Összefogás, itt? Ugyan, kérem!

Hihetetlen mindez, hiszen a magyar futballszerető nép, hajdanán éppenséggel még azon bosszankodott, hogy miért nem a klaszszis Kocsis Lajos vagy a nehéztüzér Váradi Béla kap meghívót… Rég volt. Az utóbbi években egyértelműen leértékelődött a válogatottság, nincs ezen mit szépíteni, nemzeti csapatunk olykor olyan volt, mint egy kísérleti laboratórium, amelyben nemcsak professzorok, de partvissal mászkáló takarítónők is rendszeresen felbukkantak. Itt van a nyakunkon a franciák elleni barátságos meccs (nem lenne jó, ha Metzben maradék presztízsünket is elvesztenénk), majd az izlandi világbajnoki selejtező.
És Lothar Matthäusban újra forrnak az indulatok.
A helyzet enyhén szólva sem biztató.

Csalódást jelentő, furcsa kifogások

- Ha csak a fele igaz annak, amit az egyik "bennfentes" elmesélt nekem, akkor az ön helyében bemennék az MLSZ székházába, kipakolnám a fiókomat, venném a kalapomat, s meg sem állnék Münchenig, Bécsig vagy legalábbis Belgrádig.
- Kíváncsivá tett, vajon mit hallott, hogy rögvest lemondásra szólít fel - húzta fel a szemöldökét Lothar Matthäus.
- Például azt, hogy a játékosok egymás után mondják le a válogatottságot. Hiába hívott meg néhány futballistát, azok egyszerűen kikosarazták. Már-már ott tartunk, hogy könyörögni kell, hogy vegye már föl végre valaki a címeres mezt. Cáfoljon meg, és mondja azt, hogy ez nem igaz.
- Nézze, valóban volt egy-két labdarúgó, akit szerettem volna behívni, és különböző indokokkal lemondta a meghívást. De nem kell ebből ilyen nagy ügyet csinálni. Lassan hozzá kell szoknom, hogy Magyarországon nem mindenkinek dicsőség válogatottnak lenni.

- Akkor legyünk konkrétak: először is, mi az igazság Szűcs Lajossal kapcsolatban?
- Lefordították nekem, hogy a Ferencváros kapusa mit nyilatkozott a Nemzeti Sportban, és mindez bizony nagyon meglepett. A kapus szavaiból csak annyi igaz, hogy nem személyesen beszéltünk egymással, így tehát nem a szemembe mondta: ő nem kíván többet válogatott lenni. De ettől még igaz, hiszen az edzője, László Csaba, valamint a válogatott menedzsere, Hrutka János is erről beszélt nekem. Sőt mindketten egybehangzóan állítják: Szűcs Lajosnak elege lett a kispadból, ahogy ő számolta, ötvenszer ült csereként a válogatottban bevetésre készen, és ebből már nem kér többet. Tehát nem én találtam ki a sztorit. Az, hogy Szűcs Lajos most hogyan próbálja kimosni magát, nem különösebben érdekel. Ahogy hallom, nem ez az első eset, hogy lemondja a válogatottságot.

- Egyébként szándékában állt meghívni a Fradi kapusát?
- Erről most már felesleges beszélni.
- Mi a helyzet Rósa Dénessel?
- Öt nappal ezelőtt feltettük neki a kérdést: milyen állapotban van, vállalná-e a franciák és az izlandiak elleni meccset? Erre a játékos valami sérülésről kezdett el beszélni, de én azon sem csodálkoznék, ha egyszerűen csak nyaralni menne futball helyett. Ez van… ---- - Nézzük tovább… Mi van Tóth Andrással, a Vasas hátvédjével?
- Látom, valaki tényleg felvilágosította. Igen, őt is be akartuk hívni azzal az indokkal, hogy itt a lehetőség, ismét bizonyíthat, akárcsak a németek ellen tavaly nyáron. De nem, Tóth András sem akart csatlakozni hozzánk, de azt meg ne kérdezze, hogy milyen indokot talált ki.
- Nem kérdezem, mondom: a játékos úgy érzi, túl sok kritikát kapott a legutóbbi válogatottbéli szereplései kapcsán.
- No comment…

