azért a sok vereség furcsa érzést okozhat, hiszen ön a Borussia Mönchengladbach vagy éppen a Barcelona labdarúgójaként győzelemhez szokott…– Alig több, mint egy esztendeje dolgozom a luxemburgi válogatottnál, és ennyi idő alatt új csapat építését kezdtem meg. Elégedett vagyok az eddig látottakkal, valamint a fejlődés gyorsaságával, ám nyilvánvaló, hogy a lehetőségek behatároltak, hiszen a futballisták többsége amatőrként dolgozik. Azzal is tisztában vagyok, hogy lesznek hullámvölgyek is, amikor nem csak kettő–nullra kapunk ki az Eb-selejtezőkön, mint a jelenlegi sorozatban.– Éppen ezért furcsa, hogy nem hazája, Dánia válogatottjának kispadján ül. – Isten ments! A szívem szakadna meg, és nem tudom, miként élném túl, ha az általam vezetett dán válogatott rosszul szerepelne. Meg aztán igazán nagy nyomás nehezedne rám, és ez nem hiányzik. Azt azért nem mondom, hogy soha nem váltok, hiszen több országból is vannak ajánlataim, de jelenleg tökéletesen érzem magam.– Játékos-pályafutása alatt sem volt sok oka a bosszankodásra: az 1977-es év például nagyon is jól sikerült.– Ha arra gondol, ebben az évben nyertem el az aranylabdát. Szerintem ez a legnagyobb elismerés, amelyet futballista kaphat, éppen ezért is vagyok büszke erre a díjra. Amúgy az esztendőről eszembe jut az is, hogy ismét bajnokok lettünk a Mönchengladbachhal, és később egy BEK-meccsen a Népstadionban három gólt lőttem a Vasasnak.– A klubcsapataival valóban remekül szerepelt, ám Dánia legjobbjaival nem jutott fel a csúcsra. Nem sajnálja, hogy nem lehetett tagja az 1992-ben Eb-t nyert aranygenerációnak?– Ha választhatnék, akkor is inkább a nyolcvanas években futballoznék újra. A dán labdarúgás akkor indult meg felfelé, nyolcvannégyben az Eb-n bronzérmesek lettünk, szerepelhettem világbajnokságon, így nincs hiányérzetem. Mindent megtettünk, a nézők szerették azt a fajta támadó futballt, amelyet nyújtottunk. – Kit tart a valaha volt öt legjobb dán labdarúgónak?– Nehéz kérdés… Peter Schmeichel ott van a legendák között, csakúgy mint Morten Olsen vagy éppen Michael Laudrup, a maiak közül pedig talán Jon Dahl Tomassont lehet kiemelni.