Meg nem tojt tojásokról szó se essék!

– Régi igazság: a futballista, az edző otthonában is az asszony az úr! Az ön felesége hogyan viseli a megpróbáltatásokat?
– Olykor dühösen – kacsint egyet Lothar Matthäus, és mosolyog, így akár gondolhatnánk, most valami vicces mondat következik, mégpedig a futballedzők nagy áldozatot vállaló feleségeinek hősies helytállásáról, de nem, a német sztár komolyan véve a kérdést, komolyan is folytatja. – Nem könnyű velem. Megy a vacsora, az asztal gyönyörűen megterítve, ínycsiklandó falatok minden tányéron, és akkor eszembe jut valami… Valami, ami fontos a futballal, a válogatottal kapcsolatban, és máris felállok, kezembe veszem a mobiltelefonomat, és beszélek, beszélek. Ez a helyzet. Nem tudok elszakadni a labdarúgástól. A brazilok elleni meccs megszervezése hat hét kemény munka volt. A fiammal elmentem néhány napra pihenni, de a közelgő derbi mindvégig a fejemben volt…
– Csak azt ne mondja, hogy a nap huszonnégy órájában…
– De, a nap huszonnégy órájában a futball körül forog az agyam. Nem is lehet másként, ez a világ ezt követeli meg. Akik körülöttem vannak, ugyanilyen emberek. Nem akarok senkit hősnek beállítani, de a labdarúgásban a siker a feltétel nélküli, alázatos hozzáálláson múlik. Jó példa a mellettem dolgozó üzletemberé, Peter Pelladyé, aki hajnalban kezdi és éjfélkor fejezi be a munkáját. Mégpedig a magyar focival is kapcsolatos üzletemberi munkálkodását, és ugyanilyennek ismertem meg a válogatott új menedzserét, Hrutka Jánost is. ---- – Ne sértődjön meg, de…
– Ugyan már, csak bátran!
– Szóval, ne sértődjön meg, de magyar kapitányként meglehetősen korlátozott a mozgástere. Hogy mást ne említsünk: a beiktatása után röviddel már célzatosan arról nyilatkozott, hogy önnek Budapesten jó, ha harmincnapnyi munkája van egy évben szövetségi kapitányként. Ne mondja, hogy a maradék háromszázharmincöt nap során is csak a magyar futball tölti ki a gondolatait!
– Pedig így van… Mondogatták eleget: Lothar Matthäus majd megismeri a magyar futballt, és akkor rádöbben, hogy itt mi a helyzet. Kérem szépen, az elmúlt hónapokban valóban megismertem sok mindent, éppen ezért mondom azt: a nap huszonnégy órája is kevés arra, hogy előrébb juttassuk a magyar futballt. Merthogy valóban látom már, a létesítményhelyzet, avagy az utánpótlás gondjainak megoldása komoly energia- és üzleti befektetéseket kíván. Azonban elhihetik, ez az, ami a nagy kihívás, éppen ezért dolgozom a háttérben is nagyon sokat. A válogatottnál végzett szakmai munka harminc napjánál lényegesen többet.
– Ha már ismeri a magyar futball közállapotait, akkor kérjük, válasszon a jelzők közül, hogy milyennek látja a magyar profifutballt: gyengének, szánalmasnak, avagy éppenséggel jónak?
– Ne kategorizáljunk, mert az rossz irányba visz! Nagyon nagy tehetségei vannak a magyar labdarúgásnak is, azonban itt mások a lehetőségek. Csak egyetlen példa: a minap Berlinben egy rendhagyó tehetségkutatáson vettem részt, és olyan televíziós produkcióban, ahol tizenöt-tizenhét éves futballisták mutatták be a tudásukat, de folyamatosan rostáltuk őket. Kemény harc volt: csak az maradt versenyben, aki testben, lélekben bírta a terhelést. No, a srácok ezért a szereplésért kaptak ötszáz eurót, valamint a lehetőséget, hogy egy hétig a Hertha ifistáival edzhettek. Azaz kipróbálhatták, megmutathatták magukat, milyen ügyesek, milyen kitartóak. És ilyen, az ifjúsági futballal kapcsolatos kezdeményezés még van ezer… ---- – Befejezzük a mondatot ön helyett: Németországban…
– De én még nem fejezem be a mondatot, mert hiszem, hogy itt, Magyarországon is minden jó kezdeményezés megvalósítható vagy legalább kipróbálható. Csupán a megfelelő szándék és hozzállás kell, és az, hogy azok, akik a futball holdudvarában vannak, huszonnégy órán át ezért dolgozzanak.