- Azért mondtam én, hogy az ön helyében…
- Nem vagyunk könnyű helyzetben, ez tény, főként ha figyelembe vesszük a debreceni vezetők hozzáállását. Kérdem én - immár ezredszer -, Magyarországon nem a válogatott a legfontosabb? Itt képtelenek összefogni a közös célért, és úgy dolgozni a kluboknál? Miért nem segítik a munkámat? Hiszen ha a nemzeti csapatnak jól megy, az hat a klubokra is. Jönnek a játékosmenedzserek, újra reflektorfénybe kerülhet az egész sportág. Ehelyett mi történt? A Debrecen már bajnok volt, az előnye behozhatatlan, gyakorlatilag tét nélküli meccsei voltak hátra, és az edző, gondolom, a vezetőség tudtával, nem pihentette, óvta a válogatottakat, hanem pályára küldte őket. Lám, itt az eredmény: sérülés miatt Komlósi Ádám, Éger László és Böőr Zoltán sem lehet tagja a keretnek.

Akik most kiléptek a táncból, megbánják

- Ezután próbáljon meggyőzni az optimista gondolkodás fontosságáról…
- Azt hiszi, kétségbe vagyok esve? Ugyan már, szerencsére vannak játékosaim, akik boldogok, hogy itt lehetnek, akik alig várják, hogy címeres mezben hallgathassák a Himnuszt. Állítom, erős csapatunk van, és ezt bebizonyítjuk mind a franciák, mind az izlandiak ellen. Elismerem, pénteken még meglehetősen rosszkedvű voltam, de aztán jött a szombat, és a délelőtti edzésen újra meggyőződhettem arról, hogy az olykor megmagyarázhatatlan események ellenére is érdemes itt dolgozni.

- Nem akarom újra meg újra megkérdezni, hogy miért mondja mindezt, ön tudja mi az, ami még mindig itt tartja, és milyen erő segítségével próbálja a víz felszínén tartani az évek, évtizedek óta süllyedő hajót. Tartok tőle, egy hét múlva újabb keserű tapasztalatokkal lehet gazdagabb…
- Rosszul gondolja. A franciákkal jó kis meccset játszunk majd, ebben biztos vagyok. De nekünk sokkal fontosabb az izlandiak elleni összecsapás. Alaposan feltérképeztük az ellenfeleket, videón mindkét csapat korábbi találkozóiból kaphattunk ízelítőt. Ne féltse a csapatot, és ne temesse az esélyeinket. Meglátja, akik most kiléptek ebből a táncból, azok később megbánják… ---- "Alaposan kicserélődött a társaság" - állapította meg Tóth Norbert, aki az utolsó "válogatott" emlékét egy két évvel ezelőtti mérkőzés apropóján őrzi. Arról persze szó sem volt, hogy az Újpest 28 esztendős labdarúgójának be kellett volna mutatkoznia - köztünk szólva: régóta esedékes - meghívása kapcsán, ugyanakkor sokan szorongatták a kezét. Gratuláltak tudniillik a valóban elismerésre méltó tavaszi teljesítményéhez, no meg a lila-fehér együttes negyedik helyezéséhez. Igaz, ami utóbbit illeti, a középpályás nem volt annyira elragadtatva a végeredménytől…

- Sőt, én nagy csalódásként élem meg, hogy lemaradtunk a dobogóról - kesergett az idáig 16 válogatottságot jegyző Tóth Norbert. - Valójában nem is az bánt, hogy nem kapok érmet, sokkal inkább az, hogy az ősszel nem állhatunk rajthoz az UEFA-kupában.

