„Megteremtettük a lehetőséget, hogy mi irányítsuk az eseményeket”

Vágólapra másolva!
2009.04.01. 08:44
A kötelezők utolsó köre jön: az Albánia és Málta ellen eddig a maximális 12 pontból már kilencet begyűjtő magyar labdarúgó-válogatott 19 órától a Puskás Ferenc Stadionban fogadja a szigetországbelieket. Minden jegyet eladtak, a hangulat garantálva van – az eltiltásából visszatérő Juhász Roland szerint a közönség szeretete hitette el a csapattal, hogy bármire képes.

INTERJÚ RUDOLF GERGELLYEL ÉS FÜLÖP MÁRTONNAL

INTERJÚ RUDOLF GERGELLYEL ÉS FÜLÖP MÁRTONNAL


Labdára várva: Juhász Roland akcióban Ta’Qualiban
Labdára várva: Juhász Roland akcióban Ta’Qualiban
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Labdára várva: Juhász Roland akcióban Ta’Qualiban
„Nem szabad hibáznunk, ez egyértelmű. Megteremtettük a lehetőséget magunknak, hogy az eseményeket innentől kezdve mi irányítsuk” – nyilatkozta Juhász Roland a Nemzeti Sportnak. Ami azt illeti, a tabellára pillantva igaza van: ha a magyar válogatott szerdán legyőzi Máltát (a másik szerdai meccsen pedig Dánia Albániát), akkor a Koeman-csapat a dánokkal együtt 13 ponttal áll, hét ponttal Portugália és Svédország előtt. Persze az is tény: az ősszel a magyar csapat sorsolása a legnehezebb.

„Mindkét rivális előtt vezetünk, és ezt az előnyt meg is kell tartanunk. Ehhez persze biztosan kell győznünk Málta ellen. Már csak a hatalmas szurkolótábor miatt is” – tette hozzá Juhász, aki elmondta: érzi az erőt a csapatban, és ezt többek között a szurkolótábor szeretetének is köszönhetjük.

„Bíznak bennünk, és mi bízunk magunkban. S persze az sem mellékes, hogy a keret szinte valamennyi tagja külföldön játszik. És játszik, nem pedig a lelátóról szurkol. Sokat gondolkodtam az elmúlt időszakon, és azt mondom, az olaszok elleni, budapesti három egyes győzelmünk jelentette a fordulópontot az újkori válogatott történetében. Igaz, az csak felkészülési meccs volt, de a világbajnokot győztük le. A közönség szeretett minket, és mi elhittük, hogy bárki ellen sikeresek lehetünk” – mondta az Anderlecht középhátvédje.

Szavazás

Mi lesz Málta ellen?

Erwin Koeman szokása szerint „államtitokként” kezeli a kezdőcsapatot, de az tulajdonképpen biztosra vehető, hogy Juhász visszakerül a kezdőbe, és Fülöp Márton pótolja Babos Gábort. Könnyen lehet, hogy a széleken ezúttal Gera Zoltán és Dzsudzsák Balázs játszik – ketten együtt egy percet kaptak Tiranában. Baboson kívül Dárdai Pál is két sárga lap miatt hiányzik – a Hertha rutinos labdarúgója a gyerekekkel együtt szurkol majd a lelátón.

S hogy mi a válogatott játékosainak célja? Természetesen a három pont megszerzésén kívül a közönség kiszolgálása. Hiszen, mint Juhász Roland is elmondta, a nemzeti csapat meccseinél nincs felemelőbb egy válogatott játékos számára.

„Hihetetlen érzés, hogy a drukkerek néhány apróbb siker után mennyire belelkesednek; ebből is látszik, mennyire fontos a futball Magyarországon. Ők is ugyanúgy akarják a világbajnoki részvételt, mint mi. Egyszerűen nem okozhatunk csalódást! S még valami: sokszor játszom telt ház előtt a világ legendás arénáiban, de annál nincs csodálatosabb érzés, mint amikor címeres mezben futok ki a Puskás Ferenc Stadion gyepére, zúg a „Ria, Ria, Hungária!”, és megannyi piros-fehér-zöld lobogó színesíti az arénát.”

Morten Olsen szerint a magyarok a dánok nagy ellenfelei

A magyar labdarúgó-válogatottat tartja a dánok legnagyobb ellenfelének Morten Olsen, az északi ország szövetségi kapitánya.

„A magyarok állnak a második helyen, és eddig meggyőzőek, így azt kell mondjam, ők lehetnek a legnagyobb ellenfeleink. Az is igaz, hogy az ő sorsolásuk a legnehezebb, így remélem, Koppenhágába már kimerülten érkeznek. Előtte azért elvehetnének pontokat a svédektől és a portugáloktól – mondta az egykori kitűnő játékos a dán válogatott kedd esti sajtótájékoztatóján. Ezzel mi is kiegyeznénk…

„Az ötvenes években szenzációs csapatuk volt, és könnyen lehet, hogy visszataláltak a helyes útra” – tette hozzá Olsen, aki úgy véli: a portugál csapat hiába vesztett eddig sok pontot a selejtezők során, Queiroz gárdáját nem lehet leírni.

A vesztett pontok tekintetében az 1. csoportban legjobban álló dán válogatott Koppenhágában Albániát fogadja.

VB 2010

EURÓPAI ZÓNA, 1. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–MÁLTA
Puskás Ferenc Stadion, 19.00
Élő, szöveges kommentárral a Nemzeti Sport Online-on!
A szerdai európai selejtezők programja


AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA

1. Dánia4319–2+710
2. Magyarország53115–2+310
3. Portugália51316–3+36
4. Svédország4132–1+16
5. Albánia61323–306
6. Málta6150–14–141

A MÚLT

Tizenkettedszer találkozik egymással a magyar és a máltai válogatott. Az első mérkőzést 1971-ben idegenben a magyar csapat nyerte meg 2–0-ra, s az eddigi tizenegy meccsből nyolc győzelem mellett két döntetlent és egy vereséget tudhat maga mögött a válogatott. Kellemetlen emlék az 1989. április 12-i mérkőzés, amikor a Népstadionban 20 000 néző előtt 1–1-es döntetlent ért el a magyar együttes. A legnagyobb különbségű győzelmet Lothar Matthäus kapitánykodása alatt aratta a nemzeti tizenegy, 2005-ben a Szusza Ferenc Stadionban 4–0-ra nyert. Egy évvel később azonban kínos kudarc következett, s a 2–1-es vereség Bozsik Péter szövetségi kapitány állásába került. Alábbi táblázatunkban összegyűjtöttük az eddigi mérkőzések eredményeit, zárójelben a világbajnoki selejtezőket (vb), az Európa-bajnoki selejtezőket (Eb) és a felkészülési mérkőzéseket (f) jelöltük.


MINDENT A MAGYAR VÁLOGATOTTRÓL

Szavazás

Hányadik helyen végez a magyar válogatott a vb-selejtezők során a csoportjában?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik