Ez nagyon el lett rontva

– Persze, mondhatnám azt, hogy a hetvenötödik perc után érzékeltem, kezdi hitét veszíteni a társaság, azonban ez így mégsem teljesen igaz, hiszen a hajrában is próbáltak a játékosaim gólt rúgni, valahogy egyenlíteni. Örök igazság: egy mérkőzés a lefújásig tart, sőt, a kilencvenedik perc utáni hosszabbítás során is van remény még kétgólos hátrányban is. De… Arra, ami Rigában történt velünk, nem számítottam.
– Ne haragudjon, tudom, látom és a szavaiból érzem, hogy megviselte a vereség, de egy ilyen kudrac után provokálnom kell: mire számított?
– Arra, hogy a lettek ilyen tüskés futballt játszanak, arra építenek majd, hogy mi támadunk, ők kontráznak és a két gyors szélsőjüket indítva támadnak…
– És?
– És ez is történt.
– No, jó, de ha ön, a kapitány erre készült – és valóban tudom, hogy így tett, hiszen a találkozó előtt éppen erről nyilatkozott –, mi több, erre felkészítette a játékosait, akkor miért érvényesülhetett mégis a lettek akarata?
– Mi győzni mentünk Rigába, és ezt most utólag még akkor is elmondom, ha a mérkőzés felvezetése során már hangsúlyoztam, hogy Lettországban a döntetlen sem lenne rossz eredmény – nekünk. A felkészülésünk, a csapatöszszeállítás, a játékosok hozzáállása azt sugallta a számomra, és úgy gondolom mindenki más számára, hogy a sors adta esélyt a válogatott képes lesz kihasználni. A mérkőzés kezdeti szakaszában nem volt baj a játékunkkal, uraltuk a pályát, szinte a kapu elé szögeztük a letteket, hét szögletrúgást végezhettünk el, de… De ezek a lehetőségek nem jelentettek valós veszélyt, az egy kivételt Fehér Csaba távoli lövése jelentette. Nem akarom hosszúra nyújtani, így a mondandóm lényege az: a csapat minden tagja tudhatta, hogy mi a lett válogatott erőssége, és éppen ezt a feladatot nem tudta megoldani.
– Kérem, mondja el, hogy mi volt ez a bizonyos feladat?
– Az első gól előtt kontratámadást indítottak a lettek, azonban egy ilyen szituációból még nem kell feltétlenül hátrányba kerülni: Maris Verpakovskis három hátvédünk kíséretében a hálóba tudta rúgni a labdát. Az előzetes taktikai figyelmeztetés úgy szólt: a két lett szélsőt kettős őrizetben kell figyelni. Ez, enyhén szólva sem valósult meg. Ráadásul Verpakovskis gólja előtt mi végezhettünk el szabadrúgást az ellenfél kapuja előtt, azaz mindenkinek volt ideje, lehetősége elfoglalni a taktika szabta pozícióját, és mégis… A lett szélső a felezővonaltól futhatott már-már gond nélkül a tizenhatosunkig. Azért ez, ezen a szinten, nagy hiba. A játék így hiába mutatta a mi fölényünket, azt, hogy a futballistáim gólt akartak rúgni, ez önmagában még nem lehetett elég a sikerhez. A mérkőzés előtti napokban éppen arról beszéltünk – és ezt éppenséggel a lapjukban is nyilatkoztam –, hogy fejben is mindvégig koncentráltan ott kell lenni a pályán. Egy ilyen találkozón nem lehet megingani.
– Most a meccset a lelátóról néző ember véleményét hallja: úgy tűnt, hogy a megingáson kívül volt más gond is. Lőw Zsolt negyedórányi játék után csak szenvedett, kifulladt, a futógyorsasága pedig finoman fogalmazva is mosolyogtató volt Verpakovskis ellen, míg Király Gábor az első gólnál feleslegesen futott ki a kapujából, majd a második lett gólnál nem uralta az öt és felesen belüli területet.
– Lőw Zsolt egy "medvepuszit” kapott a combjára…
– …akkor miért nem cserélte le rögvest?
– Mert a test test elleni küzdelmeket nem veszítette el. Igaz, láthatóan nagyobb erőfeszítéssel küzdött, de úgy gondoltam, a szünetben szerencsésebb váltani. Király Gábor megoldását az előbb már analizáltam, mégpedig azzal, hogy a lett támadó a védőinkkel a nyakán hatvan méteren át zavartalanul vezette a labdát, mígnem a tizenhatosunk elé ért, és azt hiszem, a kapusunk az általa legjobbnak vélt megoldást választva próbált menteni a helyzetben. A futballban nincsen "ha”, így nem tudom megmondani, hogy Verpakovskis belövi-e a labdát a hálóba, ha Király Gábor a gólvonal előtt marad. Még egyszer mondom: a lett csatár nyakán ott volt három védőnk.
– Ön milyen tanulságokat vont le e keserves véget ért Eb-selejtező kapcsán?
– Például azt, hogy van akaratuk a futballistáimnak, de ez önmagában még nem elég ahhoz, hogy a hátrány kiegyenlítődjön egy, a tudásban mienkhez hasonló válogatott ellen. Nem elég az előre való játékra, a támadásra figyelni, nem lehet ilyen hatalmas területet hagyni az ellenfél számára, és bebizonyosodott, hogy Rigában nem tudtunk az igazán gyors játékosokra figyelni. A mi futballunkból hiányzott a leleményesség, és a nagy akarás közepette szépen belesétáltunk a késbe.
– Igaza van: ez a lettek elleni vereség tőrdöfés volt a javából, ez a meccs az eredményt tekintve nagyon el lett rontva. Mit gondol, ezek után a lengyelek ellen sikerülhet a bravúr?
– Kérem, higgyék el: a győzelem reménye adott hitet ennek a válogatottnak a rigai selejtező előtt is, és azt ígérhetem, Budapesten a saját közönségünk előtt mindent megteszünk azért, hogy ezt a vereséget elfeledtessük, és várhassuk a pótselejtező sorsolását.