- No, igen, ahhoz képest, hogy a tavasznak úgy vágtak neki: akár még a Bajnokok Ligája-indulás kiharcolása sem lehetetlen…
- Azt talán túlzás volt remélni, hogy a nagy hátrányunkat ledolgozva befutunk az első helyre, ám az tagadhatatlan: az ezüstérmes pozíció megszerzésében mindenki őszintén hitt. A sors fintora, hogy az őszi szezon után velünk szemben kilencpontos előnyre szert tevő Ferencvárost meg is előzhettük volna, miközben a Debrecen utolérésére esélyünk sem volt.

- Ha jól sejtem, már tudja is a választ arra a kérdésre: hol rontották el?
- Sokat nem kell ezen tipródni… Ott, hogy a nálunk gyengébbnek tartott csapatok ellen rengeteg pontot vesztettünk, amikor legutóbb utánaszámoltam, tizenhatig jutottam. S ez már csak azért is bosszantó, mert a rangadókon jól szerepeltünk, nem akadt olyan riválisunk, amelylyel szemben negatív lenne a mérlegünk.
- Magyarország is hasonlóval büszkélkedhet a soron következő két vetélytárs, Franciaország, illetve Izland ellenében…
- Ezt jó tudni. Persze jó lenne javítani még a statisztikát.

- Egy-két hónapja aligha gondolta volna, hogy május végén nem a francia Riviérára, hanem valamivel feljebb, Metzbe készül majd.
- Bevallom, meglepődtem, amikor legutóbb felfedeztem a nevem a szövetségi kapitány listáján. Már úgy voltam vele, többé nem leszek válogatott, hiszen hiába ment jól a játék a mögöttünk hagyott szezonban, hiába éreztem úgy, hogy talán pályafutásom legjobb időszakát élem, korábban feleslegesen vártam a meghívót… Természetesen örömmel vettem, hogy mégis számítanak rám a szűk keretben, de mostanra nőtt az étvágyam: nemcsak az utazó, hanem a pályára lépő keretbe is szeretnék bekerülni. Legalább bizonyíthatnám, hogy méltó vagyok a bizalomra.

- Az előretekintés előtt némi múltidézés: emlékszik eddigi utolsó nemzeti együttesbeli fellépésére?
- Két éve, még Gellei Imre kapitánykodása idején futballoztam Luxemburg ellen. Habár az a találkozó nem elsősorban rólam szólt, hanem a válogatottban két góllal debütáló Szabics Imréről.
- Akkor most következzék az elkerülhetetlen esélylatolgatás: mire számítsunk a keddi barátságos, majd a szombati tétmérkőzésen?
- Franciaország mindmáig a világ egyik legerősebb csapata, ellene játszani megtiszteltetés. Az izlandi összecsapásunk viszont még nagyobb jelentőséggel bír, hiszen semmi más, csak a reykjavíki győzelmünk adhat reményt a folytatásra. Úgyhogy a magam részéről kiegyeznék a két meccsen szerzett három ponttal. Mondjuk azért is, mert hiába nyernénk Metzben, azért nem járna pont… ---- Miközben a tegnap délelőtti edzésen a melegítőbe öltözött játékosok a metzi, valamint a reykjavíki mérkőzés esélyeit latolgatták, egy civilbe öltözött fiatalember éppen búcsúzott.

A holland NAC Bredában légióskodó Pető Tamás a világ egyik legbalszerencsésebb futballistája, nem elég, hogy súlyos térdsérülése miatt egy évet hagyott ki, azóta újabb és újabb nyavalyák gátolják abban, hogy viszszatérjen a válogatottba. Immár harmadszor hívják meg, de hiába, most a vádlija durrant be…

"Elképesztő, engem üldöz a balsors - kesergett a középpályás. - Alig várom, hogy játszhassak a válogatottban, érzem, tudom, hogy a kapitány számít rám, és nem megy… Sebaj, majd az őszi meccseken ott leszek, és most majd nélkülem is nyernek a fiúk Izlandon."