– A munka helyett nálunk jobban megy a bújkálás és az ígérgetés. A kívülálló számára úgy tűnhet, Lothar Matthäus személye is inkább afféle falnak jó: a hírneve, a nimbusza, a sérthetetlensége sok mindent eltakar. Az ön érkezése – ha tudja, tudja, ha nem, nem – a tavalyi, újabb kudarcok után sok futballvezetőt, köztük az MLSZ elnökét és elnökségét is megmentette a bukástól.
– Ugye, nem gondolják, hogy ezért jöttem ide?! Mögöttem senkinek sem kell bújkálnia!
– Ön nem így gondolja, de más gondolhatta éppenséggel így.
– Nem hiszem! Azt önök is tudják, már évekkel ezelőtt szó volt arról, hogy Magyarországra jövök. Ilyen-olyan csatornákon eljutott hozzám a megkeresés, azonban csak tavaly év végén láttam azt, hogy itt igenis érdemes egy nagy célért – nevezetesen a kétezer-hatos világbajnokságért – dolgozni. Én ugyanis nem az elnökért, hanem a magyar futballért dolgozom. Ja, és persze önmagamért is. Azonban a sikerességhez egyedül nem vagyok elég, ahhoz kell az MLSZ elnökének, Bozóky Imrének a segítsége is. És azt látom, hogy ő sem bújik mögém, hanem velem együtt, az első sorban próbál tenni a sikerekért.
– Ha már az MLSZ vezetésénél tartunk! Ezekben a napokban a szövetség vezetőségének éppenséggel van miért izgulnia, hiszen közeleg május harmincadika.
– Ó, a Besiktas. Hogyan is mondjam… Olyan tojásról ne beszéljünk, amit még meg sem tojtak!
– No, de még néhány nap és kipottyan.
– Mondhatnám, hogy majd akkor kérdezzenek róla.
– Ennyivel nem ráz le minket!
– Na jó, akkor csak annyit: a futball egy kőkemény biznisz. Elnökválasztás lesz a Besiktasnál, és az egyik elnökjelölt bedobta a nevemet, a másik két elnökjelölt pedig két másik, a világ futballjában szintúgy jól csengő névvel rukkolt elő.
– Hát azért Lothar Matthäus esetében jóval konkrétabb eseményekről cikkezhettünk: aláírt előszerződés, mesés pénzek, edzősködés az isztambuli luxuskörülmények között. Mi az igazság?
– Az, hogy itt vagyok, és a magyar válogatott szövetségi kapitányaként dolgozom. Ez biztos. Mint ahogy az is, hogy nemcsak a pénz számít, hanem az is, hogy Budapesten nagyon jól érzem magam. Ugyanakkor a labdarúgásban voltak, és eztán is lesznek megkeresések. Nem titok, amikor a minap Milánóban jártam, akkor a törökök udvariasan kérdezték, beszélgethetnének-e velem, és erre hasonló udvariassággal azt közöltem, hogy igen. Ôk elmondták a magukét, én pedig azt, hogy uraim, én a magyar válogatott kapitányaként végzem a munkámat, és ezen nem óhajtok változtatni. És még hozzáteszem: ahogy eddig is, úgy ezután is minden ajánlatot meg fogok hallgatni. Gondolom, hasonló esetben, a saját szakmájukban, önök sem tesznek másképp.
– Szóval mérget vehetünk rá, hogy marad?
– Még egyszer: a magyar válogatott kapitánya vagyok. Tőlem nem hallanak jóslatokat – akkor sem, ha sokadszorra is teszik fel ugyanazt a kérdést más és más szavakba csomagolva –, hogy május után majd ez vagy az történik velem. A futballedzősködés, főleg, ha az embert ismerik a világban, olyan szakma, ahol általában új lehetőségeket villantanak fel a trénerek előtt. Ez egy örök körforgás… ---- Akik az elmúlt esztendőkben figyelemmel követték a német lapokat, elsősorban a hírhedt-híres Bildet, azok tudják, Lothar Matthäus gyakran volt a lesifotósok célpontja, botránykrónikák főszereplője. Ehhez képest a magyarországi munkálkodása óta gyakorlatilag még egyszer sem "találta meg" a bulvársajtó, az újságokban szinte kizárólag csak szakemberi minőségében szerepelt.
Meg is kérdeztük: semmi bárok, semmi lányok, kispolgár lett, vagy a magyar paparazzók ügyetlenek?
"Bárokban azért most is megfordulok, de túlzottan érdekes téma nem lehetek, mert ha nővel vagyok, az mindig a feleségem – mondta a felvetésre nevetve a kapitány. – Egyébként a sajtó gyakran ott is botrányt kavar, ahol nincs is, így nyugodtan kijelenthetem: hálás vagyok a magyar újságíróknak, mert – talán egyetlen kivételtől eltekintve – nagyon korrekten viselkednek velem, nem dúlják fel a magánéletemet."