Hakan Sükür ígérete

A. T. P.A. T. P.
Vágólapra másolva!
2003.08.16. 21:19
Címkék
"Daniel Tozser Galatasaray'da  írja a török klub internetes oldala. Nem kell hozzá nagy nyelvérzék, hogy a lényeget kivegyük a cikkből: a magyar fiút (Tőzsér Dánielt, ugyebár) leigazolta a 2001-es UEFA-kupa-győztes. Sokat érhet ez a szerződés&
Tôzsér Dániel immár új mezében
Tôzsér Dániel immár új mezében
Tôzsér Dániel immár új mezében
Tôzsér Dániel immár új mezében
Tôzsér Dániel immár új mezében
Tôzsér Dániel immár új mezében
Külön magyarázatra nem szorul, mekkora esélyt kapott a 18 esztendős középpályás a sorstól (no, meg a Galatától…), főleg, ha tudjuk, hogy a DVSC korábbi játékosa az első kerettel edzhet majd. A csapatot egyébként Fatih Terim irányítja, és Tőzsér olyan labdarúgókkal készülhet együtt, mint a holland Frank de Boer, minden idők egyik legjobb török csatára, a "Boszporusz bikájaként” is emlegetett Hakan Sükür, vagy éppen a Tőzsér posztján szereplő Hasan Sas. Veretes névsor… Nézzük, honnan került e sztárok közé az U19-es válogatottban a napokban csapatkapitánynak megválasztott Tőzsér Dániel.
"Szarvason nőttem fel, tizenkét éves koromban kerültem Debrecenbe, ahol a sportiskolában és az Olasz Focisuliban is játszottam, mielőtt a DVSC-hez kerültem – adott gyors önéletrajzot a 2001-ben évfolyamában legjobbnak választott tehetség. – Kétezer-kettő nyarán kerültem a Loki felnőtt keretéhez, s egy alkalommal bajnoki mérkőzésen is játszottam, csakhogy nem írtam alá új szerződést, ezért visszaküldtek az ifik közé. Most már nem bánom mindezt, hiszen jól alakul a sorsom, de nem tagadom, szükség volt édesapám buzdítására, aki gyermekkorom óta minden edzésemen és minden meccsemen jelen volt. Most megszakad a sorozat, mivel Isztambulba egyedül utaztam…”
Pontosabban nem teljesen: Tőzsérrel tartott Vladan Filipovics FIFA-licences menedzser, aki összehozta a két felet. A szerb származású játékosügynöknél álljunk meg egy pillanatra: nagy bravúr, hogy sikerült Tőzsért eladnia a Galatasaraynak, ugyanis hírlik, arrafelé korábban megharagudtak a magyarokra. Emlékezetes, mint azt akkoriban lapunk is megírta, alig fél éve Gera Zoltánt és Dragóner Attilát várták az együtteshez, ám a két válogatott akkor nem érkezett meg. Mesélik, a Gera és Dragóner feliratú, számozott mez már a játékosok kezében volt, ám akkor Gera visszakozott, mire a Boszporusz partján kijelentették: elég volt a magyarokból. Szerencsére meggondolták magukat…
Jegyezzük meg ismét: sokat érhet ez a szerződés…
És nem csupán Tőzsér Dánielnek, a magyar futballnak is. Mert gondoljunk bele: ha az irányító jól teljesít a jövőben, talán a többi magyar tehetség előtt is nagyobb lehetőség nyílik a neves európai egyleteknél. S ez a válogatott szempontjából is jó lehet. A kérdés csupán az: megragadja-e az esélyt a Galatasaray legújabb szerzeménye?
"Rövid és hosszú távú tervem ugyanaz: legfeljebb másfél éven belül szeretnék játéklehetőséget kapni új csapatomban, és addigra minimum az utánpótlás-válogatottig szeretném vinni. Mindig nagy terveim voltak, de csak így tudom elérni a célomat. Pénteken érkeztem, és egyelőre az edzőközpont négycsillagos szállodájában lakom, így nem kell sokat sétálni, hogy leérjek a tréningre. Megjegyzem: négy füves és két műfüves pályán zajlanak a gyakorlások, így figyelnem kell, hogy el ne tévedjek.”
Azért az elmúlt hónapokban a fiatalember már hozzászokhatott a remek körülményekhez, hiszen a belga Anderlecht és a francia Marseille is tesztelte. Ô azonban a BL-selejtezőben szerdán a CSZKA Szófia ellenében 3–0-ra diadalmaskodó törököket választotta.
"Elsősorban azért, mert tudom, Fatih Terim szereti a fiatalokat, s az én igazolásomhoz is ő ragaszkodott. Megtisztelő, hogy kérésére egyedüli tizenkilenc év alatti játékosként a felnőttekkel edzhetek, így még az sem zavar, hogy az első időszakban várhatóan kevés lehetőséget kapok majd. Pénteken egyébként találkoztam Terimmel, aki a BL-siker után feltűnően jókedvű volt, és megjegyezte, rajtam tartja a szemét. Persze nemcsak ő figyel rám: két újságban is megjelent a képem, s egy butikban már fel is ismertek… De a legnagyobb élmény az volt, ahogy a játékostársak fogadtak: Frank de Boer, Hasan Sas és Hakan Sükür is külön gratulált, sőt, utóbbi egy jó tanáccsal is szolgált. A támadó, akinek menedzserével Vladan Filipovics is jó kapcsolatot ápol, annyit jegyzett meg: mindig maradjak a közelében, s akkor nem lesz semmi gondom. Kezdetnek jó ajánlólevél…”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik