Immár két éve nincs közöttünk a leghíresebb magyar, Puskás Ferenc

Puskás Ferenc 1942-től tartozott a Kispesti AC labdarúgócsapatának felnőttkeretéhez, 1943-ban ott mutatkozott be az élvonalban, és magyarországi pályafutása alatt nem is lett hűtlen a klubhoz, csak a KAC, illetve jogutódja, a Budapesti Honvéd színeiben szerepelt.

A fiatal balösszekötő hamar helyet követelt magának az együttesben, ahol sokáig édesapja, a Vasas és a Kispest egykori kiváló labdarúgója volt az edzője. Puskás a tehetségének köszönhetően már közvetlenül a második világháború után, 1945-ben magára húzhatta a címeres mezt, és góllal járult hozzá az Ausztria ellen aratott 5:2-es diadalhoz.

Első nagy válogatott tornája az 1952-es helsinki olimpia volt, ahol aranyéremig vezette a magyar együttest. A jugoszlávok elleni döntőben a kihagyott tizenegyesét szép góllal feledtette.

A magyar csapattól a svájci vb-n is elsőséget vártak, de a fináléban az NSZK váratlan, 3:2-es győzelmet aratott ellene.

Puskás 1956-ban elutazott a Honvéd dél-amerikai túrájára, ami miatt egy évre el akarták tiltani. A 84-szeres (később egy 1956-os meccs hivatalossá tétele után ez a szám 85-re nőtt) válogatott játékos úgy döntött, hogy nem tér vissza Magyarországra. Itthon ötször volt bajnok, négyszer gólkirály.

FIFA-eltiltása miatt csak 1958-ban mutatkozhatott be a Real Madridban, amellyel további szép sikereket ért el. 1960-ban például négy góllal járult hozzá a Frankfurt elleni BEK-döntőben aratott győzelemhez. Puskás egészen 40 éves koráig játszott a madridi csapatban, az ottani válogatott mezét pedig négyszer húzta fel.

Spanyolországban hatszor volt bajnok, egyszer kupagyőztes, háromszor BEK-győztes, négyszer pedig gólkirály.

Edzői pályafutását Alicantéban kezdte, majd Amerikában a Vancouvert irányította. Egy rövid, az Alavésnél töltött kitérő után a legnagyobb sikereit szakvezetőként a görög Panathinaikosszal érte el, amelyet eljuttatott a BEK-döntőig.

Dirigálta később a Murciát, egykori realos csapattársával, Hector Riallal irányította egy rövid ideig Szaúd-Arábia válogatottját, majd a chilei Colo-Colo, az AEK Athén és az egyiptomi Al-Maszri következett.

Edzői pályafutása utolsó éveiben dolgozott a paraguayi Sol de Américánál és Cerro Portenónál, illetve az ausztrál South Melbourne-nél is.

1993-ban Jenei Imre lemondása után kérték fel a magyar szövetségi kapitányi posztra, amelyet négy mérkőzésre el is vállalt. Ő sem tudott csodát tenni a vb-selejtezőkön gyengén szereplő nemzeti tizeneggyel, ám az Írország elleni 4–2-es győzelem máig emlékezetes.

A legendás labdarúgó az utolsó éveiben súlyos, Alzheimer-kór-szerű betegségtől szenvedett, így a közszerepléstől ekkor már visszavonult.