A magyar futball szerelmese

– A magyar válogatott pályaedzőjével beszélek?
– Azt hiszem, téves, László Csaba vagyok. Persze, nem a pénzügyminiszter.
– Lehet, hogy mégis önt keressük: a pénteki lapszámunkban német újságírói forrásokra hivatkozva megírtuk, az ön neve is szóba került az imént említett pozíció betöltésére.
– Önnek is csak azt tudom mondani, amit német kollégáinak: fogalmam sincs, honnan az információ, nekem senki nem szólt ebben az ügyben. Sőt már főnökeim a Borussia Mönchengladbachtól is kerestek, hogy valóban elhagyom-e a csapatot, de a vezetőknek sem tudtam semmit mondani.
– Azért nekünk mesélhetne: például a pályafutásáról, hiszen, ezt is Németországból hallottuk, szűkebb otthonában nagy elismerésnek örvend…
– Ha így van, ez a hír büszkeséggel tölt el. Nos, címszavakban az életem: Székelyudvarhelyen születtem, s tizenhét évesen már a felnőttcsapatban futballoztam, itt, valamint Székelykeresztúron a harmadik osztályban szerepeltem, aztán húszévesen, 1986-ban egy rokonomhoz utaztam Németországba. Félig családi, félig hivatalos látogatás volt, aztán a maradás mellett döntöttem, s elkezdtem csapatot keresni magamnak. Ez akkoriban nem volt egyszerű, hiszen összesen három szerződtetett külföldi lehetett egy klubban, így az UEFA-kupa-résztvevő Bayer Uerdingen és a Bundesliga élvonalába igyekvő Fortuna Köln is csupán az amatőrök közé hívott. Rájöttem, futball mellett dolgoznom is kell – megjegyzem, emiatt sokan furcsán néztek rám –, így az egyik autógyárnál álltam munkába, ahol mára az eladási osztály kishaszonjárművekkel foglalkozó részlegén vezető ügyintéző vagyok.

– Azt hittem, a Borussia U16-os fiataljainak az edzője.
– Jók az információi, ám a kettő együtt is működik: délelőtt üzletemberekkel tárgyalok, s folyamatosan tanulom a marketing és az eladás trükkjeit, délután pedig a srácoknak tartok foglalkozást. De bevallom, sokszor előfordul, hogy az egész napomat a csapatnak szentelem, hiszen a klub egyik játékosmegfigyelője vagyok. Ha valóban elismerően szóltak rólam, talán annak köszönhető, hogy olyan futballistákat vittem a Mönchengladbachoz, akik stabil korosztályos válogatottak lettek a kezem alatt, s többen már a felnőttcsapatban is szerepelnek. S nem győzöm hangsúlyozni, egész idő alatt tanultam, elvégeztem a kölni sportfőiskola labdarúgó szakát is.
– Amelyet, ugyebár, Bicskei Bertalan, Kisteleki István és Varga Zoltán is befejezett.
– Így van, és ez is bizonyíték arra, hogy komolyan gondolom az edzősködést. Huszonnégy esztendős koromban, túl egy térdszalagszakadáson, amelyet később nyolc műtét követett, még inkább megbizonyosodtam arról, nem elég, ha valaki futballista volt, mellette tanulni is kell. Elárulom, korábban nem csupán a Bayer Leverkusen és az 1. FC Köln hívott, hanem magyar élvonalbeli együttesek vezetői is megkerestek, ráadásul ők vezetőedzőnek szerződtettek volna, ám nem akartam reflektorfénybe kerülni. Úgy voltam vele, csak akkor üljek autóba, ha már van jogosítványom – addig meg igyekeztem minél többet ellesni a Mönchengladbachnál, például tanítómesteremtől, a Hertha BSC jelenlegi vezetőedzőjétől, Hans Mayertől. No, és persze, mivel nemcsak Kölnben, hanem Erdélyben és Budapesten is igyekszem sok időt eltölteni, figyeltem a magyar labdarúgást is.
– És mi a véleménye a honi állapotokról?
– Jobb a helyzet annál, mint ahogy sokan látják – belőlük gyaníthatóan a keserűség beszél, mivel nemzetközi szinten nem volt kiugró eredmény az elmúlt időszakban. Pedig emlékszem, gyermekként sokszor húsz kilométert gyalogoltunk, hogy a Hargitán olyan helyet találjunk, ahol fogható a Videoton, a Ferencváros vagy az Újpest egy-egy kupameccse. Ezért is örülök a Debrecen sikerének, ez talán némi hitet adhat a szurkolóknak is.
– A válogatottról miként vélekedik?
– A lengyelek elleni budapesti öszszecsapás kivételével a magyar válogatott minden találkozóját láttam, sőt Stockholmban három külföldi menedzserrel tekintettem meg a svédek elleni, egy egyre végződött mérkőzést, s bizony az ügynökök több nevet is beírtak jegyzetfüzetükbe. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy Lothar Matthäus jó labdarúgókra számíthat, akik külföldi bajnokságokban edződnek. Sőt a Bundesligában szereplő Király Gábor, Dárdai Pál, Szabics Imre és Lisztes Krisztián is kulcsjátékos együttesében, miként Hollandiában Fehér Csaba, s ne feledkezzünk el a hosszú ideje Portugáliában profiskodó Fehér Miklósról sem.
– Hamarosan akár együtt is dolgozhat velük. Na, vissza is tértünk az eredeti témához…
– …és csak ismételhetem magam: engem senki nem keresett, és így nem tudok semmit az ügyről.
– Ha felkérik pályaedzőnek a válogatott mellé, elvállalná a feladatot?
– Ilyen kérdést feltenni a magyar futball szerelmesének?! Bár nyárig még szerződésem van a Mönchengladbachnál, s ott már jelezték, szeretnének tárgyalni a hosszabbításról, ha Lothar Matthäusnak szüksége van rám, bizonnyal elfogadnám a felkérést.
– A szövetségi kapitányt ismeri?
– Soha nem találkoztam vele, egy közös pont azonban van az életünkben: ő játékosként, én pedig edzőként kezdtem profikarrieremet a Borussia Mönchengladbachnál.